Gondoljunk Kern Andrásra!

Tisztességes számú moziban vetítik Kern András új, Gondolj rám című filmjét. Ez rendben is van. Ám csináltak neki egy szerencsétlen, bugyuta plakátbetiltós promóciót, ami – az ötletgazdákat leszámítva – senki számára sem volt hihető. Mivel a humoros alakításainak köszönhetően közismert és népszerű Kern játssza a film főszerepét is, tanult emberek minden lehetséges módon és fórumon megpróbálták úgy kommunikálni, hogy vígjátékot láthat a néző, ha beül erre a mozira. (A „vígjáték/végjáték” is inkább poén, mint figyelmeztetés a néző számára a plakátokon.) Számolgatják is görcsösen, hányan választották Kern András filmjét az első hétvégén.

Számomra érthetetlenek e nagy tudású éceszgéberek hazugságai annak érdekében, hogy közönséget toborozzanak a filmnek. Felmerül a kérdés: ha nem azt mondjuk Kern filmjére, hogy vígjáték, tényleg nem váltanának jegyet a moziba az emberek? Vajon igaz-e, hogy kizárólag röhögni akar a közönség? (A kritikusok máris durván Kern szemére vetették, hogy nem röhöghettek eleget a filmen.)

Nem kíváncsi-e esetleg valaki Kern András rendező, színész, forgatókönyvíró gondolataira, érzéseire, hogy mi foglalkoztatja most, miről szeretne a film nyelvén mesélni nekünk, elbeszélgetni velünk, egyszóval RÁ, egy szimpatikus 68 éves emberre nem kíváncsi senki? Mert ez a film egyáltalán nem a vígjáték-kedvelőknek készült. Akik röhögni akarnak rajta, azoknak nem ajánlott: óvják meg magukat a csalódástól. Szerintem inkább ne menjenek be, mint hogy dühöngve jöjjenek ki a moziból.

Ez a film annak a korosztálynak, az olyan lelkületű embereknek készült, amelynek a tagjai még szertartásosan jártak moziba, tisztelték és becsülték a különleges állatfajt, a filmcsinálókat, akik magát a csodát voltak képesek alkotásaikkal átnyújtani a düledező vidéki művelődési ház nézőinek is. Megismerkedhettek különleges emberekkel, sorsokkal, helyzetekkel, soha nem látott helyszínekkel, rajonghattak valakiért, aki felfoghatatlan távolságban létezett, és baráti körben elmondhatták az ütősebb párbeszédeket, csendesebb estéken pedig el-elgondolkodhattak a szavak értelmén.

Hát ilyen lassan, ráérősen hömpölygő, fájdalmasan humoros retró mozi a Gondolj rám, miközben a hetven felé közelítő, nemrég komoly egészségügyi problémákkal küzdő rendező szándékának megfelelően elég kíméletlen kérdéseket is felvet. Egy karrierje csúcsáról lefelé bukdácsoló ember visszatekintése arra, hogy sikerült-e csinálnia valami jót, valami értékeset, valami igazán szerethetőt az életében…

Ha családban élünk, egy idő után gúzsba kötöttnek érezzük magunkat és szabadság után sóvárgunk. S ha rettenetes erőfeszítések után függetlenítettük magunkat mindentől és mindenkitől, egyedül maradunk. Azt az egyet viszont valóban nem mondhatjuk ezután, hogy hazugságban élünk! Ez a keserű tanulsága a filmnek. Egyáltalán nem lehet röhögni rajta.

A szabadságunkért vívott rettenetes erőfeszítéseink viszont fantasztikus eredményeket is hozhatnak. A sikeres sebész, akit Kern játszik, egy árva hangot sem tud rendesen elénekelni az orvos-zenekarban. Kanosszajárása után, a film végén olyan tisztán és szívszorítóan adja elő Presser Gábor címadó dalát, hogy már csak ezért is érdemes végigbukdácsolni Kern Andrással másfél órát.

Horváth Gábor Miklós