Hamilton ismét a dobogó tetején

Kínában minden visszatért a rendes kerékvágásba, hiszen a Mercedes újból dupla sikert könyvelhetett el, ezúttal a távol-keleti pályán. Lewis Hamilton felállhatott a kínai dobogó tetejére, immáron negyedszerre, miközben Nico Rosbergnek ezúttal is csak a második hely jutott. Sebastian Vettel ismét dobogós lett a Ferrarival, úgy tűnik idén betonbiztos itt a helye. Bár ezúttal bronzérmes helyezett lett, de most sem szomorkodott a német.

Amber-Kinai_F1-Hamilton

Hamilton számára tökéletesen sikerült a hétvége. Minden edzésen, az időmérőn és még a versenyen is az élen végző brit pilóta idei második győzelmével 13 pontos előnyre tett szert az egyéni ponttáblán a Malajziában győzedelmeskedő Sebastian Vettelhez képest. Nico Rosberg csak harmadik, 17 pontos lemaradással csapattársa mögött.

Hamilton számára ez a győzelem egy könnyű vasárnapi sétakocsikázás eredménye volt. A rajtnál jól jött el a brit és gyorsan akkora előnyre tett szert, hogy ezután már senki nem tudott igazán a nyomába érni.

„Nagyszerű verseny volt – nagyon boldog vagyok. Azt gondoltam, hogy szorosabb csata lesz, mivel tudtuk, hogy a Ferrarik hosszú távon nagyon jók és jól tudnak vigyázni a gumijaikra. Az igazi cél így az volt, hogy jól gazdálkodjunk az abroncsainkkal és az én célom, hogy vigyázzak az autómra. Nem voltam igazán veszélyben Nicótól az egész verseny során, így sikerült is vigyáznom az autóra – és nagyon élveztem a versenyt. Az igazán élvezetes körök azok voltak, amelyeken a bokszbeállás előtt köröztem, és végül sokkal könnyebb hétvége volt az elmúlt versenyhétvégéhez képest. Nagyon boldog vagyok és egy kissé izgatott is.” – szögezte le Hamilton.

Amber-Kinai_F1-dobogo

Ahogy várható volt, a nem túl forró kínai pályán a Ferrari nem tudott komolyabb veszélyforrás lenni a Mercedes számára. Sebastian Vettelnek így is volt lehetősége itt-ott kimutatnia a foga fehérjét és sejtetni, hogy a forró európai versenyeken nem lesz ilyen könnyű dolga a Mercedesnek. Bár a rajt után könnyedén kielőzte a Williams párosát, Kimi Raikkönen mégsem tudott lépést tartani csapattársával, s bár később erőre kapott, mégis ezúttal is lecsúszott a dobogó harmadik fokáról és lett negyedik.

A két Ferrari mögött csöndes és magányos körözést ejtett meg a két Williams-pilóta és végül az ötödik és hatodik helyen ért célba. Ezúttal Massa volt a jobb pilóta, de mégsem olyan jó, hogy veszélyeztesse a dobogós helyezetteket.

A Lotus felemás eredményt könyvelhet el. Romain Grosjean hetedik helye által végre pontokat szerzett a csapat, bár ennél többet is elérhetett volna, ha Pastor Maldonado erős kezdését követően nem esik ki. Jenson Buttonnal való harca során Button hibájából esett ki végül a venezuelai pilóta.

A Red Bull és a Toro Rosso kálváriája

Maldonado kiesésével Max Verstappen egy nyolcadik helyezéssel ejthette volna ámulatba rajongóit, ha három körrel a verseny vége előtt nem kellett volna feladnia a versenyt autója technikai meghibásodása miatt. Carlos Sainz egyszer megpördült, majd autójának elő-előjövő technikai zavarai miatt egy körrel lemaradva autózott és ért célba.

A Red Bull sem lehet elégedett. Kvjat autója lángokban tört ki, Ricciardo pedig katasztrofálisra sikerült rajtját követően folyamatosan próbált felzárkózni a mezőnyhöz. Az ausztrál pilóta végül a sauberes szendvicsben a kilencedik helyen ért célba. Nyolcadik Felipe Nasr, a tizedik pedig Marcus Ericsson lett.

A kínai futam után két csapat áll még pont nélkül a konstruktőri ponttáblán. A McLaren pilótái bár végre célba értek, mégis a verseny nagy részében egymással civódtak. A másik csapat a Manor, ahol idén először indult el mindkét autója versenyen. Will Stevens első versenyén spanyol csapattársa előtt ért célba, igaz két kör hátrányban.

Nem pihenhetnek meg a Forma-1-es csapatok, hiszen kevesebb, mint egy hét múlva (2015. április 19.) ismét pályára kell lépniük a 2014-es téli tesztelések egyik helyszínén, Bahreinben. A tavalyi évtől ezen a pályán is éjszakai, villanyfényes futamot rendeznek, hogy ezzel is kedvezzenek az európai nézőknek. 2014-ben kettős Mercedes-siker született a szahíri pályán, s idén sem várható más.

2015-ös Kínai Forma-1-es Nagydíj eredménye

  1. Lewis Hamilton             Mercedes                       1:39:42.008
  2. Nico Rosberg                Mercedes                       + 0.714
  3. Sebastian Vettel           Ferrari                        + 2.988
  4. Kimi Raikkönen             Ferrari                        + 3.835
  5. Felipe Massa                Williams                       + 8.544
  6. Valtteri Bottas               Williams                       + 9.885
  7. Romain Grosjean          Lotus                          + 19.008
  8. Felipe Nasr                   Sauber                         + 22.625
  9. Daniel Ricciardo            Red Bull                           + 32.117
  10. Marcus Ericsson         Sauber                         + 1 kör
  11. Sergio Perez               Force India                       + 1 kör
  12. Fernando Alonso         McLaren                        + 1 kör
  13. Jenson Button            McLaren                        + 1 kör
  14. Carlos Sainz Jr.          Toro Rosso                      + 1 kör
  15. Will Stevens                Marussia Ferrari               + 2 kör
  16. Roberto Merhi             Marussia Ferrari               + 2 kör
  17. Max Verstappen         Toro Rosso                      + 4 kör
  18. Pastor Maldonado       Lotus                          Nem ért célba
  19. Danyiil Kvjat                Red Bull                           Nem ért célba
  20. Nico Hülkenberg         Force India                       Nem ért célba

A világbajnokság eredménye a Kínai Nagydíj után

Pilóták:

  1. Lewis Hamilton                       68 pont
  2. Sebastian Vettel                     55 pont
  3. Nico Rosberg                        51 pont
  4. Felipe Massa                          30 pont
  5. Kimi Raikkönen                      24 pont
  6. Valtteri Bottas                         18 pont
  7. Felipe Nasr                           14 pont
  8. Daniel Ricciardo                      11 pont
  9. Romain Grosjean                     6 pont
  10. Nico Hülkenberg                     6 pont
  11. Max Verstappen                     6 pont
  12. Carlos Sainz Jr.                      6 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes                       119 pont
  2. Ferrari                          79 pont
  3. Williams                         48 pont
  4. Sauber                           19 pont
  5. Red Bull                             13 pont
  6. Toro Rosso                            12 pont
  7. Force India                              7 pont
  8. Lotus                              6 pont
  9. McLaren                            0 pont
  10. Manor                              0 pont

 

(Forrás: Amber PR)