Gulyás: legalább 150 milliárd forintot fordít a kormány a Magyar falu program intézkedéseire már 2019-ben

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Fotó: Juhász Melinda

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos
Fotó: Juhász Melinda

Legalább 150 milliárd forintot fordít a kormány a Magyar falu program intézkedéseire már 2019-ben a vidék népességmegtartó erejének növelése érdekében – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Vitnyéden.

    Gulyás Gergely kiemelte: a kormány célja, hogy a vidéken, kistelepüléseken élő emberek életminősége a lehető legmagasabb legyen, a közszolgáltatások elérhetősége a legkisebb településeken is lényegesen javuljon. Ennek érdekében a kormány 150 milliárd forintot különít el a Magyar falu program három célterületére.
    A miniszter elmondta: a közszolgáltatások fejlesztésére 75 milliárd, a vidéken maradást segítő “falusi csok” programra 25 milliárd, a mellékúthálózat fejlesztésére pedig további legalább 50 milliárd forintot fordít a kormány. Hozzátette, jelenleg is folynak a tárgyalások további 25 milliárd forintos kormányzati támogatásról, amelyet szintén útfejlesztésre fordíthatnak majd a kistelepülések.
    A 150 milliárd forintos forrásból 25 milliárdot az útalapból finanszíroznak, 125 milliárdot pedig az általános tartalék terhére biztosít a kormány.
    Gulyás Gergely közölte: ma Magyarország 3155 települése közül 2887 ötezer fő alatti. Ez azt jelenti, hogy a települések 90 százaléka ötezer lakosúnál kisebb falu vagy kisváros, és ezekben él a magyar lakosság csaknem egyharmada.
    A “falusi csok” bevezetése a vidéken maradást segítő program lesz – mondta a miniszter. Hozzátette: a kormány a családügyi konzultáció végeredményét megvárva fog dönteni a családi otthonteremtési kezdemény (csok) kiterjesztéséről, amelyen belül külön kiemelt formát jelent majd a “falusi csok”.
    A másik célterület a mellékúthálózat fejlesztése, amely a három és több számjegyű utakat érinti. Ott lehet a fejlesztéseknek része két számjegyű út is, ahol egy rövid szakasz megújítása a faluból munkára járók közlekedését szolgálja – jegyezte meg.
    Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a közszolgáltatások fejlesztéseit sorolva elmondta: óvodák felújítására és bővítésére ötmilliárd, bölcsődei fejlesztésekre tízmilliárd, óvodai sporteszköz-beszerzésre és udvarfejlesztésre szintén ötmilliárd forint áll rendelkezésre.
    Négymilliárd forintot fordíthatnak kistelepülési orvosi rendelők felújítására, további kétmilliárdot orvosi eszközpark beszerzésére, emellett ötmilliárdot a lakhatás biztosítására. A szolgálatilakás-programot olyan önkormányzatok számára hirdetik meg, ahol betöltetlen háziorvosi praxis van.
    Ezen túlmenően, ahol arra szükség van, óvodai, bölcsődei, önkormányzati pénzügyes, jegyző és körzeti megbízottak számára kínálnak szolgálatilakás-lehetőséget a falvakban – tette hozzá.
    Polgármesteri hivatalok felújítására kétmilliárd forintot, belterületi út- és járdafelújításra 8+2 milliárd forintot szánnak, hárommilliárd forintból pedig közterületek karbantartását szolgáló eszközök – traktor, fűnyíró, ágaprító, sövényvágó – beszerzésére nyílik lehetőség. Falvak egyházi és önkormányzati temetőinek komplex rendezésére hárommilliárd, sportparkok építésére két típusban kétmilliárd forintot biztosít a program a kormánybiztos tájékoztatása szerint.
    A falu- és tanyagondnoki szolgálatok működtetésére nyolcmilliárdos támogatás áll rendelkezésre három célterületen: már működő szolgálatok elöregedett járműveinek cseréjére vagy számukra új busz vásárlására, illetve új szolgálat indításához gépjárműbeszerzésre.
    Gyopáros Alpár hozzátette: a buszbeszerzés áfatartalmának kormányzati támogatásával lehetőség nyílik arra, hogy a falvak a lecserélt régi buszaikat határon túli, Kárpát-medencei magyar közösségeknek juttathassák el.
    A kormánybiztos azt is elmondta – bár nem a program részeként -, hogy kezdeményezték a Pénzügyminisztériumnál a falu- és tanyagondnoki szolgálatok állami normatívájának emelését. A korábbi 2,5 millió forintos normatíva 600 ezer forinttal kiegészített összegét további egymillióval, 4,1 millió forintra növelnék, és a lélekszámi korlátot ezer főre emelnék.
    Gyopáros Alpár elmondta: ott, ahol üresen álló egyházi tulajdonú épületek – volt parókiák, plébániák, egyházi iskolák – vannak, a felújításra, eszközvásárlásra és a működési költségek támogatására országosan hétmilliárd forint áll rendelkezésre. Ugyanilyen módon önkormányzati tulajdonú közösségi terek fejlesztését hatmilliárd forinttal támogatja a program.
    A közszolgáltatási forrásokat 2019-ben több körben pályázati támogatás formájában írják ki, az önkormányzatokkal szemben nincs önerőelvárás, az előfinanszírozásnál pedig előnyt élveznek majd az alacsonyabb adóerő-képességű települések – mondta.
    Gyopáros Alpár kiemelte: a Magyar falu program kidolgozása során falvakban élő vagy dolgozó szakemberekkel és öt önkormányzati érdekképviseleti szervezettel működtek együtt, országszerte huszonhét helyszínen több mint 2200 települési  és civil szervezeti vezetővel konzultáltak.
    Arról is beszélt: ezt nem egyéves intézkedésnek, hanem hosszú távú programnak szánják. Terveik szerint 2020-tól a falvak gazdaságélénkítésével, a közösségi közlekedés, a kiskereskedelmi ellátottság fejlesztésével is foglalkoznak. Arról is beszélt, hogy a Digitális jólét programnak köszönhetően minden háztartásnak lehetősége lesz szélessávú internetelérésre.

Forrás:MTI