Gyorsasági motorossal száguldoztak a Pető Intézet diákjai

A gyorsasági motoros világbajnokság magyar versenyzőjével száguldoztak a Pető Intézet diákjai.

untitled

Idén 9. alkalommal lepték meg különleges tanévnyitóval a gyerekeket a Pető intézetben. A “Négy kerékről két kerékre” elnevezésű jótékonysági motoros rendezvényen több ismert személyiség és motoros is részt vett, ehhez a csapathoz csatlakozott ismételten hazánk egyik legtehetségesebb motor versenyzője, Sebestyén Peti, aki a SuperBike világbajnokságon 56-os rajtszámmal fut és jelenleg a ranglista 10. helyen áll.

– Ennyi izgatottságot, mosolyt, örömöt, hálát és csodát ritkán látni egy helyen!  Boldog vagyok, hogy részt vehettem az eseményen és motorozhattunk egyet a lányokkal-fiúkkal. Számomra is felejthetetlen élmény marad – mondta Peti.

A közel 100 kis diák motorokkal és tuk tukokkal járta körbe Budapest utcáit. A szülők szerint ez egy nagyszerű élmény a gyerekek számára, amelyből aztán heteken keresztül töltődnek és minden évben alig várják a szeptembert. A motorosok többsége már évek óta visszajár, a gyerekek mellett ez nekik is hatalmas élmény. A 100 motoros rendőri felvezetéssel vitte körbe a gyerekeket a belváros legszebb részein.

A MiniRing immár 6. éve vesz részt a rendezvényen Császár Klaudia szervezésében, Motoros Akadémiájuk révén.  A motoros instrunktorjaik  mögé  felülhettek a gyermekek, illetve Sebestyén Peti is az ő meghívásukra érkezett a közös motorozásra. Míg ők a városban motoroznak addig a Miniring csapata az intézet udvarán foglalkozott azokkal a gyermekekkel, akik a betegségük súlyossága miatt sajnos nem tudnak biztonságosan motorra ülni.

A világbajnokságon szereplő gyorsasági motoros, Sebestyén Peti utcai Honda Rebeljével nagy örömmel vett részt újra az eseményen.

– Nagyon jól esett, hogy az a lány, akivel 2 éve motoroztam együtt, már az esemény előtt néhány nappal írt nekem, hogy nagyon szeretne ismét velem menni. Nem gondoltam, hogy még emlékszik rám! Köszönöm a meghívást a Miniringnek, legközelebb is ott leszek!