Hosszabb lesz a VOLT Fesztivál

Az Arctic Monkeys várva várt, július 6-i koncertjével együtt összesen 6 éjszakát tölthetnek idén Sopronban a VOLT Fesztivál rajongói. A “legjobb zenekar” címmel kitüntetett brit banda mellett világsztárok sora és majd’ 150 hazai előadó lép fel a Lővérekben. A szervezők egy hatalmas, köztéri “SOPRON” felirattal ajándékozzák meg a VOLTnak otthont adó várost, ahová az idei évben itthonról és szerte Európából több mint 100.000 vendéget várnak. A tavaly megkezdett hagyományt követve idén egy grandiózus, 16 méter magas robot épül a VOLT bejáratánál, a fesztivál fő támogatója, a Telekom pedig egy világpremiert is ígér a közönségnek. A fesztivál sajtótájékoztatóján az is kiderült, hogy a helyszínről a Petőfi Rádió 5 napon át, élőben közvetíti műsorát.

Fotó: Juhász Melinda

 

Sopron és környéke szálláshelyei idén is fesztiválozókkal telnek meg július első hetében. “A legnagyobb várakozás az Arctic Monkeys július 6-i koncertjét kíséri, a jelenleg világszerte egyik legkeresettebb fesztiválbanda, az idei Brit Awards-on a “legjobb zenekar” címmel kitűntetett és idehaza is a legjobb albumnak járó Fonogram díjat begyűjtő zenekar ugyanis a régióban egyedül Magyarországon, Sopronban lép fel. Ennek köszönhető a fokozott érdeklődés itthon és külföldön egyaránt.” – tudtuk meg Fülöp Zoltántól, a VOLT egyik főszervezőjétől. Rajtuk kívül mintegy 30 világsztár köszönti majd a VOLT közönségét. Jelen lesz többek között a Hurts, a 30 Seconds to Mars, Steve Aoki, a Foals, az MGMT, a Bring Me the Horizon, a Morcheeba és Woodkid, a hazai mezőnyből pedig kivétel nélkül valamennyi fesztiválkedvenc, különböző műfajokban. A hat estén és öt teljes napon át, 12 színpadon zajló színes programkínálatra 100.000-nél is több vendéget várnak Sopronba.

“A közönséget a koncertélményeken túl látványos, új produkciókkal is várjuk. A VOLTon mutatjuk be azt a 2,5 méter magas, 12 méter széles, köztéri “SOPRON” feliratot, amelyet a városnak ajándékozunk. Épül egy 16 méter magas robot a bejárathoz, egy korabeli határőrtorony és egy monumentális élményvár, amely tetejéről a Telekom Nagyszínpad előtti tömeg fölött csúszhatnak végig az arra vállalkozók.” – mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál másik házigazdája.

Nagy-Szín-Pad a VOLTon

Június 1-jén ért véget a VOLT Produkció és az MTVA nagysikerű “tehetségmutató” versenye, a “Nagy-Szín-Pad”, amelyen 15 ismert és népszerű produkció indult, többek között azért, hogy a legnagyobb hazai fesztiválokon főszerephez jussanak. Az első 5 helyezett, a Mary PopKids, az Ivan & the Parazol, a Szabó Balázs Bandája, Deniz és a Cloud9+ nyitja meg július 1-jén az OTP Bank – Petőfi Rádió Színpadon a 22. VOLT Fesztivált, vasárnap este pedig az Arctic Monkeys és a The Strypes előtt a verseny győztese, a Mary PopKids a Telekom Nagyszínpadon lép majd fel.

 

Robotok a VOLTon

2013-ban egészen egyedi külsőt kapott a VOLT Fesztivál Telekom Nagyszínpada, amelyet két, grandiózus robot ölel át. Idén tovább “robotosodik” a VOLT, amelynek bejáratánál egy 16 méter magas robot fogadja a vendégeket, a hasában egy nagyméretű LED-fallal.

