Hét független és egy fideszes képviselője lesz az önkormányzatnak Jászkiséren

Harminchárom jelölt közül hét független és egy fideszes győzött a vasárnap megismételt önkormányzati képviselőválasztáson Jászkiséren a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfő hajnalban közzétett adatai szerint a szavazatok 100 százalékának összesítése alapján.

    A jászsági kisváros nyolctagú testületében a nem hivatalos végeredmény alapján a 2010-ben bizalmat kapott képviselők közül egy őrizhette meg mandátumát.        
    Jászkiséren egyben megismételték a polgármester-választást is, ezt Pintér Ferenc nyerte, a régi városvezető Hajdú László, valamint másik két jelölt, Holló Zoltán és Madarász Sándor ellenében. Valamennyien függetlenként aspiráltak az elöljárói címre.      
    A településen azért kellett ismét az urnák elé járulni a polgároknak, mert a Szegedi Ítélőtábla október 25-i végzésében megsemmisítette a választás eredményét, valamint elrendelte a polgármester- és képviselőválasztás megismétlését. A bíróság azért hozta ezt a döntést, mert szavazatvásárlások történhettek az október 12-i voksoláson.

Forrás:MTI