Gyutai Adrián: „Nem baj, ha esik, szeretek esőben versenyezni”

A tavalyi, 125 GP-ben szerzett összetett bajnoki címe után idén az Alpok Adria bajnokság Superstock 600-as sorozatában is letette a névjegyét Gyutai Adrián. A Tomracing Motorsport Team pilótája a Magyar Bajnokság eddigi négy futamán háromszor állt dobogón, megszerezte új kategóriájában az első pole pozícióját, valamint az Alpok-Adria Bajnokság nyitóversenyén a 7. helyen végzett. Hazánk egyik legtehetségesebb motorosának tartott versenyző most ismét hazai pályán bizonyíthat, és abban bízik, hogy az első Alpok-Adria futamon elért eredményét sikerül a mostani dupla versenyen felülmúlnia. 

A hazai gyorsasági motorversenyzés egyik legnagyobb tehetsége, Gyutai Adrián – aki 2007 után első magyar motorosként, nemzetközi bajnoki címet nyert az Alpok-Adria 125 GP-ben – ezen a hétvégén folytatja szereplését az Alpok Adria Sorozat Superstock 600-as géposztályában. A 22 éves paksi versenyző eddig ragyogóan helyt állt az új kategóriájában: a Gyorsasági Motoros Magyar Bajnokságon eddig négy versenyből hármat a dobogón zárt, megszerezte első pole pozícióját a 600-sok mezőnyében, és összetettben a második helyen áll. A Tomracing Motorsport Team pilótája az új CBR Honda RR 600-sal az Alpok-Adria Bajnokság első versenyén is remekül mutatkozott be, hiszen az időmérőn a 9. rajtkockát szerezte meg, míg a futamon hetedikként intették le a roppant erős és gyors mezőnyben. A hétvégén, a Pannoniaringen ezen az eredményen mindenképpen javítani szeretne.

„A múlt heti, Hungaroringen rendezett magyar bajnoki óta csak pár nap telt el, de sikerült kipihennem magam, és lelkileg felkészültem a következő nagy feladatra. Egy kicsit felemásra sikeredett ugyan a magyar bajnoki, de mindentől függetlenül úgy érzem, hogy sokat fejlődtem abban a mezőnyben, ahol Talmácsi Gábor, Bódis Ricsi vagy éppen Chrobák Jani is ott száguldott. A rakoncátlankodó futóművel is előrébb jutottunk, a hétvégén remélem, nem hagy majd cserben. Úgy érzem, hogy tökéletesen felkészültem a második Alpok-Adria versenyemre, ami rögtön két futamból áll majd. Az első viadalhoz képest szeretnék előrébb kerülni a rajtrácson és a versenyen is, ha minden összejön, és ezúttal mellém áll a szerencse, akkor az általam nagyon jól ismert Pannoniaringen akár a legjobbakat is megszoríthatom. A motorom nagyon jól működik és erős, a csapatom és a szerelőm is remek munkát végeznek, így már csak rajtam múlik, hogy megtaláljam a jó beállítást, és eredményes hétvégét zárjak. Az előrejelzés szerint mindkét napon eső várható, ám ez nem okoz remélhetőleg gondot, ugyanis szeretek vizes pályán versenyezni” – fogalmazott Gyutai Adrián.

A Superstock 600-as kategóriában rohamosan fejlődő Gyutai Adriánban újabb támogató, az EuroMotor Kft. is bízik, ezért a mostani hétvégétől folytatódik a 22 éves paksi fiatalember és a cég kapcsolata.

„A 2013-as szezonban is folytatódik Gyutai Adrián gyorsasági motorversenyző és az EuroMotor Kft. együttműködése. Az Alpok-Adria Bajnokság 125 GP kategóriájának 2012-es bajnoka a hazai gyorsasági versenyzők új generációjának egyik legígéretesebb képviselője, éppen ezért úgy véljük, Adrián idén a Superstock 600-as géposztályban is a legjobbak közé küzdi fel magát már az első évben is. Őszintén remélem, hogy már ezen a hétvégén megszerzi első nemzetközi dobogós helyét az általunk biztosított X-lite X-802 versenysisakban, Spyke Racer RS versenykesztyűben, TCX S-Race versenycsizmában, Spyke Command Rac egyrészes bőrruhában, amihez Zandona Shark E.V.C. gerincprotektort használ a futamok során” – jelentette ki Kertész-Pósch Zsolt, a cég ügyvezetője.

Amit a pályáról tudni kell…

Pannoniaring (Magyarország)

Helyszín: Ostffyasszonyfa

Hosszúság: 4740 m

Szélesség: 11 – 13 m

Kanyarok száma: 18 (7 bal, 11 jobb)

A start-cél egyenes hossza: 700 m

Várható időjárás

Péntek: 19 °C (felhős)

Szombat: 18 °C (zápor)

Vasárnap: 14 °C (eső)

A Sárvártól 12 kilométerre található Pannoniaring a világ egyik legbiztonságosabb motoros és autós gyorsasági versenypályája. A bukózónák 50-150 méterig terjednek, de a környezeti adottságok miatt ennél is hosszabb a kicsúszási lehetőségek. A pálya vonalvezetése rendkívül technikás, ezt támasztja alá a 18 kanyar is.

 

Versenynaptár

Alpok-Adria Superstock 600-as kategória (10 futam)

Május 3.-5. – Adria Raceway (Olaszország) – 7. hely
Május 24.-26. – Pannoniaring (Dupla verseny) (Magyarország)
Június 14.-16. – Automotodrom Grobnik (Horvátország)
Július 5.-7. – Most (Csehország)
Július 26.-28. – Poznan (Dupla verseny) (Lengyelország)
Augusztus 16.-18. – Automotodrom Grobnik (Dupla verseny) (Horvátország)
Szeptember 20.-22. – Pannoniaring (Magyarország)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*