A szervezők most is arra buzdítják a vendégeket, hogy saját készítésű robotjelmezben érkezzenek Sopronba. Az érkezéskor minden “robot” ajándékot kap, a szépségversenyen pedig fesztiválbérletek is gazdára találnak majd.

Természetesen a helyszínen is lehet majd robotokat alkotni: 1000 db kartondoboz áll a fesztiválozók rendelkezésére, hogy minél szebb és különlegesebb robotok születhessenek.

Gyerekek a VOLTon

Talán a VOLT az egyetlen fesztivál idehaza, ahol a hagyományos fesztiválközönség mellett a már VOLTon felnőtt családok és gyerekeik is találnak számukra kedves programokat. A soproni régió gasztronómiai színeit bemutató Heti Válasz Borfesztivál ad helyet a VOLT keretében a legtöbb családi- és gyerekprogramnak, ahol koncertek, kézművesek várják a résztvevőket, az MTVA kicsik és nagyok számára egyaránt élvezetes produkciói mellett. A gyerekeknek most is “fizetniük” kell a belépésért: a bejáratnál egy VOLT fesztiválos rajz ellenében juthatnak hozzá karszalagjukhoz.

Tankcsapda születésnap

Idén ünnepli 25. születésnapját a VOLT rendszeres vendége, a Tankcsapda, amely péntek este főműsoridőben ad koncertet a Bring me the Horizon után és Nero előtt. A jubileumot a VOLT szervezői egy igazán kedves gesztussal is megünneplik: a helyszínen fotókiállításon emlékeznek a zenekar VOLTon adott eddigi koncertjeire.

Tiszta fesztivál

A Sziget Szervezőiroda és a VOLT Produkció – nemzetközi példákat követve – a közönség bevonásával szeretné az eddiginél is szebbé és tisztábbá tenni a fesztivál környezetét. A nyári fesztiválokon – a VOLTon, a MasterCard Balaton Soundon, a Szigeten, a B my Lake-en és a STRANDon – minden résztvevő, aki FestiPay kártyát vált ki, 500 Ft ellenében egy “Green Festival Bag”-et kap, amelyben a saját maga által termelt szemetét gyűjtheti. A megtelt zsák leadásakor az 500 Ft visszajár, sőt még fesztiválos matricát és egy elismerő oklevelet is kapnak a vendégek, amely a tudatos fesztiválozók elismerése. A szervezők célja, hogy a fesztiválozó közönség figyelmét felhívja: saját maguk tehetnek a legtöbbet környezetükért.

Mindenütt jó, de legjobb Sopron!

A VOLTnak a kezdetek, vagyis 1993 óta otthont adó város és a fesztivál mára igazán szoros és jó kapcsolatot alakított ki egymással. “Nagy öröm számunkra, hogy a VOLT Fesztivál és Sopron neve ma már elválaszthatatlan egymástól. Nemcsak a VOLTra érkező vendégek veszik ilyenkor birtokukba a város utcáit és tereit, de a soproniak is magukénak érzik a fesztivált. Vendégszeretetüket a közönség is minden bizonnyal érzi, hiszen a népszerűbb vendéglátóhelyek, éttermek, kávézók, borozók és teraszok szinte kivétel nélkül egész évben készülnek erre a néhány napra. Idén a város vezetőiként is meglepetésekkel várjuk a VOLTosokat” – mondta el Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere, aki azt is elárulta, hogy idén nemcsak vendégként, hanem vendéglátóként is jelen lesz a fesztiválon.

“A Páneurópai Piknik 25. évfordulójának augusztusi előzeteseként a helyszínen egy korabeli, 14 méter magas határőrtornyot állítunk majd fel, amely mellett szombat délben egy rendhagyó piknikre hívjuk a résztvevőket. A város vezetői bográcsgulyással kedveskednek a fesztiválozóknak, miközben a rendszerváltás előtti Sopronról is megtudhatnak néhány érdekes információt, történetet. Sokan talán nem is tudják, hogy a VOLT Fesztivál helyszínét adó kempingtől néhány száz méterre húzódott korábban a Vasfüggöny” – tette hozzá a polgármester.

