Homoktenger helyett víz

Harminchat óra a vízen. A versenyjárművek a hatalmas komp gyomrában, a versenyzők és szervizcsapatok a fedélzeten – az Africa Race mezőnye a dél-franciaországi Setéből hajózott be, s december 29-én, a hajnali órákban érkezik meg Nadorba, ahol elrajtol a 6000 kilométeres száguldás. 

A versenyzők így legalább egyrészt rápihenhetnek a sivatagi küzdelemre, másrészt van mód egy kis csapatépítésre is. S nem csupán a saját csapatukat építik (kockapókerrel, sztorizással), hanem barátságokat is kötnek.

A Szaharában egyébként is az a szabály, hogy mindenki segít a másiknak, hiszen az egyik nap ő szorul segítségre, a másikon pedig talán te… Így azután megy a barátkozás, hallgatják egymás sztorijait, veregetik egymás vállát. Szalay Balázs és Bunkoczi László egy évvel ezelőtti hatalmas bukásának részleteiről sokan most hallanak először – de legalább pontos képet kapnak, első kézből. Aztán előjönnek tíz, tizenöt, húsz évvel ezelőtti történetek, amelyek természetesen a Szaharáról szólnak, a világ legszebb és legkegyetlenebb sivatagjáról, ahová a mezőny (tagjai közt az Opel Dakar Team párosával) készül.
„Húsz éve álltam rajthoz az első Dakaromon, itt Afrikában, a klasszikus útvonalon, és amikor megláttam azokat a hatalmas dűnéket, arra gondoltam, ezeken egyetlen autó sem képes átmenni. Aztán a legtöbben átmentek, köztük mi is. Azóta pedig már kifejezetten szeretem a dűnéket, számunkra, mindig az jelent előnyt, ha a homokban kell közlekedni” – mondta Szalay Balázs.

„Hogy mi az afrikai pályák nehézsége? Hogy Afrikában vannak. Számunkra a marokkói szakaszok lesznek a vízválasztók, ha a dűnékig elérünk, onnantól már otthonosan mozgunk majd. Ezért aztán az első néhány napot türelemmel kell végigautózni. Egyébként pedig azt szoktam mondani, ha az első napot gond nélkül végigcsináljuk, akkor már célba érünk. Most is ez a lényeg…” – tette hozzá Bunkoczi.