Hamiltoné a szingapúri győzelem is

Amber-Szingapuri_F1-2017A Ferrarik pont nélkül maradtak

 

A jubileumi, tizedik Szingapúri Nagydíj hatalmas esőzést és ezáltal meglepő versenyt eredményezett a szingapúri utcai pályán. Egy izgalmas rajt után három biztonsági autós időszak jellemezte futam következett mérsékelt izgalmakkal. Lewis Hamilton az ötödik helyről rajtolva a fortuna kegyeltjeként lehetőséget kapott a győzelemre, s ezzel a brit élni is tudott. A Mercedes pilótája idén zsinórban harmadjára is nyerni tudott, s begyűjtötte harmadik szingapúri győzelmét is. Valtteri Bottas lett a bronzérmes. A Mercedes-szendvicsben Daniel Ricciardo ért célba, éppúgy, mint tavaly. Ricciardo zsinórban harmadszor állhatott itt fel a dobogó második fokára.

Lewis Hamilton számára álomszerűen alakult a Szingapúri Nagydíj azután, hogy a tegnapi időmérő után csalódottan nyilatkozott és a túlélés volt a célja a verseny előtt. Már kinti idő szerint délután is volt egy nagy zivatar, s bár felszáradt a pálya, a rajt előtt egy újabb trópusi eső zúdult a pályára. Ez a Mercedes brit pilótájának kezére játszott, aki a rajtnál kimaradt az élen állók csatájából, s azok kiesését követően az élre ugrott és már nem is lehetett onnan letaszítani.

 Amber-Szingapuri_F1-rajt

Szeretnék gratulálni a csapatnak, fantasztikus munkát végeztek. Küszködtünk tegnap és fogalmunk sem volt, hogy mi fog történni ma. Szerencsésen alakult számunkra az, ami a Ferrarikkal történt a rajtnál, nem is lehetnék boldogabb. A balesetből előnyt kovácsoltam. Ki tudta volna előre, hogy ez fog történni? Daniel nagyszerűen küzdött ma. Reméltem, hogy Sebastiannal harcolhatok egyet a rajtnál. Persze így alakult a legjobban számomra.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.

Hamilton most már 28 pontos előnnyel áll az egyéni ponttábla élén, ami azt jelenti, hogy a Ferrarinak és Vettelnek nagyon össze kell szednie magát a szezon hátralévő részére, ha meg akarják kaparintani az egyéni világbajnoki címet.

S mi történt a rajtnál? A kiugróan jól rajtoló Kimi Raikkönen igyekezett az élre törni, de ezt próbálta megakadályozni az élről rajtoló Sebastian Vettel és a mellőle induló Max Verstappen. Mindketten elkezdtek egymás irányába mozdulni, s mivel nem sok helye maradt a finnek, Ferrarijával nekiütközött Verstappennek, s Vettelnek, akinek szintén megsérült az autója. Raikkönen és Verstappen azonnal kiestek.

 Amber-Szingapuri_F1-dobogo

Vettel folytatni tudta a versenyt, de a még eléggé vizes pályán megpördült, majd később ő is kénytelen volt kiállni, mivel kiderült, a vártnál jobban megsérült az autója. A Ferrari nagyon szerencsétlenül járt, mindjárt a verseny elején kiesett mindkét autója, s Vettel célkitűzése, hogy megszerezze ötödik szingapúri győzelmét, kútba esett. A maranellói csapat pontok nélkül utazik tovább Malajziába.

Daniel Ricciardo szerencséjére nem rajtolt túl jól, kimaradt a balesetből, így végül a második helyet szerezte meg. Az ausztrál általában jól teljesít ezen a pályán, elmondása szerint nagyon is szeret itt versenyezni, de bosszankodott, hogy ismét nem sikerült nyernie, pedig nagyon dolgozott rajta a csapata. Bármivel is próbálkoztak, csak nem sikerült kielőznie az élen haladó Hamiltont. A Mercedes sem volt rest, egy ponton még lassításra is kérte élen haladó pilótáját, hogy ezáltal jobban összerázódjon a mezőny, arra az esetre, ha újabb biztonsági autós fázis következne. Persze Hamilton világbajnokhoz méltón erre nem volt hajlandó, így tartotta a saját tempóját az élen, egészen a célig.

