Hungexpo: 100 ezer látogatót várnak a szakmák Európa-bajnokságára

Történetének legnagyobb nemzetközi rendezvényére készül a Hungexpo, szeptember 26-28. között a Budapesti Vásárközpontban rendezik meg a szakmák Európa-bajnokságát, az EuroSkills versenyt, amelyre csaknem 100 ezer látogatót várnak – közölte a Hungexpo Zrt. az MTI-vel.

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója Fotó: Juhász Melinda

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója
Fotó: Juhász Melinda

    A közleményben kiemelték, a kétévente megrendezett EuroSkills versenyen a kontinens legfelkészültebb fiatal szakemberei versenyeznek egymással az Európa legjobbja címért, a budapesti döntőn 28 ország 600 versenyzője méri össze tudását 37 szakmában 500 szakértő és zsűritag előtt.
    A EuroSkills nemcsak a főváros számára kiemelt jelentőségű, hanem országimázs formáló rendezvény is, a résztvevők és szponzorok csaknem 20 ezer vendégéjszakát töltenek majd el Budapesten – tájékoztatott a társaság.
    A közleményben a Hungexpo hangsúlyozta, kiemelten kezeli az EuroSkills rendezvényt, amely a vásárközpont teljes területét, vagyis 6 pavilonban és egy rendezvénysátorban, összesen csaknem 60 000 négyzetmétert foglal el.
    A versenyek helyszínei az A, D, F és G pavilonokban lesz 40 ezer négyzetméteren, a konferenciákat és a kiállítást a B pavilonban tartják  6000 négyzetméteren.
    Az eseményen 2600 négyzetméteres étteremsátor üzemel, ahol egy időben 1300 vendéget tudnak kiszolgálni. Az 1400 hivatalos résztvevőt naponta több mint 30 busz szállítja 9 fővárosi szállodából a Hungexpóra.
    Ganczer Gábor, a cég vezérigazgatója a közleményben elmondta, a verseny budapesti megrendezését még 2013-ban kezdeményezték a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen. Négy év előkészítő munka után, most is több százan dolgoznak azon, hogy a nagy presztízsű eseményt sikerre vigyék.
    A verseny a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban bárki számára díjmentesen látogatható lesz előzetes regisztrációt követően – tájékoztatott a Hungexpo Zrt.

Forrás:MTI

Comments are closed.