Hamilton történelmi győzelme

Lewis Hamilton vasárnap Portugáliában begyűjtötte Forma-1-es pályafutása 92. győzelmét, ezzel megdöntötte Michael Schumacher rekordját. Így immár a brité a legtöbb Forma-1-es győzelem rekordja. A második helyen Valtteri Bottas ért célba, s ahogy idén elég gyakran, most is Max Verstappen ért még fel a dobogóra, ezúttal a harmadik fokára.

 Amber-Portugal_F1-rajt

„Nagy köszönet a fiúknak a csapatmunkáért, a folyamatos újításért, s azért, hogy évről évre egyre magasabbra tették a lécet. Nagy privilégium, hogy velük dolgozhatok. A rekord nagyon hihetetlen. Köszönet mindenkinek azért, hogy folyamatosan dolgoztak, nem dőltek hátra.” – szögezte le a versenygyőztes, aki ezzel a győzelemmel a Forma-1-es történelemkönyv előkelő helyére írta be a nevét.

A Mercedes címvédő világbajnoka elég könnyen megszerezte a győzelmet, pedig a rajtnál úgy tűnt, ez nem lesz ennyire egyszerű. Enyhe zápor nehezítette a mezőny dolgát, s mindkét Mercedes-pilóta küszködött abroncsa tapadásával. Hamilton el is vesztette a vezető helyet. Carlos Sainz meglepetésszerűen az élre ugrott és vezette a versenyt.

Lewis Hamilton 20 körön át küzdött azért, hogy ismét az élre álljon, s miután sikerült ez neki, már minden ment a maga megszokott módján. Annyira nagy tempót ment a brit, hogy a negyedik helyen célbaérő Charles Leclerc volt az utolsó, akit nem körözött le az Ezüst Nyíllal versenyző pilóta.

Max Verstappennek nem kezdődött egyszerűen a futama. A verseny elején összeütközött Sergio Perezzel, s ekkor a Racing Point kipördült és nem lehetett tudni, hogy nem sérült-e meg komolyabban a Red Bull.

Carlos Sainz mindeközben vérszemet kaphatott a mezőny elején. Vezette a futamot, miközben enyhe eső áztatta a pályát. Öt kör után azonban az eső elállt, s a közepes gumikon futó autók abroncsai is felmelegedtek, így azok lendületet kaptak. Bottas kielőzte Sainzt és átvette az első helyet, majd Hamilton is előzött és beállt a szokásos rend. Hamilton az élen, Bottas a második helyen és mindenki más utánuk. Max Verstappen is összeszedte magát és a harmadik helyre verekedte fel a Red Bullt.

A rajt során sok Kimi Raikkönen-rajongó dörzsölhette össze a tenyerét. Az Alfa Romeóval versenyző finn nagyszerűen indult, a 16. helyről a hatodikra ugrott fel, de később erőtlen autójával nem tudta megtartani kitűnő helyét, s végül pont nélkül, a 11. helyen ért célba.

 Amber-Portugal_F1-Hamilton92.

Lance Stroll volt az egyetlen kieső a futamon. A fiatal kanadai pilóta megpróbálta kielőzni Lando Norris McLarenjét a hetedik helyért, s a két autó összekoccant. Stroll a pálya szélére került, s bár sikerült visszaállnia a versenybe, mindkét autó megsérült. Stroll később ezért az incidensért öt másodperces büntetést kapott a sportfelügyelőktől. Nem sokkal később egy újabb büntetést is begyűjtött, mivel többször is átlépte a pályahatárokat. A Racing Point pilótája végül az 54. körben kiállt a garázsba az autójával és feladta a versenyt.

Leclerc ismét csodát művelt a Ferrarival. A monacói a negyedik helyre vitte célba a maranellóiak autóját, miközben Sebastian Vettel csak a tizedik lett. A Ferrari mindkét pilótája pontot szerzett, de még így is csak a középmezőnyben áll a konstruktőrök között a patinás csapat.

Pierre Gasly ismét szépen ment, s a fiatal francia az ötödik helyen gurult be az AlphaTaurival. Carlos Sainz a hatodik lett, ami nagyon szép teljesítmény a McLarennel. A spanyol csapattársa, Lando Norris, a 13. helyen futott célba. Nem segítette a fiatal britet a verseny eleji összeütközése Strollal és a későbbi lassú defektje sem.

Sergio Perez lett a nap pilótája, amely címet a mexikói egy sor szép mozdulattal vívott ki magának, no meg a mezőny végéről felverekedve megszerzett hetedik hellyel. Esteban Ocon – a nyolcadik hellyel – lett ezúttal a jobb helyezett Renault-pilóta. Egy hellyel előzi meg csapattársát, Daniel Ricciardót.

A Forma-1-es mezőny ismét gyors ütemre kapcsol. A jövő hétvégén (2020. november 1.) egy kétnapos versenyre látogatnak el a csapatok, idén immár harmadjára egy olaszországi helyszínre, Imolába, a San Marino Nagydíjra. 2006-ban rendeztek utoljára futamot ezen a sokak által nagyon kedvelt versenypályán.

2020-as Forma-1-es Portugál Nagydíj eredménye

  1. Lewis Hamilton Mercedes                         1:29:56.828
  2. Valtteri Bottas Mercedes                              + 25.592
  3. Max Verstappen Red Bull + 34.508
  4. Charles Leclerc Ferrari                                                + 1:05.312
  5. Pierre Gasly AlphaTauri                           + 1 kör
  6. Carlos Sainz McLaren                                + 1 kör
  7. Sergio Perez Racing Point                        + 1 kör
  8. Esteban Ocon Renault                                 + 1 kör
  9. Daniel Ricciardo Renault             + 1 kör
  10. Sebastian Vettel Ferrari                                                + 1 kör
  11. Kimi Raikkönen Alfa Romeo                         + 1 kör
  12. Alexander Albon Red Bull + 1 kör
  13. Lando Norris McLaren + 1 kör
  14. George Russell Williams             + 1 kör
  15. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 1 kör
  16. Romain Grosjean Haas + 1 kör
  17. Kevin Magnussen Haas + 1 kör
  18. Nicholas Latifi Williams + 2 kör
  19. Danyiil Kvjat AlphaTauri             + 2 kör
  20. Lance Stroll Racing Point Nem ért célba

A világbajnokság állása a Portugál Nagydíj után

Pilóták:

  1. Lewis Hamilton 256 pont
  2. Valtteri Bottas 179 pont
  3. Max Verstappen 162 pont
  4. Daniel Ricciardo 80 pont
  5. Charles Leclerc 75 pont
  6. Sergio Perez 74 pont
  7. Lando Norris 65 pont
  8. Alexander Albon 64 pont
  9. Pierre Gasly 53 pont
  10. Carlos Sainz 59 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 435 pont
  2. Red Bull 226 pont
  3. Racing Point 126 pont
  4. McLaren 124 pont
  5. Renault 120 pont
  6. Ferrari 93 pont
  7. AlphaTauri                         77 pont
  8. Alfa Romeo 5 pont
  9. Haas 3 pont
  10. Williams 0 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/