Hamilton hatszoros világbajnok

Lewis Hamilton végre az USA Forma-1-es Nagydíjon lett világbajnok, immár hatszoros. Üröm az örömben, hogy újfent nem győzelemmel szerezte meg az egyéni koronát. A verseny győztese ugyanis csapattársa, Valtteri Bottas lett. Hamilton szerezte meg a második helyezést, míg Max Verstappen a bronzérmes helyen ért célba a Red Bulllal.

Amber-USA_F1-rajt

„Hogyan is kellene éreznem? Emlékszem, amikor fiatal koromban néztem az F1-et a tévében. Furcsa, hogy akkor néztem, most meg én vagyok a tévében és valami nagyszerűt érek el, amit Ayrton (Senna) és Michael is elért. Nem hiszek a hetedik menyország dologban. Nagyon jól érzem most magam. A családom itt van velem. Nem tudom mikor volt utoljára a mamám és a papám, valamint a mostohaanyám és mostohaapám egy nagydíjon és nem hiszem, hogy voltak már együtt egy nagydíjon.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.

Szezonbeli legrosszabb rajthelyéről (5.) indulva majdnem megszerezte a győzelmet Lewis Hamilton, s ez esetben minden összejött volna neki. A győzelem, a hatodik világbajnoki cím és persze az, hogy kedvenc helyszínén, az USA-ban ünnepelhet. Ebből csak a győzelem nem jött össze, hiszen bár vezette az 56 körös futamot, de az egész hétvégén jól teljesítő Valtteri Bottas hála két bokszbeállásos stratégiájának megszerezte az első helyet. Az egy bokszbeállásos stratégiával versenyző Hamilton abroncsai nem tartottak ki a verseny végéig, s ez tette lehetővé, hogy finn csapattársa megelőzze.

 Amber-USA_F1-Hamilton2

A második hely is bőven elegendő volt azonban ahhoz, hogy hatodik világbajnoki címét begyűjtse és ezzel megközelítse Michael Schumacher legendás hét vb győzelmét. A britnek az új 2021-es éra előtt lesz még egy éve, hogy ezt teljesítse. Amilyen jól mennek a Mercedesek a hibrid korszakban, nem kizárt, hogy könnyen beéri majd a brit pilóta Michael Schumacher rekordját.

A mexikói kissé unalmas futamot egy hasonlóan kevésbé mozgalmas követte vasárnap a texasi Austinban. Hűvös, de napos időjárás és egy nagyon, de nagyon buckás pálya fogadta a Forma-1-es cirkuszt a nagy csinnadrattával megrendezett amerikai hétvégén. Rengeteg híresség látogatott ki a felhajtásban a monacóival vetekedő helyszínre.

Sokan azt gondolták, hogy ez a Ferrari pályája lesz, nem így történt. Sebastian Vettelnek már a verseny eleje sem jött össze. Mindössze a nyolcadik körben járt, amikor autójának felfüggesztésével akadt óriási problémája, ami miatt később ki is esett. Charles Leclerc egy rossz rajtot követően a negyedik helyre vitte célba piros betontorpedóját Alex Albon előtt, aki már az első körben összeakadt Carlos Sainzzel. A Ferrari monacói pilótáját az vigasztalhatja, hogy már első évében a Ferrarinál jobb helyen áll az egyéni ponttáblán, mint sokkal tapasztaltabb német csapattársa.

A start nagyon izgalmasra sikeredett. Miközben Vettel beragadt és szemmel láthatólag gonddal küzdött, Hamilton több helyet előzött. Az utóbbi időben kevésbé szerencsés Lando Norris is kilőtt a rajtnál és hamarosan már az ötödik helyen körözött a Mclarennel. A brit fiatalt Daniel Ricciardo követte, miközben Vettel a hetedik helyre esett vissza, majd később kiesett.

 Amber-USA_F1-dobogo

A futam nem bővelkedett izgalmakban, azt viszont sokan megtapasztalhatták, hogy míg Mexikóban az járt jól, aki kevesebbszer cserélt gumikat, itt az, aki többször. Az ötödik helyen célbaérő Alex Albon háromszor is bement friss gumikért a bokszba. A Red Bull pilótáját végül Daniel Ricciardo, Lando Norris, Carlos Sainz és az a Nico Hülkenberg követte a célban, akinek még mindig kérdéses Forma-1-es jövője. Az utolsó pontszerző helyezés Sergio Perezé lett a Racing Pointtal, amely a konstruktőrök között előreugrott a hatodik helyre a Toro Rosso elé.

Többen is kiálltak vagy épp kiestek a futamból. Köztük volt Robert Kubica is, aki még a 33. körben adta fel a versenyt autójának feltételezhető hidraulikus meghibásodása miatt. Szegény lengyelt még az ág is húzza, nem túl jó szájízzel távozik majd a Forma-1-ből.

Folytatás két hét múlva (2019. november 17.) Brazíliában. A mezőny marad az amerikai kontinensen, hiszen a sokáig szezonzáró futamként funkcionáló Brazil Nagydíj következik Sao Paolóban.

2019-es USA Forma-1-es Nagydíj eredménye

  1. Valtteri Bottas Mercedes                         1:33:55.653
  2. Lewis Hamilton Mercedes + 4.148
  3. Max Verstappen Red Bull + 5.002
  4. Charles Leclerc Ferrari                                                + 52.239
  5. Alexander Albon Red Bull                         + 1:18.038
  6. Daniel Ricciardo Renault             + 1:30.366
  7. Lando Norris McLaren + 1:30.764
  8. Carlos Sainz McLaren                                + 1 kör
  9. Nico Hülkenberg Renault + 1 kör
  10. Sergio Perez Racing Point + 1 kör
  11. Kimi Raikkönen Alfa Romeo                         + 1 kör
  12. Danyiil Kvjat Toro Rosso             + 1 kör
  13. Lance Stroll Racing Point + 1 kör
  14. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 1 kör
  15. Romain Grosjean Haas + 2 kör
  16. Pierre Gasly Toro Rosso                           Nem ért célba
  17. George Russell Williams             + 2 kör
  18. Kevin Magnussen Haas Nem ért célba
  19. Robert Kubica Williams Nem ért célba
  20. Sebastian Vettel Ferrari                                                Nem ért célba

A világbajnokság eredménye az USA Nagydíj után

Pilóták:

  1. Lewis Hamilton 381 pont
  2. Valtteri Bottas 314 pont
  3. Charles Leclerc 249 pont
  4. Max Verstappen 235 pont
  5. Sebastian Vettel 230 pont
  6. Alex Albon                         84 pont
  7. Carlos Sainz 80 pont
  8. Pierre Gasly 77 pont
  9. Daniel Ricciardo 46 pont
  10. Sergio Perez 44 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 695 pont
  2. Ferrari 479 pont
  3. Red Bull 366 pont
  4. McLaren 121 pont
  5. Renault 83 pont
  6. Racing Point 65 pont
  7. Toro Rosso 64 pont
  8. Alfa Romeo 35 pont
  9. Haas 28 pont
  10. Williams 1 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/