Sopron egy különleges meglepetéssel is várja a VOLTosokat. A “Legvirágosabb magyar város” cím birtokosa, az európai verseny második helyezettje a VOLT helyszínét is virágokkal díszíti fel, a város jelképe, a Tűztorony pedig most is “VOLTba öltözik”.

A VOLTon mutatják be először azt a 2,5 méter magas és 12 méter széles “SOPRON” feliratot, amelyet a fesztivál szervezői ajándékoznak a városnak. Ez az igazán modern térinstalláció – Nyugat-európai nagyvárosok mintájára – a fesztivált követően a belvárosában kerül majd felállításra, ahol a Sopronba látogatók és a helyiek fényképezkedhetnek és a Facebookon, valamint az Instagramon oszthatják meg soproni emlékeiket.

A hagyományok szerint idén is világsztárok egész sora hagy majd nyomot Sopronban, a “Csillagok városában”. A VOLT szervezőinek felkérésére ef. Zámbó István évek óta készít igazán látványos közterületi szobor-székeket, amelyeket a helyszínen jelképesen a VOLT leghíresebb fellépőinek ajándékoznak. Ezeket a székeket időről-időre Sopron közterein helyezik el, így a tervek szerint idén az Arctic Monkeys, a Foals, vagy éppen Steve Aoki székével gazdagodik a város.

Telekom a VOLTon – A zenében találkozunk!

A Telekom, a VOLT névadó főtámogatója változatos programokkal várja idén is a fesztiválozókat. A már jól ismert Telekom Nagyszínpad mellett ebben az évben egy új, látványos vizuális elemekkel felszerelt buli helyszín is debütál: a Telekom Teraszon esténként neves DJ-k gondoskodnak a hangulatról.

Szieszta e-Book olvasóval vagy az új TV GO szolgáltatással

A koncertek közti szünetekben változatos szórakozási, pihenési lehetőségek is a fesztiválozók rendelkezésére fognak állni, így például a txtr e-könyv áruházban (http://hu.txtr.comtxtr.hu) is böngészhetnek majd a látogatók a helyszínen biztosított e-Book olvasó, a népszerű txtr Beagle segítségével, de akár saját mobileszközzel is nézelődhetnek a majdnem másfél millió e-könyvet tartalmazó elektronikus könyvtárban. Továbbá, aki egy kis lazításra vágyik, kipróbálhatja majd a Telekom új szolgáltatását, a TV GO-t is, és laptopján, táblagépén vagy akár okostelefonján is követheti 16 csatorna élőadását, vagy a Videotékából kikölcsönzött filmek valamelyikét, egy kényelmes fotelben megpihenve.

Teqball a Telekom Szurkolói Arénában

Mindemellett a hazai fesztiválok sorában elsőként a VOLT-on, a Telekom Szurkolói Arénában fog bemutatkozni egy nemzetközi szinten is egyedülálló magyar találmány, egy futball alapú sport és fejlesztő sporteszköz, a Teqball. A kidolgozott szabályrendszerrel rendelkező Teqball visszaadja a labdarúgás valódi élményét, mind a hobbi-, mind a professzionális játékosok számára. A Telekom jóvoltából a fesztiválozók elsőként próbálhatják ki ezt az új sportot. Az arénában továbbá a Foci VB élő közvetítését is követni lehet majd, hogy egy fontos pillanatról se maradjanak le a fesztiválozók.

 

 

Streaming

Aki nem tud részt venni a fesztiválon, az is részese lehet az élménynek, ugyanis a Telekom honlapján (www.telekom.hu/fesztival) a koncertek élő streaming közvetítését bárki követheti az okos eszközein: notebookján, tabletjén és okostelefonján is.

