Harminchét ülést tartott az idén a kormány

Harminchétszer ülésezett az idén a kormány, ebből négy alkalommal vidéken. A tanácskozások során mintegy 1700 törvényjavaslatot, kormányrendeletet és -határozatot tárgyaltak meg a miniszterek, a 2010-es kormányváltás óta a legtöbbet – derül ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak (KIM) az MTI érdeklődésére készített összeállításából.

    A kabinet az első félévben hússzor, a másodikban pedig tizenhétszer tanácskozott, többször éjszakába nyúlóan.     A megbeszélések rendszerint a Parlamentben zajlanak, ám a kormánytagok idén több kihelyezett ülést is tartottak: januárban Vásárosnaményban, áprilisban a Baranya megyei Kémesen, júniusban Fertődön, legutóbb pedig augusztusban Székesfehérváron.     A KIM tájékoztatása szerint az idei 37 tanácskozásán csaknem 1370 napirendi pontot tárgyalt meg a kabinet, ami a legtöbb a 2010-es kormányváltás óta.     A – benyújtótól függetlenül – megvitatott törvényjavaslatok, továbbá kormányrendeletek és -határozatok száma mintegy 1700 volt ebben az évben, ami szintén rekordnak számít a 2010-es 533-hoz, a 2011-es 1114-hez és a tavalyi 1287-hez képest.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*