Hiába akart találkozni Trumppal Michael Moore

Michael Moore filmrendező a manhattani Trump-toronyba ment szombaton, hogy találkozzék Donald Trump megválasztott elnökkel. Hiába.

    A baloldali filmrendező az egyik közösségi oldalon élőben közvetítette kalandját. A New York-i Trump-torony felső emeletein vannak Donald Trump irodái és lakásai. Beszélni akart vele, hogy kifejezze neki a megválasztása miatti elégedetlenségét.     “Mr. Trump, itt vagyok. Beszélni akarok önnel” – írta rövid üzenetében, amelyet a portásnak adott át. Majd ezután a Facebookra kitett videón az látható, amint megindul felfelé a toronyház lépcsőin. “Lássuk, felmehetek-e a híres lépcsőn”, mondta, de aztán hozzátette: “nem akarom, hogy a rendőrök kidobjanak”.
    Moore, aki a napokban már járt a Trump-toronyban és találkozott is Trump kampányfőnökével, most a negyedik emeletig jutott, ott a titkosszolgálat emberei megállították, és nem mehetett tovább. Megpróbált lifttel feljebb menni, de ezt sem engedték meg. Végül üzenetet hagyott a portásnál, és távozott.     A filmrendező a nyáron azt jósolta, hogy amennyiben Hillary Clinton lesz a demokraták elnökjelöltje, Donald Trump megnyeri a választást. Most Moore csatlakozott a Trump megválasztása ellen tüntetőkhöz.
    Támogatja a tüntetőket Robert De Niro is, aki Los Angelesben, új filmje bemutatója előtt, újságírói felvetésre válaszolva beszélt erről. A 73 éves színész azt mondta, hogy “lehangolta őt” Donald Trump megválasztása, de hozzátette: “várjuk meg, hogyan alakulnak a dolgok, és figyeljük éberen az új kormányt”.
    A színész a kampány alatt nem fogta vissza magát, keményen bírálta, szidalmazta is Trumpot, azt mondta, behúzna neki, miután Trump is ezt mondta egy választási gyűlésen egy őt bíráló emberre. A választás után azonban De Niro az egyik szerda éjszakai televíziós showműsorban azt mondta: tiszteletben tartja, hogy ő lett az elnök.
    “Most, hogy ő az elnök, nem húzhatok be neki” – mondta Robert De Niro Jimmy Kimmel naponta jelentkező éjszakai showműsorában, majd azzal viccelt, lehet, hogy él az olasz állampolgárságából fakadó lehetőséggel, és Olaszországba költözik.

Forrás:MTI