Közmédia a VOLTon

A közmédia idén a korábbinál is nagyobb hangsúllyal jelenik meg a VOLT Fesztiválon. “Túl azon, hogy az OTP Junior – Petőfi Rádió színpadon igazán fontos hazai és nemzetközi sztárok szerepelnek – mint például a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató versenyünk győztese, a Mary PopKids, a Punnany Massif, a Kiscsillag, a 30Y, külföldiek közül többek között Woodkid vagy Birdy, – az adó 5 napra Sopronba is költözik. A Petőfi Rádió népszerű műsorai közül az Egész útont és az Ej, mi a coolt július 2-től 6-ig a VOLT-ról sugározzuk, ezzel az egész országot bekapcsoljuk a fesztivál hangulatába, míg a Kultúrfitnesz helyszíni, izgalmas beszélgetésekkel készül. Az MTVA idén azonban nemcsak a Petőfi Rádióval lesz jelen a VOLTon. A közmédia gyerekcsatornája, a M2 érdekes, izgalmas programokkal várja a fesztiválozókat, illetve azokat a gyerekeket, akiket szüleik magukkal hoznak” – mondta el Dr. Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója.

 

Világsztárok A-Z-ighttp://youtu.be/bSlNOzmy3Oo

 

Arctic Monkeys (UK)

Alex Turner zenekara a legszédületesebb rockegyüttes, amely az elmúlt tíz évben Nagy-Britanniából indulva bekebelezte a világot. Zenéjüket, albumaikat és színpadi produkciójukat csak a legemelkedettebb jelzőkkel illetik; fenomenális, elsöprő, briliáns, minőségi, mindig friss és lehengerlő.

 

Birdy (UK)

Ragyogó előadói képességekkel, páratlan hanggal és ellenállhatatlan karizmával megáldott brit énekeső és dalszerző.

 

Bring Me The Horizon (UK)

Sheffieldben született, a grindcore, death metal és emo alapokból építkező zenekar, 2014-ben Sempiternal címen megjelent negyedik albumukkal jönnek a VOLTra, ami rengeteg elektronikával és  lassúbb rock-metal ritmussal jelzi, hogy a zenekar felnőtt rock együttes lett  és ami még fontosabb,  az új nagylemez igazi slágergyűjtemény.

 

Ed Rush (UK)

Londoni DJ-producer, a drum’n’bass sötét lovagja.

 

Excision (CAN)

Kanadai DJ és producer, aki kőkemény, basszusközpontú, masszív és kíméletlen dubstep anyagaival szerzett magának hírnevet.

 

Foals (UK)

Oxfordiak, éteri dalokat írnak, hazájuk legerősebb koncertzenekarai között jegyzik őket és kiérdemelték a legjobb live produkciónak járó elismerést tavaly a Q Magazintól.

 

Hatebreed (USA)

Connecticuti hardcore óriások, akik elemi erejű, extra zúzós és megalkuvást nem ismerő, brutális metalcore őrületükkel két évtizede feszítik a húrt, borzolják a kedélyeket és lökik tele adrenalinnal a népeket.

 

Hurts (UK)

Adam Anderson és Theo Hutchcraft formációja a brit szintipop és elektro pop mozgalom meghatározó alakulata.

 

I Am Legion (UK)

Három kortárs elektronikus zenei nagyágyú, a Nik Roos, Martijn Sonderen és Thijs de Vlieger által irányított drum’n’bass-gépezet, a Noisia tagjainak a kétezres évek egyik legaktívabb, formabontó hip-hop brigádjával, a Foreign Beggars-szel közös, őrületes energiákat felszabadító zenei projektje.

 

Icona Pop (S)

A mai popzene korszellemét képviselő, trenddiktáló, fékezhetetlen és kikerülhetetlen, a siker sztrádáján padlógázzal száguldó svéd pop-duó.

