Hamilton megnyerte, Vettel bukta

Spread the love

Sebastian Vettel jó úton haladt első idei győzelme felé, s bár elsőként lépte át a célvonalat, a versenybírák döntés értelmében mégsem ő nyerte meg a Kanadai Forma-1-es Nagydíjat. A győztes trófea a második helyen haladó Lewis Hamiltoné lett. A bronzérmes helyen a harmadik helyről rajtoló ferraris Charles Leclerc ért célba. Vettel nagyon feldúlt volt, jogtalannak ítélte a bírák döntését és ezt nem is titkolta senki előtt.

Amber-Kanadai_F1-rajt

Nagyon úgy nézett ki, hogy ez a hétvége a Ferrari hétvégéje lesz, s közben a Mercedes problémás hétvégén van túl. Hamilton pénteken összetörte az autót, ami miatt éjszaka újra kellett építeni azt. Vasárnap pedig egy hidraulikus szivárgás miatt kellett szinte teljesen szétszedni a W10-est.

Egy elég eseménytelen 70-körös futamnak nézett ki a vasárnapi ragyogó napsütésben tartott Kanadai Forma-1-es Nagydíj, s úgy tűnt, hogy az első három helyezett pilóta a rajtolási sorrendjükben érnek célba. Aki így gondolta, az viszont nagyot tévedett. Történt ugyanis, hogy a Ferrarival az élen haladó Sebastian Vettel a nyomában haladó Lewis Hamilton nyomására a 48. körben letért a pályáról és levágott egy kanyart. Bár az élre sikerült visszatérnie, de később öt másodperces büntetést róttak ki rá, mivel nem biztonságos módon tért vissza a pályára. Ezzel lecsúszott idei első győztes trófeájáról, Lewis Hamilton pedig tovább növelte előnyét az egyéni ponttábla élén.

 Amber-Kanadai_F1-Vettel

Valtteri Bottas idén először nem állhatott dobogóra. A finn pilóta negyedik lett, de egy kicsit javítottak a helyzetén azzal, hogy friss gumikat kapott, amin meg tudta futni a verseny leggyorsabb körét és begyűjtötte az azért járó egy pontot.

A Ferrari jelezte a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA), hogy fellebbez a büntetés ellen. Vettel szerint a vak bírók ellopták a győzelmet a Ferraritól. Hamilton közben meg volt győződve arról, hogy jó döntés született, mivel Vettel visszatérésekor a pályára neki kitérő mozdulatot kellett tennie az autóval, hogy elkerülje az ütközést, amely mindkettejük versenyének végét jelentette volna. „Természetesen nem ily módon szerettem volna nyerni. Hibára kényszerítettem, szélesen vette be a kanyart, s a kanyarban majdnem összeütköztünk. Nagyon sajnálatos, de ilyen az autóversenyzés.” – szögezte le Hamilton.

 Amber-Kanadai_F1-dobogo

„Mindössze annyit mondhatok, hogy nem én hoztam meg személyesen a döntést.” – mondta a dobogón a versenygyőztes pilóta a szurkolók fújolása közben, akit Sebastian Vettel is megvédett mondván a döntést kellene fújolni, nem pedig Hamiltont.

A verseny furcsa körülmények közötti kiesője Lando Norris lett, aki látványosan égő fékkel kényszerült kiállni a 10. körben. Autója jobb hátsó fékje ugyanis lángra kapott és elolvasztotta a felfüggesztést. A brit bicegve félreállt autójával, miközben jobb fékje lángolva égett, a felfüggesztés pedig meghajlott.

Max Verstappen Monaco után itt sem tudott dobogóra állni, ötödik lett Bottas mögött. A negyedik helyről rajtoló Daniel Ricciardo és csapattársa, Nico Hülkenberg a hatodik és hetedik helyre kormányozta célba remeklő Renault-jukat. Pierre Gasly a nyolcadik lett a Red Bullal, s bár sokan a csapaton kívül szeretnék látni, azért most is pontszerző helyre vitte célba a vörös bika autóját. Lance Stroll és Danyiil Kvjat zárta az első tizet.

A következő futamra két hét múlva (2019. június 23.) kerül sor Franciaországban, a Paul Ricard versenypályán. Franciaországba tavaly 10 év után került vissza a Forma-1, miközben ezen a pályán 1990-ben hajtottak utoljára Forma-1-es autók. A 2018-as győztes Lewis Hamilton volt, mögé Max Verstappen és Kimi Raikkönen fért még fel a dobogóra.

2019-es Kanadai Forma-1-es Nagydíj eredménye

  1. Lewis Hamilton Mercedes                         1:29:07.084
  2. Sebastian Vettel Ferrari                                                + 3.658
  3. Charles Leclerc Ferrari                                                + 4.696
  4. Valtteri Bottas Mercedes + 51.043
  5. Max Verstappen Red Bull + 57.655
  6. Daniel Ricciardo Renault             + 1 kör
  7. Nico Hülkenberg Renault + 1 kör
  8. Pierre Gasly Red Bull                                + 1 kör
  9. Lance Stroll Racing Point + 1 kör
  10. Danyiil Kvjat Toro Rosso             + 1 kör
  11. Carlos Sainz McLaren                                + 1 kör
  12. Sergio Perez Racing Point + 1 kör
  13. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 1 kör
  14. Romain Grosjean Haas + 1 kör
  15. Kimi Raikkönen Alfa Romeo + 1 kör
  16. George Russell Williams             + 2 kör
  17. Kevin Magnussen Haas + 2 kör
  18. Robert Kubica Williams + 3 kör
  19. Alexander Albon Toro Rosso Nem ért célba
  20. Lando Norris McLaren Nem ért célba

A világbajnokság eredménye a Kanadai Nagydíj után

Pilóták:

  1. Lewis Hamilton 162 pont
  2. Valtteri Bottas 133 pont
  3. Sebastian Vettel 100 pont
  4. Max Verstappen 88 pont
  5. Charles Leclerc 72 pont
  6. Pierre Gasly 36 pont
  7. Carlos Sainz 18 pont
  8. Daniel Ricciardo 16 pont
  9. Kevin Magnussen 14 pont
  10. Sergio Perez 13 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 295 pont
  2. Ferrari 172 pont
  3. Red Bull 124 pont
  4. McLaren 30 pont
  5. Renault 28 pont
  6. Racing Point 19 pont
  7. Toro Rosso 17 pont
  8. Haas 16 pont
  9. Alfa Romeo 13 pont
  10. Williams 0 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

 

Comments are closed.