Három év alatt 70 százalékkal nőtt az osztrák turisták magyarországi költése

Idén szeptember 29-én került megrendezésre Bécsben az osztrák-magyar turisztikai szakma legnagyobb éves szakmai seregszemléje. A német elnevezés (Großer Ungarn Tourismustag) alapján GUT-nak is hívott, immár önálló brandé vált ‘prémium kategória’ rendezvényt idén hatodik alkalommal szervezte meg az MTÜ, ahol egész napos randevút adott egymásnak az osztrák és magyar turisztikai szakma. Idén a balatoni és a közép-dunántúli régió koncentrált és innovatív bemutatására több mint 50 turisztikai szakember, szolgáltató érkezett erre a napra Magyarországról Bécsbe, hogy üzleti elképzeléseiket, turisztikai vonzerőiket és ötleteiket megmutassák az osztrák utazási irodák, cégek és a sajtó képviselői számára.

nyitokep

Az MTÜ külképviselőjének bevezető előadásában elhangzott, hogy Ausztria fajlagosan nézve nemcsak a legnagyobb küldőpiacunk, de az innovatív piaci elképzelések végigvitelével további jelentős eredmények érhetőek el. A befektetett munka hamar megtérül, az idei jól irányzott kampányok például 20 százalékos forgalomnövekedést eredményeztek a hévízi szálláshelyeken. Az utóbbi három évben 70 százalékkal nőtt az osztrákok magyarországi költése, amelynek 70-80 százaléka turisztikai célú költés – derült ki az előadásokból. Ennek oka, hogy a szolgáltatások színvonalának növekedésével, a szakmai összefogásnak és az MTÜ aktivitásának hatására a fizetőképesebb turisták egyre nagyobb számban keresik fel Ausztriából hazánkat. A most megrendezett b2b rendezvényének is célja volt, hogy a hazai prémium termékek osztrák piacon való “belistázásával”évről évre továbbra is dinamikusan növekedjen az osztrákok magyarországi költése.

A b2b jellegű értékesítés-ösztönző rendezvény idén is jelentős vendégforgalmat és hírértéket generál, az elmúlt hetekben valamennyi ismert osztrák turisztikai újság foglalkozott a rendezvénnyel, meglátogatásra ajánlva azt a szakmának. Az osztrák sajtó és turisztikai szakmai szervezetek részéről 150 résztvevő fordult meg a turizmusnapon. Látogatóként meghívást kaptak az MTÜ „tiszteletbeli turizmus nagykövetei”is, akik az ausztriai magyar diaszpóra köréből csatlakoztak a négy éve indított Rot-Weiß-Rot in Ungarn elnevezésű turizmus-mozgalomhoz: http://at.gotohungary.com/mozgalom. A Magyar Turisztikai Ügynökség összegzése szerint az elmúlt években a résztvevők mintegy hetven százaléka arról számolt be, hogy az eseménynek köszönhetően konkrét üzletek is köttettek, amely komoly siker-indikátor.

Az új kor “kihívásainknak” megfelelően ’sztárvendége’ is volt a rendezvénynek Gájer Bálint személyében, aki a zene segítségével egyedi és helyszínre szabott varázslatos útra vitte a turizmusnap résztvevőit a Balaton régióba és környezetébe. Természetesen a kulináris élvezetek, így a magyaros konyha jellegzetes ételei, s a régiók borai sem maradhatnak el a terítékről. A többszörös Destillata nyertes Agárdi Pálinkafőzde pedig a régió zamatos ízeit lepárolva prezentálja, míg a veszprémi Chianti Étterem valamint a Tornai és a Kreinbacher birtok borai és pezsgői a magyarországi ’gasztroforradalomból’ adtak kóstolót. További infók és az elhangzott prezentációk megtalálhatóak itt: http://bit.ly/2aPYn4v. Az osztrák hírügynökség – APA –fotógalériája pedig megtekinthető itt: http://www.apa-fotoservice.at/galerie/8064.

A képen balról jobbra az MTÜ munkatársai Dr. Perémyi János ausztriai nagykövettel