Hiventures néven folytatja működését a Corvinus Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.

Hiventures néven, új célok mentén folytatja működését az MFB Csoporthoz tartozó Corvinus Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. A társaság az uniós forrású, GINOP-8.1.3/A-16 jelű pályázat megjelenését követően már 50 milliárd forint értékű tőkekerettel fog gazdálkodni – jelentette be a Venture Capital (VC) Summit rendezvényén Kisgergely Kornél, a társaság vezérigazgatója. A tervek szerint az állami tőkeprogram keretében, 2020-ig több mint 1000, jellemzően inkubációs és magvető fázisban lévő vállalkozás juthat kockázati tőkéhez. A nagyobb rizikófaktor mellett működő cégek finanszírozása révén az alapkezelő nem csak segíti és kiegészíti az inkubátorok tevékenységét, de piacot is teremt a hazai tőkebefektetői szektor számára.

A magyar tőkebefektetői piacon az éves finanszírozási rés közel 40 milliárd forint, ami többek között azzal magyarázható, hogy számos életképes ötlet és projekt – a jelentős bedőlési és megtérülési kockázatok miatt – kiszorul a magánpiaci finanszírozási lehetőségből. Erre a problémára a legkockázatosabbnak ítélt vállalkozások állami forrásból biztosított támogatása jelent hosszú távú, a tőkepiacot is élénkítő megoldást” – mutatott rá Kisgergely Kornél, a Hiventures névre keresztelt (jelenleg még Corvinus Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.), állami tulajdonú alapkezelő vezérigazgatója, a VC Summit csütörtöki rendezvényen.

A befektethető tőkekeretből 30 milliárd forint a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretösszegéből, a most társadalmi egyeztetésre bocsátott GINOP-8.1.3/A-16 jelű pályázatból kerül finanszírozásra, 20 milliárdot pedig a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. saját forrásból biztosít. Az alapkezelő három tőketermékkel indítja el működését: 10 milliárd forinttal kívánja támogatni a pre-seed, 16 milliárddal a seed, 24 milliárddal pedig a startup fázisban lévő vállalkozások növekedését. Mindhárom termék esetében jellemző, hogy a befektetési döntések gyors és rugalmas, ugyanakkor minden esetben egyéni elbírálások keretében születnek meg.

Katona Bence, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő vezérigazgató-helyettese előadásában elmondta: „Azáltal, hogy a piacon megjelent egy a korábban túl kockázatosnak ítélt ötletek megvalósulását támogató állami szereplő, olyan startupok kerülhetnek nagy számban az érettebb vállalkozásokra fókuszáló kockázatitőke-befektetők számára a befektetésre érdemes kategóriába, amelyek az állami kockázatvállalás hiányában nem jöttek volna létre. Emellett fontos pozitív hatás, hogy az alapkezelő tevékenységével az inkubátorok működését, pozíciójuk megerősödését is támogatja, valamint a hazai startup ökoszisztéma kiépülését is nagymértékben elősegíti.”