Hatvanban hetvenkedtek

Kilenc hetes szünet után Hatvanban folytatódott a Magyar Szlalom Bajnokság. A harmadik futamot július 1-én a hatvani BOSCH cég parkolójában rendezték. 67 nevező indult el, akiknek többsége ilyen pályákon kezdte anno…

 

Hatvan nevéből adódóan Budapesttől 60 km távolságra van ez a város. A rendhagyó futamot egy kis alapterületű, szűk és padkás versenypálya jellemezte. Azonban annál nagyobb örömmel jöttek a versenyzők, hiszen sokan szeretik ezt a stílusú pályát. Mint a Sződy fivérek, Szabolcs és Zsolt is:

„Ez a pálya nekünk a régi versenyeket idézi, ahogy a legtöbb versenyzőnek. A kétezres évek elején ilyen pályákon kezdtük, még Trabanttal. Szerettük a tekergős, technikás, elsősorban ügyességi pályákat. Ma már a szlalom szakág is gyorsult, főleg tempóra és sebességre megy. De most visszatértünk, és habár az autók már inkább a gyorsasági versenyek felé húznak, még mindig lehet majd jól autózni ezek a pályán is.” – nosztalgiáztak a Sződy fivérek.

 

 

Gyors gyaloglás

 

A Track Racing versenyzőinek nem sokat kellett utazniuk Budapestről, és amint megérkeztek máris elkezdték a felkészülést. Guminyomás, belső kamera felszerelése és a versenyeszközök előkészítése, mint a bukósisak és kesztyű. A nevezés után a megfelelő rajtszámok felragasztása volt már csak hátra az indulás előtt.

 

A gyalogos pályabejárást is gyorsan lehetett teljesíteni, a depó mérete is kisebb volt, így a lábon vagy épp rollerrel történő közlekedés könnyű volt ezen a területen. Példaképp: a pálya hossza 1400 méter volt.

Az edzésköröket legtöbben „félgázon” tették meg, hiszen ennek lényege a pálya megismerése volt. Most különösen nagy jelentősége volt a különböző tereptárgyak veszélyei miatt. Az edzésen szerzett tapasztalatok után máris elkezdődött az első kör.

 

 

A verseny elkezdődött

 

Ketyegett az óra, minden kanyar, minden gyorsítás vagy fékezés az idő kárára vagy hasznára ment. Szabolcs a 16-os rajtszámmal egy viszonylag jó kört ment:

 

„Itt már versenytempóban kellett menni, de még mindig voltak olyan szakaszok vagy kanyarok, ahol most tapasztaltam ki az ideális ívet. Alapvetően jó ritmusa van a pályának, egy-két szakaszon kell jobban tekerni a kormányt. Egyelőre jó kör ez, de mindenképpen gyorsulnom kell még.” – mondta első tapasztalatai után Szabolcs. Első körének ideje 1:37:946 ezredmásodperc lett.

 

Zsolt egy kényelmesebb átülés és rajtszám csere után állt be a rajthoz 29-es rajtszámmal:

 

„Jó a pálya, az érzés is a régi, csak az autó más már. Egy bója kombinációt nem sikerült jól vennem, mert a rövidebb féktáv miatt túlcsúsztam. Itt némi időt vesztettem, sajnos. Majd a következőre…” – mondta Zsolt, kicsit fej vakarva. Körideje 1:39:431 lett.

 

A második körben Szabolcs lényegében ugyanúgy autózott végig a pályán. Ezt a köridő is mutatta, ami minimális különbséggel lett 1:38:110 mp.

 

Zsolt viszont javított. 1:36:440-es köridejével 3 másodpercet, ezáltal a két fiú között másfél másodpercre csökkent a különbség, Zsolt javára.

 

Mivel a pályán egyszerre csak egy autó tartózkodott, egy futam nagyjából 2 óra hosszan tartott. Ezért a Szervezők nem tartottak külön ebédszünetet illetve negyedik kört az időterv megtartása miatt.

 

Ezen a versenyen most három kört mentek az indulók, ez utóbbi volt a mindent eldöntő futam.

 

Szabolcs legjobb körét futotta: „Két éles kör után most a pálya minden szegletét, minden bójasort megpróbáltam a leggyorsabban bevenni, a tempómat tartva. Nem kockáztattam, de egy-két részen jól is adta ki az íveket. Ezzel a körömmel elégedett vagyok, versenyképes volt. De nem tudom mennyire lesz ez elég… .” – nyilatkozta Szabolcs, a jól sikerült 1:36:389-es körideje után.

Zsolt még gyorsabb volt:”Mivel voltak apróbb hibáim az előző köreimben, főleg az elsőben, most precízen szerettem volna menni. Ez meghozta gyümölcsét, mert még faragtam az időmből. Bár kissé csikorogtak a gumik, még sem vesztettem vele tizedmásodperceket.” – örült Zsolt a jó köridőnek, amely 1:34 373 mp lett.

Pontszerzés

Az 1400-1600 köbcenti közötti széria kategória, rövidebb nevén S3-asok 11-en vívnak idén. Ebből most kilencen vettek részt a hatvani futamon. A Sződy fivérek most a hatodik és nyolcadik helyen végeztek. Ezzel 3 és 1 pontot szereztek. Így összesen 10 és 6 pontjuk van a három verseny után.

A Sződy fivérek napi összefoglgalója:

„Egy nagyon jó versenynapot tudhatunk magunk mögött. Az időjárást nézve, ha nem is volt igazi nyári meleg, pont optimális a pályának, a gumiknak és természetesen az autóban ülve is. Tetszett az aszfaltcsík vonalvezetése, a retro feeling, ami számunkra a körül-belül 15 évvel ezelőtti versenyeinket idézi. Jó hangulata volt az egésznek. Jobban kellett figyelni a versenyen, mivel ez úgymond utcai pálya volt, de élveztük a vezetést. Jó döntést hoztunk ismét a gumiválasztásban. Ide nem kellett a slick gumi, egyébként is elég érdes volt az aszfalt. Eredményünkkel elégedettek vagyunk, pontokat szereztünk. Így most a tabellán a középmezőnyben vagyunk, de még hátra van négy futam. Várjuk a következőt.” – foglalták össze a versenynapot a Track Racing versenyzői.

 

Már nem kell sokat várni, mivel a következő verseny július 21-én Kalocsán lesz. Ez egy repülőtéri pálya, amely méreteiből adódóan is terjedelmes és széles. A szűk pálya után most jön a váltás, alkalmazkodás és a tempó. A bajnokság pályái igen változatosak. Mindenki számára nyújtanak előnyösebb vagy nehezebb vonalvezetést.

 

Beszámolónkat a futamról itt olvashatják a futam utáni héten.

 

 

Cikk: Amdala.hu

Fotók: Track Racing