Hahó Együttes új klip, különleges koncert és friss dalok!

Kardos-Horváth János gyerekzenekarának őszi hírei

A Hahó Együttes nyári csendjének oka mögött számtalan izgalmas történés húzódik meg. Egyrészt elkészült az új lemezük címadó dalának, a Rózsi néni, sok a szatyor! című nótának a SZÖVEGES-ANIMÁCIÓS VIDEÓJA, melyet a Nickelodeon csapata készített:

Másrészt október 9-én, azaz E HÉTEN SZOMBATON Budapesten, a legendás PUSKIN MOZIBAN KONCERTEZNEK. A PUSKIN KUCKÓ nevű, gyerekek számára rendezett sorozat keretében adják majd elő szintén Rózsi néni sok a szatyor! című műsorunkat. Fontos információ, hogy itt lehet jegyet vásárolni a koncertre:

http://puskinmozi.hu/filmek/haho-egyuttes-rozsi-neni-sok-szatyor?het=2016-40#mozimusor-lapozo

Ezúttal egy különleges vendéggel is készül a zenekar: Tóvaj Ági, a Mu Színház, valamint a FAQ Független Színházi Társulat fiatal színésznője működik majd közre a dalokban, s nem csak énekben, hanem hangszerekkel is színesíteni fogja a programot. „A legjobb kikapcsolódás és feltöltődés gyerekekkel lenni.” – mondta Ági, aki a fuvola mellett szaxofonozni is tanult.

Ezen a különleges koncerten dalpremier is lesz: itt hallható először a korábban a Petőfi rádió – Anyám tyúkja című műsorában Beck Zolival (30y) előadott, Jencike című nóta (eredetije a 30y – Bogozd ki című dala), melyre a Hahó Együttes frontembere, Kardos-Horváth János írt gyerekbarát szöveget.

Az esemény itt található: https://www.facebook.com/events/163107760788710/

Kardos-Horváth János amellett, hogy lelkesen dolgozik gyermekzenekara új lemezén, immár a Petőfi Rádió – Talpra Magyar! című reggeli műsorának állandó műsorvezetője és egyben egyedi színfoltja is. Természetesen a műsorban hallhatjuk Őt azzal kapcsolatban is véleményt formálni, ami a Hahó Együttes egyik hitvallása, azaz többek között a környezet védelme, az állatok szeretete és az egymás iránti tisztelet.

A Hahó Együttes új lemeze év végére várható és népszerű hazai, kortárs előadók legismertebb dalai, azoknak is gyerekbarát szöveggel rendelkező verziói kerülnek majd fel rá.