Hivatalosan is bemutatkozott a Magyar Turizmus Zrt. új vezérigazgatója

A Turizmus Világnapján az egész világon együtt ünneplik a turizmust és mindazt, amit az utazásnak köszönhetünk. Hazánkban negyedik alkalommal került sor a jeles nap megünneplésére, melynek sajtótájékoztatóján egyúttal bemutatkoztak a turizmus új vezetői: dr. Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkárt, és  dr. Faragó Pétert, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatóját Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára mutatta be a sajtó és a szakma megjelent képviselőinek.
A sajtótájékoztatót Glattfelder Béla államtitkár nyitotta meg, aki beszédében a hazai turizmus gazdasági jelentőségét és eddigi eredményeit ismertette.

Fotó: Dóka Attila, Juhász Melinda

A minőségi szolgáltatások és a minőségi termékek fejlesztését szeretné munkája középpontjába helyezni dr. Ruszinkó Ádám helyettes államtitkár, aki meg kívánja ragadni a lehetőséget, hogy mostantól egy kézben, a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alatt áll az ágazat szakmai irányítása és a nemzeti marketingtevékenység, továbbá itt dőlnek el a turizmust érintő EU-s fejlesztési kérdések is. Az új helyettes államtitkár kiemelte azt is: fontosnak tartja, hogy együttműködjön más tárcákkal és szakmai szervezetekkel.
A Turizmus Világnapjának programját dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója ismertette. Beszédében elmondta: Magyarország márkájának erősítésébe tudatosan és szisztematikusan kívánják bevonni a szakmai szereplőket. Számos, a szolgáltatókkal közösen szervezett, egyéni kínálatot piacra segítő akció valósult meg az elmúlt években, s a társaság szándékai szerint mindez a jövőben is folytatódni fog. Fontos cél, hogy a turizmusban részt vevő kis- és középvállalkozások a lehető legnagyobb mértékben bevonhatóak legyenek ebbe a folyamatba.
– A lényeg az, hogy a legkülönbözőbb szempontokból tudjunk arról beszélni, hogy milyen is Magyarország képe külföldön, és mitől válik befelé is szerethetőbbé ez az ország. Egy-egy apró figyelmességgel, kedves köszöntővel vagy bármilyen egyéb akcióval sokat tehetünk azért, hogy az ide látogató érezze: ő a mi vendégünk, szívesen látjuk és mindent megteszünk azért, hogy jól érezze magát nálunk. – mondta el az MT Zrt. vezérigazgatója.

A nemzeti turisztikai marketingszervezet által kezdeményezett, a Turizmus Világnapjához kötődő számos akcióhoz kapcsolódóan kiemelte, hogy azok nem csupán a fővárosra koncentrálódnak, hanem országszerte számos színes program vár minden ünnepelni vágyót. Az ajándékok mellett többek között olyan tematikus városnézéseken, előadásokon lehet részt venni, amelyek nemcsak a turisztikai attrakciókra irányítják a figyelmet, hanem új, például irodalmi vagy képzőművészeti összefüggésbe helyezve, más szemszögből ismertetik meg azokat.

A TURIZMUS VILÁGNAPRÓL DIÓHÉJBAN
Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a Turizmus Világnapját. Ehhez kapcsolódva az MT Zrt. 2011-ben hagyományteremtő szándékkal, nagyszabású vendégbarát akciót hirdetett, melynek sikerén felbuzdulva, azóta hazánkban is megünnepelik a Turizmus Világnapot. Az ENSZ Turisztikai Világszervezete az idei esemény központi témájaként a turizmus és a közösségépítés kapcsolatát jelölte meg. Az idei mottó: „Tourism & Community Development”. A turizmus közösségépítő ereje sok ember számára ismert, hiszen egy, a családdal eltöltött nyaralás, egy kongresszuson megismert új kolléga vagy egy hosszú út alatt szerzett új barát mindenki életében meghatározó pillanat. A turizmus nemcsak egy szakma, nemcsak szórakozás és nemcsak egy iparág, annál sokkal több. A Turizmus Világnapja idei ünnepsége során az MT Zrt. arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy milyen fontos szerepet játszik az életünkben az utazás élménye, hogy útjaink során milyen meghatározó kapcsolatokra és tapasztalatokra teszünk szert és, hogy mindannyian egy össznépi társasjátékban veszünk részt. Napról napra egyre többen.
Az MT Zrt. felhívására ismét megmozdult a szakma. Országszerte számos szakmai partner: turisztikai szolgáltatók, különböző szervezetek, programgazdák és magánszemélyek sorakoztatták fel kreatív ötleteiket arra vonatkozóan, hogy mivel kedveskednek vendégeiknek ezen a napon.
Az MT Zrt. kezdeményezésének célja, hogy legyen a Turizmus Világnapja minden évben az a nap, amikor kiemelt figyelemben részesítjük a belföldi és külföldi vendégeinket. Hosszú távon azonban a társaság azt szeretné elérni, hogy ne csak ez a nap legyen Magyarországon a turizmus napja. Egy kedves mosoly, néhány kedves szó, az előzékeny és segítőkész magatartás ugyanis nem kerül semmibe!
A Turizmus Világnapi akciókról az alábbi sajtóanyagban adunk részletes tájékoztatást.
ISMÉT MEGMOZDULT A TURISZTIKAI SZAKMA
A negyedik Turizmus Világnap akcióiban való részvételre a Magyar Turizmus Zrt. ismét a legnagyobb szakmai szervezetek és a turisták fogadásában közvetlenül érintett legnagyobb cégek és stratégiai partnerei bevonásával ösztönözte a turisztikai szakma képviselőit, hogy saját maguk által kitalált aktivitással vegyenek részt a vendégbarát kezdeményezésben. Idén, szeptember 27-én kívül szeptember 26-ára és 28-ára, tehát a kapcsolódó péntekre és vasárnapra is kiterjeszthetik akciójukat a belföldi turizmusban érintett szolgáltatók.
Az MT Zrt. által meghirdetett határidőig szakmai szervezetek és szövetségek kérték fel tagjaikat a csatlakozásra, továbbá különböző szolgáltatók, programgazdák képviselői is elárasztották kreatív ötleteikkel a nemzeti turisztikai marketingszervezetet arra vonatkozóan, hogy milyen, külön erre az akcióra kitalált kedvességgel, figyelmességgel, apró ajándékkal lepik meg vendégeiket az idei Turizmus Világnapon.
A Tourinform irodák, TDM és más szakmai szervezetek, illetve szövetségek Turizmus Világnapi akcióit és felajánlásait a sajtóanyag melléklete tartalmazza.

