Hazánkban a cirkusz!

Nagy fordulat állt be 2020-ban a világjárvány miatt az autósportokban is. A július elején újraindult Forma-1-es világbajnokság harmadik versenyére hazánkba érkezik a hétvégén. Eddig a magyar futam volt a szezon első felének lezárása, a nyári szünet kezdete a Forma-1-es résztvevők számára. Idén a 35. Magyar Forma-1-es Nagydíj nem a szünet előtti lezárás, hanem még a szezon újraindításának része. Monte-Carlo és Monza után sorban a harmadik helyszín, amely megszakítás nélkül rendez versenyt a Forma-1-es világbajnokságban!

 Amber-Magyar_F1_2019-rajt

Ahogy márciusban a járvány világméreteket öltött, elkezdett minden versenyszervező, így a magyarok is, azon gondolkodni, hogy hogyan tovább, hogyan és mikor lehetne majd futamot rendezni a világjárvánnyá alakult koronavírusos helyzetben. Gyulay Zsolt, a Hungaroring elnök-vezérigazgatójának elmondása szerint Ausztria, Magyarország és Anglia volt a legnyitottabb a pályák közül arra, hogy amint enyhül a vírushelyzet és versenyt lehet rendezni, megnyissa kapuit a Forma-1-esek előtt. Így alakult, hogy ilyen sorrendben rendezhet futamot e három ország. Ausztriában és Angliában is két futamot rendeznek két egymás utáni hétvégén míg Magyarországon egyet. A magyar szervezők azonban nyitottak egy újabb versenyre, ha kell, akár őszi időpontban is, de nem később, mint október végén.

A pandémia miatti korlátozások a Magyar Nagydíjat is érintik. Zárt kapus futam lesz, tehát nem fogadhat nézőket. A szervezési költségek viszont nem lesznek kevesebbek, amelyet a jogdíjjal együtt a pálya a jövőben kíván kikalkulálni a soron következő futamok kialkudott jogdíj csökkentéséből. Egy biztos 2027-ig rendezhetünk Forma-1-es futamot a mogyoródi versenypályán.

Az első két Ausztriában rendezett futam alapján kijelenthetjük, hogy a csapatok hozzák a télvégi teszteken mutatott formájukat. A Mercedes továbbra is hengerel, sőt motorja mindennél erősebbnek tűnik. A Red Bull az első hétvégén dupla balszerencséje révén nem tudott hazai pályán bizonyítani, míg a második hétvégén pilótái a harmadik és negyedik helyet szerezték meg. A Red Bull célja idén továbbra is az, hogy Max Verstappen révén világbajnok legyen. A Ferrari katasztrofális teljesítményt nyújt, ez alapján talán jobb is Sebastian Vettelnek, hogy otthagyja a csapatot. 2021-ben ugyanis az idei konfigurációjú autóval fognak a csapatok versenyezni (kivétel a McLaren, amely korábban meghirdetett Mercedesre történő motorváltását végrehajthatja).

 Amber-Magyar_F1-Hamilton

Fernando Alonso Forma-1-es visszatérését nem igazán lehetett titokban tartani, s már a karanténidőszakban is felvetődött a neve a megüresedett Renault-üléssel kapcsolatban. A Stájer Nagydíj hetében hivatalosan be is jelentették, hogy a spanyol pilóta visszatér ahhoz a csapathoz, ahol dicsőséges pályafutást futott be, s ahol világbajnoki címeit szerezte. Miközben a spanyol pilóta helye biztos a 2021-es mezőnyben, addig Sebastian Vettelé nem. Több csapat is szóba került vele kapcsolatban, de egyre szűkösebbnek tűnnek a lehetőségei.

S hogy mégis mire számíthatunk az elkövetkező hétvégén? Pihenés nélkül, a harmadik hétvégén versenyeznek majd a csapatok. Talán ennyire a szezon elején még nem számít ez annyira, de minden bizonnyal fáradtabbak lesznek a résztvevők a szokásosnál.