Karnivool (AUS)

Ian Kenny öttagú bandájának megkapó, szenvedélyes, dallamos és eredeti rock zenéje az alternatív metál megfejtésekre és progresszív rockra fogékony közönségen egyaránt fogást talál: eddigi három albumuk egyaránt aranylemez lett hazájukban, a legbefolyásosabb zenei szaklapok méltatták munkáikat és jelentős szakmai díjakat nyertek.

 

Kuroma (USA)

Hank Sullivant, amerikai rockzenész és producer, az MGMT alkalmi gitárosának kultikus bandája, zenéjük a hatvanas-hetvenes évek pszichedelikus rockjára emlékeztet, de nem pszichedelikus, hanem alkotóik szerint ‘transzmutiláló’ hatású.

 

MGMT (USA)

Ben Goldwasser és Andrew VanWyngarden MGMT-jének zenéje elképesztően izgalmas zanza és egységes kavalkád: Bowie-es artpop, klasszikus Beatles-es ízek, pszichedélia, folkrock, Queen-es glamrock, és így tovább – mindez éteri hangkörnyezetbe ágyazva. 2007-2008-ban robbantották szanaszét a poppiacot bemutatkozó lemezükkel: aki nem hallotta még a Time To Pretend vagy a Kids dallamát, az átaludta a fenti két évet. Aztán a Congratulations albummal és a 2013-as MGMT lemezzel meglepő fordulattal váltak érett rockzenekarrá és megkerülhetetlen együttessé.

 

Milky Chance (D)

Friss, ígéretes karrier előtt álló, két ambiciózus zenész, az énekes, gitáros és dalszerző Clemens Rehbein, illetve a DJ Philipp Dautsch alkotta formáció Németországból.

 

Modestep (UK)

Zsigereket szaggató, extra zúzós, dobbal és gitárral bivalyerősre gyúrt dubstepjükre épelménket próbára tevő geometriai formákba rendeződik a közönség a küzdőtéren, bombasztikus színpadi jelenlétük egyetlen elektronikára fogékony receptorunknak sem hagy egy nyugodt másodpercet, számaik pedig kiemelkedő helyet foglalnak el a brit slágerlistákon.

 

Morcheeba (UK)

Párját ritkítóan fantáziadús brit zenekar a kenti Hythe-ból: örök életű dalaikban a rockban még megbúvó erőt, a trip hop finomságát, a pszichedéliában rejlő képzelőerőt és a lounge eleganciáját egyesítik egyedi módón. A formáció agya a producer-szövegíró Paul Godfrey és a számtalan hangszeren kiválóan játszó Ross Godfrey, szíve pedig a gyönyörűséges-ellenállhatatlan Skye Edwards.

 

Nero (UK)

A két brit elektronikus zenész, illetve producer, Daniel Stephens és Joseph Ray, valamint Alana Watson énekesnő a dubstep kiszámíthatatlanságából, a drum’n’bass lendületéből és az electro house nyers erőiből építkező produkciója 2010 óta tartja lázban Európát.

 

Netsky (B)

Boris Daenen, DJ és producer, művésznevén Netsky, a Hospital Records aktuális sztárja, zavarba ejtően fiatal tehetség, kiben észrevehetően ott dolgozik a potenciál, hogy egyszer a világ első számú drum’n’bass császára legyen.

 

Noisia (NL)

Nik Roos, Martijn Sonderen és Thijs de Vlieger ultramodern, zajos és egyedülálló elektronikus zenei projektje, amely korunk legfrissebb e-zenei trendjeit követi.

 

Skillet (USA)

Amerika nagymúltú, termékeny, sikeres keresztény rock bandája: eddig kilenc nagylemezük jelent meg, ezekből milliókat adtak el, valamint két Grammy-jelöléssel büszkélkednek, magasztos, felemelő, dinamikus és ellenállhatatlan zenéjük ereje pedig abban rejlik, hogy nemcsak a transzcendentális hatalmak létezésében feltétel nélkül hívők gyülekezetét képes megszólítani, hanem a legkülönfélébb fémzenei stílusok és műfajok iránt elkötelezettek tömegeit is hatalmába keríti.

