Hamilton-győzelem a Ferrari-szentélyben

Lewis Hamilton ötödik talján győzelmét szerezte meg vasárnap, a Monzában megrendezésre kerülő Olasz Forma-1-es Nagydíjon. A brit idei hatodik első helyével visszavágott a most negyedik Vettelnek, aki hazai pályáján, Silverstone-ban happolta el a brit orra elől a végső sikert. A szombati időmérő edzésen köridejével történelmet író Kimi Raikkönennek végül csak a második hely jutott. A bronzérmes helyre Valtteri Bottas állhatott fel.

Amber-Olasz_F1-Kimi

„A mai nap nagyon nehéz volt. Nagyszerű nézősereg volt itt, bár a negativitás soha nem jó, de ez hajtott ma előre. Szeretek itt lenni Olaszországban. A pálya hihetetlen, és nagy megtiszteltetés egy ilyen nagyszerű tömeg előtt nyerni.” – szögezte le Hamilton, akinek nem lehetett könnyű a Tifosi huhogása közepette nyilatkozni.

Lewis Hamilton a nyári szünet második versenyét be tudta húzni. Bár az időmérő edzésen nem tudta megszerezni a rajtelsőséget, de egy rajt utáni manőverrel és a verseny vége előtt alig kilenc körrel végrehajtott előzéssel végül az első helyre vitte célba az Ezüst Nyilat. A rajt után a brit egy előzési kísérletet hajtott végre, s ez alatt összeért autója Vettel Ferrarijával. Míg Hamilton tovább tudott menni, Vettel kipördült és nagyon visszaesett a mezőnyben. Vettel első szárnyai sérültek a balesetben, ami miatt kénytelen volt kilátogatni a bokszba.

Bár később vizsgálták az esetet, de ez egy egyszerű versenybaleset volt, ami most Hamiltonnak kedvezett. Vettel abroncsainak ugyanis nagyon nem tett jót, hogy a mezőny közepéről kellett visszaverekednie magát az élre. Kimi Raikkönen sokáig tartani tudta magát az élen, sőt, mikor Hamilton kielőzte őt, a finn egy ügyes mozdulattal szinte azonnal visszaelőzte még a verseny elején. Az 53 körös verseny vége felé azonban elfogytak a finn gumijai, így vált lehetővé Lewis Hamilton számára, hogy alig kilenc körrel a verseny vége előtt átvegye az első helyet és meghiúsítsa azt, hogy 2010 után ismét Ferrari-győzelem szülessen a pirosak hazai versenyén.

 Amber-Olasz_F1-rajt

A futam nem csak Vettel számára nem indult problémamentesen. Brendon Hartley karambolozott, ami miatt a pálya mellett kényszerült lepakolni autójával. Az ekkor életre hívott biztonsági autós fázis jó alkalmat nyújtott Vettelnek, hogy bemenjen a bokszba szárnycserére, de reményei a győzelemre ekkor már elszálltak.

 

Raikkönen bokszbeállását követően a Mercedes blöffölt egy beállást, de mikor Hamilton végül mégis bement a bokszba, onnan távozva öt másodpercnyi lemaradásban találta magát Raikkönen mögött. A Mercedes ekkor folytatta a taktikázást. Valtteri Bottast tovább kint hagyták a versenyben, azért, hogy megpróbálja kielőzni a harmadik helyen haladó Max Verstappent. Bottas egyszer csak Raikkönen előtt találta magát, aki bár hevesen próbálta kielőzni a finn honfitársát, nem tudta, a DRS ellenére sem.

Amber-Olasz_F1-Hamilton

Hamiltonnak ez segített felzárkózni. A Mercedes ekkor behívta a bokszba Bottast, miközben Hamilton próbált nyomást helyezni az élen autózó Raikkönenre. A DRS használatával ki is előzte őt, s onnan kezdve a jobb gumikezelésének köszönhetően nem is lehetett a brit pilótát eltávolítani az élről. Egyre jobban távolodott a ferraris pilótától, aki küszködve elhasználódott abroncsain végül másodikként futott be a célba.

 

Hamilton ezzel a sikerével tovább növelte előnyét az egyéni ponttáblán a második helyen álló Sebastian Vettelhez képest, aki 30 ponttal marad el a Mercedes pilótájától úgy, hogy még hét futam van hátra az idei versenyszezonból.

