Hoffmann: a pedagógusok a jövő kovácsai

A pedagógusok “nem egy foglalkozás, nem egy szakma, hanem a remény emberei. (…) Önök a kovácsai annak a jövőnek, amelyet a kezük között formálódó gyerekéletek hordoznak” – fogalmazott Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár a pedagógusok világnapja alkalmából írt köszöntőjében.

    Az államtitkárság által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint Hoffmann Rózsa a levélben megköszönte valamennyi pedagógusnak a bizalmat, amely a magyar köznevelési rendszer átalakítását segítette.     “Az új pedagógus előmeneteli rendszer bevezetésével a pedagógus mindennapjaiban lényeges változások léptek életbe. A változások legfontosabb kézzel fogható eredménye, hogy ebben az évben 32,5 milliárd, 2014-ben pedig közel 150 milliárd forintos költségvetési többlettel valósul meg béremelés. Az érintett jövedelmek 2017-ig minden tanév kezdetén a törvénybe foglalt mértékkel tovább növekednek, s ez meghatározó mértékben járul hozzá a pedagógus hivatás presztízsének emelkedéséhez” – olvasható a közleményben.     Az államtitkárság közlése szerint Hoffmann Rózsa erre utalt köszöntő levelében, amikor azt írta, “korábban a tanárok megbecsült értelmiségi polgárai voltak a hazának, akikre felnéztek a gyerekek és a szülők”. A köznevelésért felelős államtitkár megerősítette, hogy az új pedagógushivatást támogató rendszernek köszönhetően ez újra így lesz. “Jó volna, ha ezen a pedagógus világnapon, a köszönet és a remény napján minden magyar pedagógusban élne, vagy ha már elhalványult, feléledne az a meggyőződés, hogy Önök a kovácsai annak a jövőnek, amelyet a kezük között formálódó gyerekéletek hordoznak” – fogalmazott a levélben Hoffmann Rózsa.     Az UNESCO és a Nemzetközi Munkaügyi szervezet tizenhét éve, október 5-én fogadta el a pedagógusok jogairól szóló határozatot. Ennek emlékére ma “Felhívás a tanárokért” szlogennel ünnepeljük a Pedagógusok Világnapját – írta az államtitkárság.     A nemzetközi naphoz kötődően Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója arra irányította rá a figyelmet, hogy a tanárok szakmai ismeretei és készségei a minőségi oktatás legfontosabb tényezői. A UNESCO által meghatározott irányvonalakkal összecsengenek a magyar köznevelési rendszer egységessé, átláthatóvá, kiegyenlítetté tételét elősegítő kormányzati intézkedések. A kitűzött célok megvalósítását szolgálja a tanárképzés rendszerének megújítása és a pedagógus-pályaválasztást ösztönző, a tanári diploma megszerzéséhez jelentős anyagi támogatást adó Klebelsberg tanulmányi ösztöndíjrendszer bevezetése is – közölte az államtitkárság.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*