Gyutai Adrián: „A címvédés a célom!”

2013 legeredményesebb gyorsasági motorversenyzője felkészülten várja az idei szezon kihívásait a hazai és a nemzetközi bajnokságokban

2013 legeredményesebb gyorsasági motorversenyzője felkészülten várja az idei szezon kihívásait a hazai és a nemzetközi bajnokságokban

A tavaly élete eddigi legeredményesebb szezonját záró Gyutai Adrián – első hatszázas évében azonnal megnyerte a Superstock 600-ban a magyar bajnokságot, második lett az Alpok-Adria és az IMRC nemzetközi sorozatokban, valamint a két pontot érő 14. helyen zárt az Európa-bajnokságon – tökéletesen felkészült a 2014-es idényre. A fizikai felkészülését követően egy ötnapos tesztprogram keretein belül már megszerezte első idei futamgyőzelmét is, ugyanis fölényesen győzött a Román Superbike Bajnokság Supersport kategóriájának versenyén. A hétvégi IMRC és Magyar Bajnokság első versenyhétvégéjén bizonyítani szeretné, nem a véletlen műve volt a tavalyi sikersorozat, és természetesen mindkét nap a futamgyőzelemért fog harcolni. Egyértelmű célja, hogy megvédje bajnoki címét a Superstock 600-as kategóriában.

Tökéletesen készen áll Gyutai Adrián az idei szezonra. A 23 éves paksi motoros eddigi pályafutása legkeményebb felkészülését hagyta maga mögött, és a Tomracing Motorsport Team versenyzője egy futamgyőzelemmel a háta mögött – a Román Superbike Bajnokság idénynyitóján fölényesen győzött Supersport kategóriában – a hétvégén megkezdi 2014-es versenyszezonját a Slovakiaringen.

„Nagyon jól sikerült az egész felkészülésem, ráadásul részt vehettem egy többnapos tesztprogramon is, ahol kiváló körülmények között több olyan pályán is rengeteget tudtam motorozni, amely szerepel az idei versenynaptáromban. Úgy érzem, hogy a csapatommal tökéletes az összhang, jól tudunk együtt dolgozni, és a motorom is kiválóan működik. A tesztprogramon sokféle beállítást kipróbáltunk, és folyamatosan csiszolgattam a vezetési stílusomat, hogy miként lehetek egyre gyorsabb. A tavalyi váll- és karfájdalmaim már megszűntek, így tökéletesen tudok koncentrálni motorozás közben. Már nagyon várom a hétvégét, hiszen ez az év első versenye. Egyértelműen a címvédés a célom a hazai bajnokságban, annak ellenére, hogy talán az elmúlt évek legerősebb mezőnye áll majd rajthoz. Nagyon örülök annak, hogy Chrobák Jani végre ismét köztünk lehet, illetve hatalmas élmény lesz együtt versenyezni hazánk egyetlen Európa-bajnokával, korábbi csapattársammal, Győrfi Alennel és a tavalyi legnagyobb ellenfelemmel, Magda Attilával. Nagyon gyors és tapasztalt versenyzőkkel kell tehát felvennem a harcot, de ebben a mezőnyben, azt hiszem, képes leszek kihozni magamból a maximumot. A fő versenyem idén is az októberi Európa-bajnokság lesz, amire a májusban kezdődő Alpok Adria Sorozatban szeretném kivívni a részvételt” – fogalmazott Gyutai Adrián.

Mindenesetre a 23 éves paksi motoros nem marad egyedül az idei menetelésekor sem, hiszen a 2013-as remek eredményei hatására egyrészt a régi támogatói is mellette maradtak, másrészt új szponzorok is segítik immár a versenyzését.

„Örülünk, hogy a 2014-es szezonban is folytatódik az együttműködés az ország egyik legígéretesebb motorversenyző tehetsége, Gyutai Adrián és az EuroMotor Kft. között. Adrián eddigi eredményei, és különösen a tavalyi évben nyújtott teljesítménye meggyőzött bennünket arról, hogy továbbra is érdemes támogatni a pályafutását. Bízunk benne, hogy az EuroMotor Kft. által biztosított professzionális motoros felszerelések – X-lite versenysisak, Spyke bőrruha és versenykesztyű, TCX versenycsizma – hozzájárulnak majd ahhoz, hogy  az idei szezont is kiemelkedően jó eredménnyel zárja” – mondta Kertész-Pósch Zsolt, az EuroMotor Kft. ügyvezetője.

Nagy reményekkel várja a 2014-es szezont a Tomracing Motorsport Team csapatfőnöke, aki egyértelműen bízik abban, hogy élversenyzője a nagyon erős nemzetközi és hazai mezőnyben nemcsak megismétli, hanem még felül is múlja a tavalyi eredményeit.

„Nagyon komoly felkészüléssel a háta mögött vág neki az idei évnek Adrián, hiszen a hónapokon át tartó fizikai felkészülését követően egy ötnapos, komplett tesztprogramon is részt vett, ami a lehető legjobb eredményekkel zárult, ráadásul a futam előtt a Slovakiaringen még egy teljes napot a gyakorlásra szánunk. Ragyogó formában motorozva megnyerte a Román Superbike Bajnokság 600-as idénynyitóját, illetve használt abroncsokon javította meg Rijekában az eddigi legjobb köridejét. Ha lehet azt mondani, még tudatosabb, még profibb versenyző vált belőle, így bízom abban, képes lesz arra, hogy felülmúlja a tavalyi ragyogó eredményeit” – árulta el Miklósy Tamás.

Gyutai Adrián 2014-es versenynaptára

Alpok-Adria, IMRC és Magyar Bajnokság Superstock 600 kategória

1. 2014. 04. 12-13. IMRC és Magyar Bajnokság (OB) – Slovakiaring

2. 2014. 05. 03-04. Alpok Adria – Adria Raceway (Trieszt)

3. 2014. 05. 24-25. Alpok Adria, IMRC, OB – Pannoniaring

4. 2014. 06. 14-15. Alpok Adria – Rijeka

5. 2014. 07. 19-20. Alpok Adria, IMRC, OB – Most

6. 2014. 08. 02-03. Alpok Adria – Poznan

7. 2014. 08. 16-17. Alpok Adria, IMRC, OB – Hungaroring

8. 2014. 08. 30-31. IMRC, OB – Pannoniaring

9. 2014. 09. 13-14. Alpok Adria, IMRC, OB – Slovakiaring