Gyárfás Tamás bekerült a FINA legfelsőbb vezetőségébe

Gyárfás Tamás újabb négy évre bekerült a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA legfelsőbb, nyolcfős, döntéshozó testületébe – jelentette be Julio Maglione, a FINA szombaton újabb négy évre megválasztott elnöke vasárnap, közvetlenül a Duna Arénában sorra kerülő első döntőket megelőző sajtótájékoztatón.

 Az uruguayi Julio Cesar Maglione, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) elnöke (k), mellette a román Cornel Marculescu, a Nemzetközi Úszó Szövetség  (FINA) ügyvezető igazgatója (j) és a kuvaiti Huszain al-Muszalam, a FINA alelnöke a szervezet kongresszusa után tartott sajtótájékoztatón a budapesti Hotel InterContinentalban 2017. július 22-én. Újabb négy évig Julio Cesar Maglione irányítja a vizes sportok világszervezetét, miután a kongresszuson 258-77 arányban győzött az elnökválasztáson az olasz Paolo Barellivel szemben. Gyárfás Tamás további négy éven át a FINA vezető testületének (bureau) a tagja lesz. MTI Fotó: Balogh Zoltán

    A 25 fős büro tagjait szombaton választották meg, a szűkebb testületbe maga az elnök nevezte ki Gyárfás Tamást.
    A sportvezető megjegyezte, a világbajnokság első hetét követően rendkívül elégedettek mindennel.
    Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója hozzátette, a nyíltvízi úszó, a műugró és a szinkronúszó versenyek olyan sikeresek voltak, hogy nagyon magas elvárásokat állítottak a következő világbajnokság szervezői elé, melyeket nehéz lesz teljesíteni.
    Szántó Éva, a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója elmondta, Magyarország eddig sikeresen vizsgázott a beugró házigazda szerepkörében. Kifejtette, az eddigi versenyeket, több mint 180 ezer néző tekintette meg a helyszínen, rendkívül népszerű volt a szinkronúszók városligeti helyszíne, de a vízilabda-mérkőzések is közel telt ház előtt zajlottak. A nézőrekordot a férfi műugrók toronyugró döntője tartotta nyolcezer nézővel, egészen vasárnap délelőttig, amikor is az úszók előfutamait már több mint tízezren szurkolták végig.

Forrás:MTI