A biztonsági autót háromszor küldték pályára vasárnap. Először a rajtot követő balesetkor, a másodikat Danyiil Kvjat balesetekor és harmadszorra Kevin Magnussen kipördülését követően.

Szingapúr volt a nagy bejelentések helyszíne, bár a változásokról szóló hírek már korábban kiszivárogtak. A hétvégén hivatalossá vált, hogy a McLaren 2018-tól Honda erőforrásokról Renault-ra vált. Ettől várja régi sikerei visszatértét a nagymúltú csapat. A Toro Rosso kényszerhelyzetbe került, mert a Renault neki viszont nem szállít már motort, így a Red Bull fiókcsapata „megörökölte” a Hondát, s többéves motorszállítói szerződést írtak alá. 2018-tól így már a Toro Rossókban „dübörög” Honda motor. Carlos Sainz egy évre kölcsönbe átmegy a Renault-hoz, s így Jolyon Palmer ülés nélkül marad. Kiderült az is, hogy 2018-ban marad csapatánál Waltteri Bottas és Sergio Perez.

Érdekessége a versenynek, hogy a hírek által leginkább érintett két pilóta, Carlos Sainz és Jolyon Palmer is mérföldkőhöz érkezett vasárnap Szingapúrban. A spanyol pilóta pályafutása legjobb eredményét érte el, hiszen negyedikként érkezett a célba. A Renault brit pilótája szintén élete legjobbját futotta. Hatodik lett. Sergio Perez érkezett célba kettejük között ötödikként.

Stoffel Vandoorne pontszerző helyre vitte célba a McLarent, ugyanis hetedik lett a belga pilóta. Lance Stroll, Romain Grosjean és Esteban Ocon zárja az első tizet.

Két hét múlva (2017. október 1.) a Malajzai Nagydíjjal folytatódik a szezon, idén sem tavasszal, hanem őszi időpontban. A tavalyi futamon botladoztak a Mercedes-szek, s a Red Bullok taroltak. Daniel Ricciardo nyert akkor, s mostani eredménye után biztosan a győzelem lehet a célja Szepangban a sokak által nagyon kedvelt pilótának.

2017-es Szingapúri Forma-1-es Nagydíj eredménye

  1. Lewis Hamilton             Mercedes                          2:03:23.544
  2. Daniel Ricciardo            Red Bull                           + 4.507
  3. Valtteri Bottas               Mercedes                       + 8.800
  4. Carlos Sainz                 Toro Rosso                       + 22.822
  5. Sergio Perez                 Force India                        + 25.359
  6. Jolyon Palmer               Renault                        + 27.259
  7. Stoffel Vandoorne         McLaren                        + 30.388
  8. Lance Stroll                   Williams                       + 41.696
  9. Romain Grosjean          Haas                           + 43.282
  10. Esteban Ocon             Force India                        + 44.795
  11. Felipe Massa               Williams                       + 46.536
  12. Pascal Wehrlein          Sauber                         + 2 kör
  13. Kevin Magnussen       Haas                                 Nem ért célba
  14. Nico Hülkenberg         Renault                             Nem ért célba
  15. Marcus Ericsson         Sauber                              Nem ért célba
  16. Danyiil Kvjat                Toro Rosso                       Nem ért célba
  17. Fernando Alonso         McLaren                           Nem ért célba
  18. Sebastian Vettel          Ferrari                                  Nem ért célba
  19. Max Verstappen          Red Bull                            Nem ért célba
  20. Kimi Raikkönen           Ferrari                                  Nem ért célba

A világbajnokság eredménye a Szingapúri Nagydíj után

Pilóták:

  1. Lewis Hamilton                       263 pont
  2. Sebastian Vettel                      235 pont
  3. Valtteri Bottas                         212 pont
  4. Daniel Ricciardo                      162 pont
  5. Kimi Raikkönen                      138 pont
  6. Max Verstappen                       68 pont

7.Sergio Perez                              68 pont

  1. Esteban Ocon                           56 pont
  2. Carlos Sainz                            48 pont
  3. Nico Hülkenberg                      34 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes                       475 pont
  2. Ferrari                        373 pont
  3. Red Bull                           230 pont
  4. Force India                          124 pont
  5. Williams                         59 pont
  6. Toro Rosso                            52 pont
  7. Renault                          42 pont
  8. Haas                             37 pont
  9. McLaren                          17 pont
  10. Sauber                             5 pont

 

(Forrás: Amber PR)