Hátba szúrta a sértettet – keressük!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya 01000/2144/2016 bűnügyi számon életveszélyt okozó testi sértés miatt indított nyomozást, amelynek keretében elfogatóparancsot bocsátottak ki Farkas Tibor 52 éves karcagi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a képen látható férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. augusztus 28-án a hajnali órákban, a Budapest, VII., Rákóczi úton a sértettet szóváltást követően többször megütötte, majd egy késsel megszúrta. Ezt követően a helyszínről elmenekült, jelenlegi tartózkodási helye a nyomozó hatóság előtt ismeretlen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-443-5000 telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.