Hibrid Tourer – BMW 225xe Active Tourer teszt

SZÖVEG: DÓKA ATTILA, FOTÓ: JUHÁSZ MELINDA

Mesélhetnénk arról, milyen jó autó az Active Tourer: dicsérhetnénk helykínálatát, minőségét, és remek vezetési élményét. De a zöld rendszámos hibrid BMW akárhová is megy, mindig csak ugyanazzal a kérdéssel szembesül: mennyit tud menni elektromosan egy töltéssel.

Jelenleg a zöld rendszámos autók egyfajta ufóként közlekednek hazánk útjain. A hibrid 2-es Active Tourer azért csatlakozhatott a nagy figyelemmel kísért, elit klubhoz, mert plug-in hibridként teljesíti azt a kitételt, hogy tisztán elektronikusan képes 25 kilométeres távolságot megtenni. Ez egyben feljogosítja arra is, hogy a fizetős parkolóhelyeket ingyen vehesse igénybe, beleértve a budai vár méregdrága zónáit is. Jól hangzik ugye? Ezen kívül az ország különböző gyorstöltő állomásait is jelenleg díjmentesen használhatja, sőt bizonyos bevásárlóközpontok regisztráció ellenében még több órás ingyenes parkolást is lehetővé tesznek a „bezöldült” autóknak. Mindez szépen hangzik, de nézzük meg milyen, mikor az elektronok dolgoznak és nem a befecskendező rendszer.

bmw_225xe_0007

Indul a villamos

Az ezüstszürke Active Tourer-rel teljesen feltöltött akkumulátorral vágtunk neki a városnak. Az első meglepetés azonban már az indulásnál jelentkezett: a hibrid hajtáslánc ugyanis nem a megszokott módon indul: a vezérlő elektronika még minimális töltöttség esetén is csak a mozgásban lévő autóra „indítja rá” a benzinmotort. Ezt mindenképpen szokni kell, és el kell hinni, hogy a start gomb megnyomása után – annak ellenére, hogy nem duruzsol a motor – valóban elindulhatunk. A teljesen feltöltött akkumulátorban rejlő lehetőségeket ezután többféleképpen használhatjuk ki: egy nyomógomb segítségével eldönthetjük, hogy szigorúan csak az elektromotort használjuk, esetleg csak a belső égésű benzinest, vagy netán a kettő intelligens kombinációját. Természetesen mi ez utóbbira szavaztunk. Meglepetésünkre a városi közlekedés során a rendszer szinte teljes mértékben az akkut kezdte használni, és a benzinmotort csak akkor „röffentette” be, ha kifejezetten forszíroztuk a haladást, vagy kifogytak a telepek.

bmw_225xe_0030

Agymunka

Az út során hamar világossá vált, hogy a hatékony hibrid autózás záloga a tervezés, és az útviszonyokhoz való gyors alkalmazkodás. Ez utóbbi gyakorlatilag arra vonatkozik, hogy az elektromos hajtásláncot ott érdemes bevetni, ahol az a leghatékonyabb tud lenni. Az Active Tourer, és minden olyan hibrid számára, amely képes fékezéskor tölteni az aksikat, ideális terep a sűrű belvárosi forgalom. A folyamatos indulás-fékezés ugyanis valóban ki tudja terjeszteni az elektromos hatótávot, amely 20 és 25 kilométerre tehető. Amennyiben útvonalunkat (és napirendünket) nem tudjuk töltőállomástól-töltőállomásig szervezni, célszerű a folyamatos haladáshoz inkább a benzinmotort választanunk, az elektromos hajtást pedig a lassú, araszolgató forgalomra megőrizni. Aki persze hosszabb útra indul, annak a választás viszonylag leegyszerűsödik, hiszen a nagy tempó miatt őt mindenképp a két hajtáslánc kombinációja fogja repíteni, 125 km/óra felett pedig csak a benzinmotor. A hibrid hajtáslánc nagy tanulsága azonban mégiscsak az, hogy jó tervezéssel nagyon sokat spórolhatunk, de ez természetesen áldozatokkal jár.

bmw_225xe_0038

Vadászat az infrastruktúrára

Azt vettük észre, hogy egy idő után ugyanis úgy próbáljuk kiszagolni a gyorstöltő állomásokat, mint vizsla a rejtőzködő nyulat. Úgy szerveztük a napunkat, hogy dolgainkat olyan helyeken intézzük, ahol hibridünknek kinézett legalább két óra töltés. Tapasztalataink alapján egy ilyen akció után 20 kilométer hatótáv adódott. Ezt kellett tehát okosan beosztani. Ezzel kapcsolatban hasznosnak éreztük volna, ha a feljebb taglalt különböző üzemmódokhoz dedikált, egyéni kapcsolók tartoznának. A jelenlegi egy kapcsolóra kiosztott módválasztó gomb egy kicsit körülményes, hiszen a gyors váltásokat nem igazán teszi lehetővé, és figyelmet igényel. Ezt leszámítva elmondható, hogy a rendszer nagyon jól végzi a dolgát, az elektromos motor és a benzines is nagyon szépen dolgozik össze.

bmw_225xe_0032

Összkerékhajtás kicsit másként

A BMW a hibrid Active Tourert ugyanis úgy alakította ki, hogy az elektromos motor a hátsó, míg a három hengeres, turbós benzines az első kerekeket hajtja. Az így létrejött, formabontó hajtásláncot nevezték el eDrive-nak, amelyre tényleg jellemzőek a finom átmenetek. A benzines motor bekapcsolása – három hengeres mivolta ellenére – nem jár kellemetlen rángatással, vagy erős hanghatással. A tesztautó automata váltója pedig még tovább egyszerűsíti a vezetést, ami annak ellenére, hogy a hibrid Tourer nem könnyű autó (1735 kg), egész jó élmény. Talán ez a feszesebbre hangolt futóműnek is köszönhető, talán a belső tér magas minőségérzetének, egyvalami azonban biztos: ahogy a korábban tesztelt 216d, úgy ez a változat is roppant gyorsan hozzánő az ember szívéhez.

bmw_225xe_0024

Csak tőlünk függ a spórolás

A hibrid Active Tourer mindenképpen érdekes alternatíva, amellyel szinte teljes egészében mi határozhatjuk meg, mennyit tudunk, vagy szeretnénk spórolni. Egyelőre a gyorstöltők és a parkolás ingyenes, de ami ennél is fontosabb, az ilyen jellegű autók elterjedése valóban hozzájárulhat ahhoz, hogy városainkban tisztább legyen a levegő.

Szerettük:

– magas minőségérzet

– különösen szép belső tér (Luxury line)

– kifinomult hibrid hajtás

– alacsony emisszió és fogyasztás

– a zöld rendszám előnyei

Nem szerettünk:

– nincsenek dedikált gombok a különböző üzemmódokhoz

– a hatótáv lehetne nagyobb

Hossz/szél./mag.: 4342/1800/ 1586 mm

Motor: 1499 cm3, 136 LE/ 4400, 220 Nm/1250-4300

Elektromos motor: 65 KW/ 4000, 165 Nm/0-3000

Végsebesség: 202 km/h

Gyorsulás (0-100 km/h): 6,7 s

Alapár: 12 610 000 Ft

Tesztautó: BMW Magyarország Kft.