Skindred (UK)

A kétezres évek hajnalán öntudatára ébredő walesi reggae-metál banda, amely reggae alapokon nyugvó zenéjét, punk-rock és a heavy-elemekkel vegyítve keverte keményre a nyugalom megzavarásának érdekében.

 

Steve Aoki (USA)

Japán felmenőkkel rendelkező, világhírű kaliforniai elektronikus zenész, a szédületes, megállíthatatlan és minden résztvevőből a maximumot kihozó electro house partyk nagymestere.

 

Sunrise Avenue (FIN)

Romantikus, szenvedélyes, mégsem tolakodó és giccses pop-rock balladákat írnak, több ezer fellépésen vannak túl, de koncertjeiken most is ugyanúgy odateszik magukat, olyan átéléssel játszanak, mintha még egyetlen lemezt sem adtak volna el, munkáik milliós példányszámban keltek el az elmúlt években és hozzájuk köthető az utóbbi idők legvonzóbb rock himnusza, az egyszerre fenséges, laza és osztós Hollywood Hills.

 

The Afghan Whigs (USA)

Greg Dulli legendás bandája, alternatív rock zenei hősök a kilencvenes évekből, sötét, borongós hangulatú, soulos rockzenében utaznak, dalszövegeiket sajátos, legjellemzőbben deviáns fekete humor szövi át.

 

The Strypes (IRL)

Négy tinédzserkorú ír tehetség: Ross Farrelly, Pete O’Hanlon, Josh McClorey és Evan Walsh alkotja a villámgyors, feszes és lendületes, klasszikus r’n’b, illetve blues zenéjével nemrégiben Nagy-Britannia kedvenceivé előlépő együttes. Észbontó színpadi produkciójuk a legnagyobb brit médiumuk érdeklődését keltette fel az utóbbi időben, zenészóriások rajonganak értük, és hasonlítják őket a stílust képviselő valaha volt legnagyobb bandákhoz.

 

Thirty Seconds To Mars (USA)

Milliós rajongótáborral rendelkező rock zenekar, akik elementáris és szenvedélyes színpadi produkciójukról híresek, és évről-évre mindig az élmezőnyben szerepelnek a fesztiválok kívánságlistáin.

 

Tricot (J)

Három imádnivaló és krézi csaj, Ikkyu, Motoko és Hiromi, valamint egy eszeveszetten technikás dobos, Kazutaka Komaki energikus, életteli és karakán produkciója: zenéik ritmusának komplexitása a math rockkal, míg dallamrendezése a posztrockkal hozza kapcsolatba profiljukat, amely végtelenül eredeti, különleges és rendkívüli.

 

Volbeat (DK)

Michael Poulsen Grammy-jelöléssel büszkélkedő, Európa-szerte rendszeresen tízezres tömeg előtt fellépő bandája, zenéjük változatos egyvelege a punk harapósságának, a country,- valamint a rock’n’roll érzés (és egyben dallam) világának, valamin a mély tónusú, gitárorientált metál hangzásnak.

 

Woodkid (F)

Yoann Lemoine, művésznevén Woodkid lassú-középtempós, eklektikus, melodramatikus és értő közönséget feltételező dalokat ír, zenéje patinás fényű és hangulatú szecessziós pop, bemutatkozó albuma, a The Golden Age tavaly márciusban jelent meg és bearanyozta Woodkid eddigi rövid, de annál tartalmasabb karrierjét.

 

You Me At Six (UK)

Eladások és szakmai visszajelzések keretezte sikeres albumok, figyelemreméltó nemzetközi listás helyezéseket elért tucatnyi sláger, díjak, emlékezetes turnék és ötletes világsláger-feldolgozások köthetőek az öttagú weybridge-i rock banda nevéhez.

Comments are closed.