Hankook Autós Gyorsasági Országos Bajnokság V-VI. fordulója

Szombat

A Pannónia Ring verőfényes napsütéssel és igazi nyári meleggel várta a szombati, első versenynapon a versenyzőket és az érdeklődőket.

OB I. kat., OB VII. kat. Lotus Cup Eastern Europe

A Nagytúra és Lotus Cup mezőnyének versenyével indult a szombati megmérettetés, mely futam rajtja szolgáltatta a délelőtt legeseménydúsabb rajtját. Lekeny György és Lekeny Márk az indulás pillanatában nem tartott a többiekkel, utóbbi végleg el is köszönt a versenytől, míg György az új rajtot követő rövid bokszkiállása után erőt gyűjtve, rövidesen meg is előzte az addig élen haladó Bódist, és a leintés pillanatáig meg is tartotta előnyét. Ezzel Bódis a második legjobb helyet érte el. Major Benedek stabilan tartotta harmadik helyét, ahogyan ifj. Ficza negyedik helye sem volt veszélyben a 11 körös futam alatt. A rajt nagy vesztese Vizin tamás volt, akinek nem sikerült ép bőrrel megúszni az álló Porsche kikerülését. A futamon Tóth Anita, Bak Bertalan, Merk József és Enetnfellner Péter sem tudott célba érni.

2IMG_4801

  1. Lekeny György/Renault RS-01                  28:20.457

„Abszolút nem volt semmilyen műszaki problémám, egyszerűen, abból a pozícióból, ahonnan rajtoltam, onnan nem látszik a lámpa, az öt másodperces táblát pedig elfelejtették bemutatni, ami óriási baleset veszély. Amikor sárga zászló volt és elment mellettem mindenki, akkor én is ráléptem a gázra, kérdeztem a rádión a mérnököt, aki megerősítette, hogy rajt van. Először azért jöttem ki a boxutcába, mert recsegett a rádióm és széthúzták, másodszor azért, mert kell az autónak a hűtés és így nyertem egy kis időt.”

  1. Major Benedek/Lotus Exige Cup260      29:14.430

„A rajt egy kicsit kalandos volt, hogy beragadt az első két autó, de kimozogtuk, nem volt túl nagy probléma. Ezen kívül nem volt sok izgalom, az autózás jó volt. Szeretem ezt az autót, talán ez hasonlít legjobban a gokarthoz, illetve az élmény, amit ad, ezzel bárikor, bárhol nagyon jó menni.”

  1. Ifj. Ficza Ferenc/Honda Civic Type-R      29:30.944

„Szerencsém volt, hogy ki tudtam kerülni Márkot, nagy taktika nem volt benne, csak, ahogy láttam, próbáltam kerülni. Sajnos ez elején fél körig nem vettem észre sem a sárga zászlót sem a safety cart, anyira benne voltam a verseny hevében. Volt egy izgalmas része, ahogy visszafelé jöttünk, a hosszú egyenesben kicsit felúszott és kimentem a kavicságyba. Jól nézett ki, de belülről nem volt olyan jó.”

 

 

  1. Mohácsi Ákos/Lotus Exige         30:08.503

„Én igazából biztonságit autóztam. Anita és Bertalan nagyon jót csatáztak, én pedig nevető harmadikként jöttem be elsőnek. Sajnos Merk Joci is kiesett egy AC probléma miatt. Felszabadultan és élvezettel autóztam, próbálgattam az autót. A Hungaroringen mentem fele először, ez a második versenye, tanulgatom. 15 évig első kerekessel mentem, remélem, hogy 15 évig tudok menni hátsókerekessel is.”

-. Vizin Tamás/Lotus Exige Cup260 (kiesett)

„A sor végéről indultam és az láttam, hogy előttem egy Porsche nem indult el. Kinéztem mellette egy legalább másfél autónyi, helyet, ami pont elég lett volna, és amikor mellé értem, egy hondás egy az egyben rám húzta, így nekem mér semmire nem maradt esélyem, így ráfutottam a Porschéra, ami megdobott és egy hatalmasat repültem a célegyenesben. A tartalékautó nincs jó állapotban, így remélem, hogy a fiúk meg tudják csinálni,és délután már tudok majd menni.”

  1. II. kat.

A Forma autók vették birtokba másodikként az aszfaltot. Fekete nem tudott elrajtolni, így újra indult a mezőny. Az élről induló Magyar Jánost, Pödör gyorsan meg is előzte, így bebiztosította első helyét. A dobogóra felálló Pödör, Magyar és Rónai végig tartották pozíciójukat. Egyedül Eszenyi és Volentér sarkallta egymást a negyedik helyért való küzdelemre egészen a leintésig, de Volentérnek egyik körben sem sikerült visszaelőznie a szemfüles Eszenyit.

