Gyorsulás és szépítkezés meg egy esős időmérő!

 

Mivel tényleg az utolsó utáni pillanatban derült ki a magyar futam indulási lehetősége, ezért ezzel telt a JLG Motorsport és Jedlóczky L Márk első napja a Hungaroringen a TCR Europe hazai hétvégéjén! A szépítkezésre a JLG-s CUPRA szorult rá elsősorban, hiszen a hazai futamra egy új arculatot kapott melyben a címer és a nemzeti színek lettek kiemelve. A szépítkezés még a két időmérő között is folyt, hiszen maradt még egy két apró sérülés a holland hétvége küzdelmeiből.

Bár versenyzőnk már elég sok kört megtett a Hungaroringen az első szabadedzés mégis a tapogatózásé és az autóba való visszaszokásé volt, amit erősen használt gumikon teljesített így senki nem várt csodát a köridőktől. A második szabadedzésre már egy kissé módosított beállítással futott ki Márk és az utolsó körre egy új abroncs szett is felkerült. Bár jelentősen javult az idő, de azért még messze nem lehet hátradőlni az eredmény láttán. A mai időmérő edzésre leesett az eső és Márknak ott kell mindent beleadni, ráadásul úgy, hogy vizes körülmények között még nem autózott a hazai pályán! Versenyzőnk mindent megtett, hogy lehetőleg minél jobb pozícióból várhassa a délutáni első versenyfutam rajtját. Végül a 15. helyre sikerült kvalifikálnia magát. Jelenleg úgy tűnik a futamra felszárad a pálya és akkor már bátrabban támadhat már a pontszerző helyek felé.

A hazai TCR Europe hétvége egy másik örömteli része, hogy Márk egy Zengő Motorsport-os „csapattársat” is kapott a hétvégére ifj. Ficza Ferenc személyében, aki ezúttal egy DSG sebességváltós, kissé gyengébb képességű versenygéppel tér vissza a TCR mezőnyébe. Nagyon jó újra együtt látni a pályán a két fiatal versenyzőt, hiszen alig több mint egy éve Jedlóczky L Márk pont Fecó felügyeletével a jobb ülésben tehette meg az első tesztköreit az egyik Zengős SEAT Leon volánja mögött itt a Hungaroringen. Akkor Márk első versenyén két OB és CEZ futamgyőzelem született azon a hétvégén, most természetesen nagyon boldogok lennénk egy jó helyezéssel és a hazai pályán megszerzett első EB ponttal vagy pontokkal!

Nagyszerű lenne ezt minél több szurkolóval megosztani így nagy szeretettel várunk minden autósport rajongót személyesen is ma és holnap a Hungaroringre!