A magyar pályát mindig is nehéznek tartották a csapatok, ahol nehéz előzni. Monacóhoz hasonlóan itt sem pihenhetnek verseny közben a pilóták. Egyik kanyar a másikba vezet, s mindössze egy egyenes – a célegyenes – található a pályán, amely nem is olyan hosszú, így nem ad alkalmat a pihenésre. Fontos a jó fékstabilitás és a kocsi húzása a kanyarokból kijövet. A Hungaroringen az a csapat a nyerő, amely jó mechanikai tapadással, valamint húzással bíró autóval és jó fizikai kondícióval rendelkező pilótával áll rajthoz.

 Amber-Magyar_F1_2019-dobogo

Ez az a pálya ugyanakkor, melyet mindenki nagyon kedvel, s ahová mindig szívesen jönnek a pilóták és csapatok. Ennek köze van a kitűnő szervezéshez, a jó hangulathoz és Budapest, mint nyüzsgő főváros, közelségéhez. Bár nem tartozik a modern pályák közé, sokan épp emiatt kedvelik. Az elavult területek (főépület, bokszok, versenyirányítás) átépítése pedig a közeljövőben elkezdődhet.

A Magyar Nagydíjakról általában elmondható, hogy forróságban zajlanak, s ez várhatóan idén sem lesz másként. Ha esne, az megkeverné a lapokat, ahogy korábban is láttuk már.

A 2020-as versenynaptár új tagjai

Úgy néz ki, hogy a világjárvány következtében egyelőre egy kontinensen, Európában, zajlanak majd a csaták. A nyolc már ismert európai futamot követően még kettőt jelentettek be a múlt héten. Mugellóban a Ferrari 1000. Forma-1-es futamát tartják majd szeptember közepén és utána következik egy futam Szocsiban, az eredeti időpontjában. Hockenheim (Németország), Imola (Olaszország) és Portimao (Portugália) neve is szóba került, mint lehetséges további helyszínek a koronavírus járvány terjedésének tükrében. Hanoi (Vietnám), Bahrein és Abu-Dzabi zárná a sort. Sokáig úgy volt, hogy Kínában rendezhetnek futamot, akár kettőt is, de végül a kormány úgy határozott, hogy az év végéig nem lehet nagy sporteseményeket rendezni az országban, így várhatóan nem lesz Forma-1 sem.

A verseny és a pálya

A kanyarok bár lassúak, de stílusuk mégis érdekessé teszi a Hungaroringen való versenyzést. A pálya néhány részén lehet előzéssel próbálkozni, de nagyon óvatosan kell vezetni. A Hungaroring nagy teszt a pilóták számára. Az aszfaltcsíkon az autók tapadását maximálisra állítják be, s nem lényeges a motor maximális ereje. Fontos arra koncentrálni, hogy jó legyen a tapadás a lassú kanyarokban, s jó legyen a kigyorsítás a kanyarokból.

Az abroncsok is fontos szerepet játszanak a Hungaroringen. Az új sötét aszfaltborítás agresszívabb, ami segíti a nagyobb tapadást, és így gyorsabb köridőket eredményezhet. A sötét színű aszfalt forró idő esetén nagyon felmelegedhet, és ez hatással lehet majd a gumikopásra, sokkal inkább, mint a régi aszfalt esetén.

A 70-körös Magyar Nagydíj július 19.-én 15.10-kor veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,381 km, a teljes versenytáv 306,630 km. A pályarekordot, amelyet Michael Schumacher tartott 2004 óta tavaly Max Verstappen megdöntötte. A holland pilóta ideje 1 perc 17,1031 másodperc volt.

 

MÓDOSÍTOTT 2020-AS FORMA-1-ES VERSENYNAPTÁR

 

  1. július 5. Osztrák Nagydíj, Spielberg (eredeti időpontban)

július 12.                     Stájer Nagydíj, Spielberg

július 19.                     Magyar Nagydíj, Hungaroring

augusztus 2.                Brit Nagydíj, Silverstone

augusztus 9.                70. Évforduló Nagydíja, Silverstone

augusztus 16.              Spanyol Nagydíj, Barcelona

augusztus 30.              Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps (eredeti időpontban)

szeptember 6.             Olasz Nagydíj, Monza (eredeti időpontban)

            szeptember 13.            Toszkán Nagydíj, Ferrari 1000. nagydíja, Mugello

            szeptember 27.            Orosz Nagydíj, Szocsi (eredeti időpontban)

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/