Három művész vett át elismerést az Operában

Spread the love

Pasztircsák Polina_Wieber Marianne _Fahidi Patrícia_foto_Csibi SzilviaSzékely Mihály, Komor Vilmos és Márk Tivadar – mindhárman az Operaház történetének korszakos egyéniségei. Munkásságuk tiszteletére, művészetük emlékére és szellemiségük továbbhagyományozására hozták létre az operaénekeseknek, zenekari művészeknek és tervezőknek adományozható plaketteket. Az elismeréseket Ókovács Szilveszter főigazgató és Halász Péter főzeneigazgató adta át Pasztircsák Polinának, Fahidi Patríciának és Wieber Marianne-nak.

Pasztircsák Polina vette át a  Székely Mihály-emlékplakettet, amelyet első alkalommal a kiemelkedő basszus halálának első évfordulóján, 1964. március 22-én adtak át. Az elismerést a dalszínház olyan énekesének ítéli oda évente, aki művészi és emberi magatartása alapján erre a leginkább érdemes. Pasztircsák Polina szoprán az Opera tavalyi Távol-keleti turnéján a Traviata címszerepében képviselte a budapesti dalszínházat, a most záruló évadban pedig a Spiritiszták ősbemutatójának női főszerepében aratott szakmai- és közönségsikert. További két nagy szerepben: a Bohémélet Mimijeként és az Otello Desdemonájaként is színpadra lépett, és énekelte még Micaela szerepét Bizet Carmenjében. Zenei tanulmányait Olaszországban folytatta öt évig Mirella Freni Centro Universale del Belcanto iskolájában, magyar-olasz államközi zenei ösztöndíjasként. 2010-ben diplomázott kiemelkedő teljesítménnyel a ferrarai G. Frescobaldi Konzervatóriumban. Operaszínpadon 2007-ben debütált egy modern darabban, a következő évadban pedig már nagy sikerrel mutatkozott be Micaela szerepében Modenában. Nemzetközi koncert- és operaénekesi karrierjét a 2009-es Genfi Nemzetközi Énekverseny megnyerése után kezdte meg, miután elnyerte az első díjat, a közönségdíjat, és három egyéb különdíjat. Azóta Európa-szerte vendégszerepel operaházakban és koncerttermekben. Énekesi teljesítményét a 2012-es müncheni ARD Zenei Versenyen különdíjjal, valamint 2004-ben Simándy József Énekverseny első helyezésével is elismerték. Az Opera Székely-plakettjét, Csillag Ferenc szobrászművész alkotását Ókovács Szilveszter főigazgatótól vette át: „Sokan rendelkeznek hanggal, sokakat hívunk művésznek, de igazi művész, aki lényével és lelkiségével is megtámogatja a technikai tudást, kevés van. Polina ilyen művész.”

Fahidi Patrícia, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának – az Opera együttesének hegedűművésze kapta meg a Komor Vilmos-emlékplakettet, amelyet Borsos Miklós alkotott. A névadó, Komor Vilmos Kossuth-díjas, érdemes művész karmester emlékére lánya, Komor Ágnes hárfaművész alapította az elismerést, amelyet szintén évente adnak át az Operaház egy-egy olyan művészének, korrepetitorának vagy karmesterének, aki művészi teljesítménye alapján arra leginkább érdemes. Fahidi Patrícia művészi pályafutása Budapesthez kötődik: a XX. kerületi Állami Zeneiskolából a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolába vezetett útja. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében 2001-ben, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2003-ban szerzett diplomát. 2001 óta tagja az Operaháznak, ahol megbízhatóan kamatoztatja tudását. Hosszú évek alatt a teljes operarepertoár zenei megvalósításában közreműködött. Az elismerést Halász Péter főzeneigazgató adta át. „Patrícia olyan zenekari művész, aki a saját művészetén túl a második hegedűszólam vezetőjeként egész zenekarban gondolkodik. Érzékeny zenész, aki saját szólamán kívül más szólamokra is érzékeny” – mondta Halász Péter.

A Márk Tivadar-emlékplakettet az Operaház egykori, szintén Kossuth-díjas jelmeztervezőjének emlékére alapították, 2005-ben. Az idei díjazott Wieber Marianne Balázs Béla-díjas, érdemes művész jelmeztervező, aki pályafutása során 67 színpadi műhöz, 65 televíziós filmhez és 14 játékfilmhez tervezett öltözékeket. Érsekújvárott született 1934-ben, majd a budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban, illetve az Iparművészeti Főiskola jelmez-tanszakán végzett, 1962-ben. Mestere Schäffer Judit volt. A Főiskola elvégzése után rögtön a Magyar Televízióhoz került. A TV Zenés Színháza számára több opera kosztümjeit tervezte. Állandó vendégtervezője volt a Vígszínháznak, 1974-től tanított a Színművészeti Főiskolán. Magyar történelmi jelmezeiből több amerikai és európai nagyvárosban rendeztek kiállítást, az anyag legutóbb néhány éve a Nagytétényi Kastélymúzeumban volt látható. Wieber Marianne az Operaházban a Sevillai borbély mellett a Dido és Aeneas és a Mario és a varázsló jelmezeit tervezte. A művésznőt Boschán Daisy köszöntötte: „Marianne óriási történeti tudását ízléssel ötvözi, és Márk Tivadar nyomdokain, az ő inspirációjával és lendületével megáldva alkotta meg jelmezeit a mester mottóját szem előtt tartva: alázat a művel szemben.”

Comments are closed.