  1. Pödör Balázs /Dallara F3              27:31.213

„A bajnokságban eléggé hátrányban vagyok. Úgy jöttünkide, hogy ez nem zóna verseny, az volt a cél, hogy mind a két futamot megnyerjem.  Úgy döntöttünk, hogy egy garnitúra gumival fogom végigcsinálni. Tavaly pályacsúcsot mentem, de most nem az idő a lényeg, hanem, hogy megnyerjem holnap is.”

  1. Magyar János/Tatuus Honda     27:38.536

„Gumi gondokkal küzdöttem, azért maradtam le. Kellett mennem néhány hűtő kört, utána vissza tudtam zárkózni. Ez most így alakult, remélem, a második jobb lesz. Ha nem ragadok be a rajtnál, akkor lehetett volna harc. Ez a harmadik versenyem, tanulom a technikát, kezdünk összeszokni.”

  1. Rónai Tamás/Formula Renault                 28:41.254

„Nagyon jól sikerült ez a verseny, nem gondoltam volna, hogy ennyire simán előre tudok menni. A rajt nem sikerült olyan jól, de szerencsére sikerült megtartani a pozíciómat, és aztán úgy érzem, hogy végig uralni tudtam a futamot, a saját tempómat tudtam futni. Nem tudtam eldönteni, hogy megpróbálkozzam e az előzéssel, végül inkább a kategóriára koncentráltam és nem mentem bele olyan szituációkba, amik a bajnokságot veszélyeztethetik.”

 

 

  1. Eszenyi László/Formula Renault                 28:56.272

„Nagyon váratlan helyeken próbált előzni, nagyon jó kis meccs volt, végig csatában voltunk. Nekem a második kör után sikerült kiszúrnom egy pontot, ahol rendszeresen hibázott, ott elmenetem, neki cserébe ezt nem sikerült megoldani. A célegyenesben mindig bepróbálkozott, de ezek nem voltak éles próbálkozások, csak arra ment ki a dolog,hogy menyire vesztem el az uralmat az autó felett és hibázok. Ügyes volt feltétlenül, de szerencsére nem sikerült a terve.”

 

  1. Volentér Balázs/ Formula Renault             28:57.177

Jó futam volt, a rajtnál sikerült megtartanom a pozíciómat, utána volt egy pár körig tartó csatánk Lacival. Aztán megelőzött, én pedig végig ott tudtam lenni mellette. Meglátjuk, mi lesz a következőn.

OB V. kat. SWIFT CUP Europe

Az ebéd előtti utolsó OB futam a Suzuki Swift Cup Europe nyolctagú mezőnyéé volt. Bernula István rajt cél győzelmet aratott. Egyedül Keszthelyi Vivien és Balogh Zoltán között alakult ki küzdelem,melyben Balogh kerekedett felül, ezzel pedig felállhatott a dobogó harmadik fokára. Balogh Bence megőrizte második helyét.

  1. Bernula István/Suzuki Swift Sport          28:16.416

„Sima futam volt. Az első két körben sikerült egy elég jelentős előnyt kiautóznom, és utána csak arra figyeltem, hogy ne hibázzak, minél pontosabban vezessek. Kicsit nagyobb versengésre számítottam, de az időmérő alapján ez volt a realitás.”

  1. Balogh Bence/Suzuki Swift Sport            28:22.631

 „Próbáltam Pisti íveit figyelni, hogy ő mit csinálni. Én is más vagyok tavalyhoz képest és az autó is. A beállításait sem ismerem. Hozzászoktam, hogy 100 lóerővel több van alattam és kétszer ennyi nyomatékom van. Ebben ennyi volt.”

  1. Balogh Zoltán/Suzuki Swift Sport            28:28.802

„A versenyen sikerült behoznom azt, amit az időmérőn nem sikerült. Az elején megpróbáltam minél nagyobb előnyre szert tenni.”

OB IX. kat. RCM kupa

Az ebédszünet után a 1500 cm3-es Suzukik lepték el a rajtrácsot. Az élről induló Nagy Dánieltől senki sem vehette el az elsőséget, sőt, körről körre növelte előnyét Nagy Norbert előtt, ami az utolsó körökre már egy teljes célegyenesnyit jelentett. A harmadik helyért viszont már Tim Gábor és Tassi Attila igazán megküzdött, az adok-kapokból végül Tim jött ki győztesen, így ő állhatott fel a dobogó utolsó fokára. A végül ötödikként befutó Bárkovics is pályázott a negyedik helyre, de számára ez alkalommal Tassi nem bizonyult könnyű ellenfélnek. Az elő körökben még Hatvani és Elekfy is próbára tette egymást, de végül mindkettő maradt a rajtpozíciónál.

