HOLLÓKŐ HÚSVÉTOL, HA ESIK, HA FÚJ

Hollókő felkészülve várja vendégeit a húsvéti ünnepek alatt, a szabadtérre tervezett programjait kedvezőtlen időjárás esetén fedett helyen rendezi meg.

 

Úgy terveztük, hogy az idei húsvét minden eddiginél különlegesebb lesz Hollókőn, de az igazat megvallva a nagyon gazdag programra és a rendkívül karakteres hagyományőrzésre gondoltunk, nem az időjárásra – említette Kelecsényi Péter, a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője. Minden programot megtartunk, a múzeumok, látnivalók tárt kapukkal várják a látogatókat. A hollókőiek már előkészítették az ünnepi viseletet – igaz, hogy az adventkor hordott, melegebb darabok is kikerültek a nagyszekrényből, de a hagyományos, színes, vidám húsvét nem maradhat el.

Az időjósok szerint húsvét hétfőre szép idő várható, ami annyit jelent az ilyenkor rendesen kútvizzel meglocsot lányok számára, hogy a széles vízsugarak helyett jelképes vízmennyiségre számíthatnak.

Aki nem szeretne autózni, azok számára jó hír, hogy közvetlen autóbuszjárat indul a Budapest Stadionok buszmegállóból vasárnap és hétfőn 8.30-kor Hollókőre, majd délután vissza Budapestre.

KÖZLEMÉNY A RENDEZVÉNY LÁTOGATÁSA KAPCSÁN

Az esős időjárási körülmények következtében a Hollókői Húsvéti Fesztivál során használt ideiglenesen kijelölt parkolókat sajnos nem tudjuk használni. Ennek következtében a rendezvény biztonságos megközelítése érdekében a következőre szeretnénk felhívni a látogatók figyelmét:

  1. a Hollókőn található szilárd útburkolatú parkolók megtelése után a rendőrség Hollókőre további gépjárművet nem enged be;
  2. a további látogatók gépjárművének a Hollókő előtt elhelyezkedő 2122-es úton biztosítunk parkolási lehetőséget (2 km távolságra a településtől) a rendőrség felügyelete mellett;
  3. az így érkező vendégeket az ideiglenesen kijelölt buszmegállókból buszokkal szállítjuk Hollókőre és napközben-délután folyamatosan vissza.