Glattfelder- Csak a feldolgozóipar kaphat vissza nem térítendő támogatást

Május 28-án az IPOSZ XXXII. közgyűlésén a 196 ipartestületet alkotó mikro-, kis- és családi vállalkozások helyzetéről, hangulatáról, valamint az érdekegyeztetés,a szakképzés,a jogszabályalkotás,a kormányzati, önkormányzati, kamarai szervekkel az együttműködés erősítését is megfogalmazó 2015. évi Cselekvési Program-tervezetről is tanácskoztak. 

Fotó: Dóka Attila, Juhász Melinda

 A közgyűlésen a kisvállalkozásokat érintő kormányzati intézkedésekről a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára tartott előadást, aki elmondta, hogy a következő időszakban milyen intézkedésekre fog sor kerülni.
Elmondta azt is, hogy  az Európai Uniós források túlnyomó többségéből nagyvállalatok nem részesülhetnek, hanem csak a kis, közepes és mikrovállalkozások.
Továbbá azt, hogy az Európai Bizottságnak az volt az álláspontja, hogy már most, ebben a hét éves időszakban a vállalkozások ne kaphassanak vissza nem térítendő támogatást. Egyedül a feldolgozóiparban értek el olyan eredményeket, hogy 2020-ig vissza nem térítendő támogatás feltételekkel, de adható legyen- mondta nem kis büszkeséggel Dr. Glattfelder Béla az IPOSZ közgyűlésén.