A TURIZMUS VILÁGNAPJÁHOZ KÖTŐDŐ AKCIÓK:
Szeptember 26-án, 10 órától rendezik meg az „Év Ökoturisztikai Létesítménye” díjátadó ünnepséget, amelyre szeretettel várják a sajtó képviselőit is. A rendezvény helyszínét a Magyar Természettudományi Múzeum Semsey-terme biztosítja.
Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Turizmus Zrt. hosszú évek óta szoros együttműködésben dolgozik a Virágos Magyarországért Verseny megvalósításában. Ezért kerül sor a budapesti kerületek díjkiosztó ünnepségére és a sajtótájékoztatóra az idei Turizmus Világnapján, 2014. szeptember 27-én 10 órai kezdettel a budapesti Városházán.
Szakmai akció a Turizmus Világnaphoz kapcsolódóan
A 2014-es Turizmus Világnap alkalmával a közösségépítés jegyében a Magyar Turizmus Zrt. különleges városnézésre hívja meg a turisztikai szakmát az ország valamennyi régiójában, amelynek során hazánk napjainkban átadott új turisztikai beruházásait és fejlesztéseit mutatják be, úgy, ahogy még nem voltak láthatóak. Olyan helyszíneket érintenek majd, mint az Andrássy úti Miniversum, a Pesti Vigadó, a Művészetek Palotája, a Várkert Bazár, a Parlament, a Zeneakadémia, a Szépművészeti Múzeum, illetve a résztvevők megtekinthetik a Színes Város projekt keretében a tűzfalakra került alkotásokat a Színes Tűzfal túrán.
Közönségakció a Turizmus Világnapon
A szakma bevonása mellett természetesen a belföldi és külföldi turisták megszólítása is fontos részét képezi a Világnapnak, ahogy a magyar lakosság felé történő köszönetnyilvánítás is. A Magyar Turizmus Zrt. közönségakciót is szervez szeptember 27-ére, amelynek keretében Budapest belvárosában apró ajándékokkal és – az idei Turizmus Világnaphoz kapcsolódóan – egy különleges, tematikus könyvjelzővel kedveskednek a turistáknak. A könyvjelzőn köszönetet nyilvánítanak a belföldi és a külföldi utazóknak azért, hogy részesei a hazai turizmusnak, s a magyar nyelvű felületen a turizmus jelentőségét bemutató információk is olvashatók.
A Turizmus Világnap sikeréhez az MT Zrt. külképviseletei és regionális marketing igazgatóságai (RMI) is hozzájárulnak. Magyarország valamennyi turisztikai régiójában külön meglepetésekkel készülnek és az RMI-k a régiós partnereik bevonásával ünneplik meg az idei Világnapot. A vendégbarát akciókba bekapcsolódnak a Tourinform irodák is. Az akciók részleteit a sajtóanyag melléklete tartalmazza.
KREATÍV FELAJÁNLÁSOK A TURIZMUS VILÁGNAP ALKALMÁBÓL
Az MT Zrt. felhívására az ország valamennyi turisztikai régiójából érkeztek kreatív felajánlások a szolgáltatók részéről is. Ennek keretében többek között saját készítésű ajándékok, meglepetés kedvezmények, nyereményjátékok, Turizmus Világnapi bekészítések, köszöntők, kedves szavak és természetesen a résztvevők legszebb mosolya biztosítja, hogy idén is ünnep legyen a Turizmus Világnapja!
A Turizmus Világnapi akciók részletei, az egyes helyszínek és felajánlások elérhetők az MT Zrt. honlapjáról, az alábbi linken: http://itthon.hu/turizmus-vilagnapja-2014, vagy a társaság Élmény itthon Facebook oldaláról: http://www.facebook.com/elmenyitthon?notif_t=fbpage_admin