 

Valtteri Bottas a harmadik lett, de csak a pályabírók döntésének értelmében. Az első kanyarban ugyanis megpróbálta kielőzni Max Verstappen a finnt, de összeértek, s Bottas kénytelen volt letérni a pályáról és visszaesett. A holland pilóta öt másodperces büntetést kapott az ütközés miatt, de nem akarta visszaadni a helyet Bottasnak, aki már nagyon közel autózott a Red Bull fiatal pilótájához. Végül Verstappen az ötödik helyet kapta meg Vettel mögött, aki a rajt utáni visszaesést követően negyedik lett.

 

A középmezőny legjobb pilótájává Romain Grosjean lépett elő köszönhetően a hatodik helyének. A Haas francia pilótáját a Racing Point Force India két versenyzője követi. Esteban Ocon és Sergio Perez ismét pontszerzők lettek, a hetedik és nyolcadik helyen értek célba. Most nem is igazán ők okozták a legnagyobb meglepetést, hanem a Williams versenyzői, akik ezúttal kitettek magukért. Lance Stroll elhozta az utolsó pontot a tizedik helyével Carlos Sainz mögött. Szergej Szirotkin épp lemaradt, a 11. lett, de még ezzel is legjobb Forma-1-es eredményét érte el az orosz pilóta.

 

Daniel Ricciardo és Fernando Alonso is a kiesők között volt. Mindkét pilóta technikai meghibásodás miatt állt ki a verseny egy viszonylag korai szakaszán.

 

Az Olasz Nagydíjjal, ahogy megszokhattuk, véget ért az idei Forma-1-es szezon európai része. Két hét múlva már az ázsiai Szingapúrban (2018. szeptember 16.) esti fényeknél állnak rajthoz a csapatok. Tavaly Szingapúrban is folytatódott a Mercedes és Lewis Hamilton dominanciája. Ha Hamilton sikereit tovább tudja vinni az ázsiai országba is, eléggé elhúzhat Vetteltől az egyéni ponttáblán, s a Ferrari nagy bajban lesz.

 

 

 

2018-as Olasz Forma-1-es Nagydíj eredménye

 

  1. Lewis Hamilton Mercedes 1:16:54.484
  2. Kimi Raikkönen Ferrari + 8.705
  3. Valtteri Bottas Mercedes + 14.066
  4. Sebastian Vettel Ferrari                                               + 16.151
  5. Max Verstappen Red Bull + 18.208
  6. Romain Grosjean Haas + 56.320
  7. Esteban Ocon Force India                           + 57.761
  8. Sergio Perez Force India + 58.678
  9. Carlos Sainz Renault                                 + 1:18.140
  10. Lance Stroll Williams             + 1 kör
  11. Szergej Szirotkin Williams + 1 kör
  12. Charles Leclerc Sauber + 1 kör
  13. Stoffel Vandoorne McLaren + 1 kör
  14. Nico Hülkenberg Renault + 1 kör
  15. Pierre Gasly Toro Rosso                           + 1 kör
  16. Marcus Ericsson Sauber + 1 kör
  17. Kevin Magnussen Haas + 1 kör
  18. Daniel Ricciardo Red Bull Nem ért célba
  19. Fernando Alonso McLaren Nem ért célba
  20. Brendon Hartley Toro Rosso Nem ért célba

 

A világbajnokság állása az Olasz Nagydíj után

Pilóták:

 

  1. Lewis Hamilton 256 pont
  2. Sebastian Vettel 226 pont
  3. Kimi Raikkönen 164 pont
  4. Valtteri Bottas 159 pont
  5. Max Verstappen 130 pont
  6. Daniel Ricciardo 118 pont
  7. Nico Hülkenberg   52 pont
  8. Kevin Magnussen 49 pont
  9. Sergio Perez 44 pont
  10. Fernando Alonso 44 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 415 pont
  2. Ferrari 390 pont
  3. Red Bull 248 pont
  4. Haas 84 pont
  5. Renault 84 pont
  6. McLaren 52 pont
  7. Toro Rosso 30 pont
  8. Racing Point Force India 28 pont
  9. Sauber 19 pont
  10. Williams 5 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/