Győzelem az RRC Kupán!

Az MR Racing 5 párossal képviseltette magát A123 Teszt Rallye Sprint-en. A MARB abszolút értékelését tekintve a Kiss – Haraszti kettős volt a legsebesebb, míg a Liceszes kategóriában a Kovás – Istosvics páros a negyedik, a Maricsek – Notheisz egység a nyolcadik és a Borbás – Harmos duó tizennegyedik helyet szerezte az orfűi tesztversenyen.

Kiss Roland és Haraszti Zsolt a MARB Déli Régiójának címvédői párosa ott folytatta, ahol a tavalyi évben abbahagyta: A Ladás egység megnyerte a futamot a piros kockával.

„Azzal indult a hétvégénk, hogy részt vettünk a Hankook abroncs tesztjén. A téli szünet után jó volt ismét beülni és menni a versenyautóval. Hál’ Istennek a Ladán minden tökéletesen működött. Mindenki a bajnokot szeretné legyőzni, mi pedig címvédőként természetesen úgy vágtunk neki a vasárnapi futamnak, hogy amennyire csak lehet, megnehezítsük az ellenfelek dolgát. Kaveczki Jenővel, alias, Dugóval már tavaly sem tudtunk mit kezdeni és idén is négy gyors után neki állt a zászló, de az utolsón eltört a féltengelye, így megnyertük a versenyt. Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor ezt a futamot nem mi nyertük meg, hanem Dugó vesztette el. Örülök a sikerünknek, de jobb szeretek erőből győzni, mintsem úgy, hogy kihullik előlünk egy gyorsabb versenyző. A csapatunktól ezúttal is egy 110%-osan felkészítette autót kaptunk, megint csak rajtunk, azaz a Lada személyzetén múlott, hogy hogyan teljesítünk a hétvégén. Jól indult számunkra a szezon. Sajnálom, hogy Dugó visszacsúszott, de azért a 20 pont az 20 pont.”

 

Kovács Antal és Istovics Gergő 2016-ban már a harmadik versenyét teljesítette az R5-ös Fiestával. A kaposvári kettős a pályán második lett a Licenszes mezőnyben, de egy időbüntetés miatt végül meg kellett elégedniük a negyedik pozícióval.

„Szeretünk az orfűi tesztversenyen menni, igaz különösen nagy kihívást nem jelent ez a gyors pálya. Különböző gumikat és futómű beállításokat próbálgatunk, stabilizátorokat és  rugókat teszteltünk és ami a legfontosabb, hogy gondmentesen letudtuk az öt gyorsaságit. Erős ellenfelekkel kellett megküzdenünk, hisz ott volt a mezőnyben többek között Botka Dávid, Ranga Laci és Rongits Attila, de folyamatosan tudtuk hozni a második- harmadik időket. A verseny végén kaptunk húsz másodperces büntetés, így a másodikról a negyedik helyre csúsztunk vissza. Azt fontosnak tartom megjegyezni, hogy szándékosan egyik lassítót sem vittünk el, hanem ahogy az ORB-ben megszokott a lökhárítóval picit megpöcköltük őket. Így egy kicsit hátrébb csúsztunk az eredménytáblán, de különösebben nem foglalkoztunk vele, a gyorsasági eredmények a mérvadóak számunkra. Legtöbbször Botka Dávid mögött végeztünk a második helyen és egy Európa Bajnoktól kikapni nem szégyen! Azt gondolom, hogy jó úton járunk, és bizakodva várjuk az Eger Rallyet.”

 

Maricsek Miklós és Notheisz Ivett az abszolút nyolcadik helyen finiselt az R4-es Mitsubishi Lancerrel.

 

„Az autó tökéletesen működött, csak én voltam egy-két helyen a kelleténél óvatosabb, de ettől függetlenül pozitívan értékelem az orfűi tesztversenyt! A futam előtti héten az is eldőlt, hogy 2016-ban Magyar Gábor barátommal fogok versenyezni. A hétvégén Gábor sajnos nem ért rá, ezért Notheisz Ivett ugrott be a helyére. Szombaton egy kisebb fejfájás nehezítette a dolgom, ezért a teszten nem voltam 100%-os állapotban, viszont az autó tökéletesen működött. Az idei esztendőben Hankook abroncsokkal fogunk versenyezni, így szombaton ezeket próbálgattuk. A gumik jól vizsgáztak és azt gondolom, lehet velük gyorsan menni, csak tesztelni kell, hogy kitapasztaljuk és megszokjuk őket. Szombat este korán lefeküdtem, vasárnap pedig kutya bajom sem volt, így tudtam a versenyre koncentrálni. Pozitív vagyok, jó volt az autó, ahogy az elején is mondtam, egy-két helyen én voltam lassabb a kelleténél. A hétvégén mentünk 60 kilométert az autóval és erre nagy szükség is volt 3 hónap szünet után. Egerben nem lesz könnyű dolgunk, de úgy gondolom, hogy helyt fogunk állni!”

 

Orfűn a második közös versenyét teljesítette együtt Borbás Szabolcs és Harmos Gergely az R3-as Citroen DS3-mal.

„Jó kis versenyen vagyunk túl, ismét tudtunk autózni egy kicsit. A második gyors elején volt egy műszaki problémánk, a kuplunggal adódtak gondok, de a fiúk ezt orvosolták a szervizben és egy jót tudtunk versenyezni. Hiányoztak a kategóriatársak, mert jó lett volna megnézni, hogy hol tartunk a többiekhez képest, de ez majd Egerben kiderül. Egyre jobb az összhang kettőnk között az autóban, a hétvége folyamán többször előfordult, hogy egy rugóra járt az agyunk és egyre gondoltunk. Ezt a pályát Szabolcs már fejből tudja, tehát navigátor szempontból nem volt nagy kihívás, de ettől függetlenül a tréningen viszonylag hamar fölírtuk, egyszer-kétszer lepróbáltuk, és a versenyen is jól működött a dolog. Bizakodva várjuk az Eger Rallye-t!”

 

Osváth Péter is elutazott Orfűre, de a szombati teszten meghibásodott az N csoportos Mitsubishi Lancer, így a balatonfüredi pilóta nem tudott rajthoz állni a másnapi futamon.