 

  1. Nagy Dániel     34:46.299

„Nem találok szavakat. Legszívesebben a csapatomnak hálálkodom, most jutottunk el oda, ahová szerettünk volna. Fél évvel ez előtthöz képest elképesztő a fejlődés. Tegnap megszereztük a csapat első pole pozícióját, ma pedig az elsőfutamos győzelmet. Nekem is ez az első rajt-cél győzelmem. Nagyon köszönöm mindenkinek, akinek segítségével itt lehetek. A megérkezéstől kezdve minden úgy megy, ahogy szerettük volna, akkor tudunk elkezdeni dolgozni, amikor szeretnénk, a technika pedig úgy szerepel, ami egy versenyzőnek az álma. Köszönöm nekik, nélkülük nem lehetnék itt.”

 

  1. Tim Gábor          35:00.741

„Izgalmas volt, erre nem lehet mást mondani, nagyon jó volt.  Az elején lerajtoltak. Egész hétvégén nem volt meg a tempóm, valahogy most nem érzem, pedig tavaly is jól mentünk és most is. A bajnokságban még mindig vezetünk. Nagyon fontos, hogy nem kilenc pontot hozott rajtunk Dani, csak ötöt, hála annak, hogy kínkeservesen sikerült őt megelőznöm. Úgy érzem, hogy a csatánk jó volt, de szerintem, ha én megyek úgy, ahogy ő, a versenybírák már megbüntettek volna. Én próbáltam szabályosan menni, nem érzem magam semmiben hibásnak. Örülök ennek a második helynek, de holnap győzni kell mindenképpen.”

  1. Nagy Norbert   35:01.009

„Nagyon izgalmas futam volt, második helyről tudtam indulni, ami úgy gondolom, nagydolog, ebben az erős mezőnyben. Pláne,  most hogy régi nagymenők is visszajöttek. Sokáig mentem is a második helyen, a végén aztán már leszakadtam Danitól és elkezdett feljönni rám Tim Gabi. A vége felé alig akart jobbra fordulni az autó, elmelegedett a gumi, a szélárnyékban Tim mellém ért és meg is előzött. Volt egy kis adok-kapok, végül a harmadik helyen értem be, úgy gondolom, nagyon jó futam volt.”

  1. Tassi Attila         35:01.463

„Most egészen meg vagyok magammal elégedve. Régen azt tanították, hogy erőszakosabban védekezzem, ami most be is jött. Bárkovics nagyon sokszor megpróbált megelőzni, de nem sikerült neki, örülök, hogy így sikerült. Ötödik helyről rajtolok holnap, mögöttem vannak a gyors pilóták, megpróbálok kiautózni egy előnyt, hogy ne tudjanak rajtam fogást találni. Jobban oda kell koncentrálni és vigyázni az autóra.”

  1. Bárkovics Zoltán              35:02.640

„Elsődleges célom volt a szabadedzéseket látva, hogy körbe érjek békésen. Ez sikerült is. Lett volna lehetőségem támadni is, ha nagyon erőltettem volna és a fék is rendbe lenne, de nem tudtunk úrrá lenni rajta ezen a pályán.  Főleg a verseny második felében kezelhetetlen volt.  Holnap harmadik helyről indulok, meglátjuk. Azért van keresni valóm a többiek csatájában. Próbálunk valami jó beállítást találni, mert így nem tudom kezelni az autót.”

 

 

ENDURANCE Bajnokság – Pannóniaring

Az Endurance bajnokság aktuális futamán három egység vágott neki a két órás versenyfutamnak. A hazai mezőny legújabb versenygépében, a Renault RS-01 ben, Lekeny György, Lekeny Márk és Bódis Kálmán teljesítette és nyerte nagy előnnyel a futamot.  Mögöttük a Csiszér Béla, ifj.Ficza Ferenc kettős végzett, akik egy Honda CIVIC TypeR volánja mögött váltották egymást.  A harmadik egységben Balogh György és Balogh Bence teljesítette a futamot egy Lotus Exige-ben.

 

Porsche GT3 Challenge

A hétvége egyik leglátványosabb elemei a Közép Európai Porsche GT3 Challenge futamai.  A gyönyörű versenygépek első futamában a német Petrick Eisemann álhatott a dobogó legmagasabb fokára, a két lengyel versenyző Martin Jedlinski és Rafal Mikrut előtt.

Vendégművészként itt is rajthoz állt Bódis Kálmán, ezúttal természetesen egy Porsche997-es volánja mögött, aki a kilencedik helyen zárta a futamot.