Hét magyar érem az utánpótlás kajak-kenu Eb-n

Hét érmet, egy aranyat, négy ezüstöt és két bronzot szerzett a magyar küldöttség az olaszországi Auronzóban rendezett utánpótlás kajak-kenu Európa-bajnokságon. A zárónapi 200 és 500 méteres döntőkben öt dobogós hely volt a mérleg.

    A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint az ifjúsági és az U23-as női kajaknégyes is hasonló körülmények között szerzett ezüstérmet 500 méteren: az idősebb korosztályban Lucz Noémi, Sólyom Dóra, Kiss Blanka és Szénási Zsófia csupán 0.5 másodperccel a lengyelek mögött ért célba, majd a Potoniec Zsófia, Máró Anna, Posta Réka, Csikós Zsóka egység ugyancsak ennyivel kapott ki a cseh hajótól. Pupp Noémi (K-1 U23) ugyanezen a távon bronzérmet nyert.
Kétszázon két ezüstöt gyűjtöttek a magyarok, méghozzá ugyanabban a számban, női kajak egyesben: az ifiknél Gábor Netta, az U23-asoknál pedig Orosz Adrienn lett második.
Szombaton, 1000 méteren Bordács Blanka az U23-asok között aranyérmet nyert kajak egyesben, míg az ifjúságiaknál Kocsis Ádám harmadikként zárt kenu egyesben.
A korosztályos világbajnokságot Plovdivban rendezik július 26. és 29. között.

Forrás:MTI