Hamilton nyerte az esős időmérőt Kínában – közeledik a Red Bull

Lewis Hamilton már 2008-ban, a Top Gear című autós műsorban is bizonyította, milyen remekül vezet esős körülmények között, így nem is volt olyan meglepő, hogy a zord időjárás közepetette megnyerte az időmérő edzést Kínában. A második és a harmadik helyen a két Red Bull osztozott, Ricciardo, Vettel sorrendben.

129711646-591111842014m

Lewis Hamilton – fotó: Mercedes AMG Petronas

Hamilton csapattársa, Nico Rosberg “csak” a negyedik lett, több mint 1 másodpercet kapott az angoltól. Alonso Ferrarija javulást mutat, hiszen a spanyol Rosberg mögé, az ötödik helyre kvalifikálta magát. Ezért is meglepő némileg, hogy Räikkönen a másik Ferrariban csak a 11. helyig jutott, azaz kipottyant a Q2-ben. A finn autójával vélhetően nem volt minden rendben, ez túl nagy különbség a két pilóta között.

A hatodik és a hetedik helyet két Williams foglalta el, Massa ezúttal is legyőzte Bottast és 3-1-re javította kettejük időmérős-párharcát. A Lotus végre megkapta az újabb Renault-fejlesztést, amit rögtön eredményekre is tudott váltani:  Romain Grosjean a 9. lett. A McLarennek nincs mire büszkének lenni az edzés után, hiszen Button a 12. helyről, csapattársa, Magnussen pedig a 15-ről indul majd holnap.