Gazsi Júlia: „Vitorlázásban is hozzuk a formát”

Immár ötödik alkalommal rendezi meg június 22-én a Balatonlellei BL Bavaria Yachtclub az V. Bavaria – Porsche M5 – Audi Nagyhajós Regattát. A versenyen ezúttal a magyar autó-, és motorversenyzés fellegvárának számító Hungaroring is képviselteti magát. A cég, valamint a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum amellett, hogy értékes nyereményekkel támogatja a regattát, gyermek KRESZ-parkkal, különböző szimulátorokkal várja az érdeklődőket saját standján, közvetlenül a vízpart mellett. Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese is részt vesz a versenyen, és abban bízik, hogy amíg kollégái az aszfalton, addig ő a vízen áll helyt az erős vitorlásmezőnyben.

A Balatonlellei BL Bavaria Yachtclub vezetői pár évvel ezelőtt úgy gondolták, rendeznek egy olyan versenyt a vitorlázást kedvelők számára, amely rövidesen hagyománnyá válhat a magyar tengeren. Nos, a gondolatot tett követte, és immár az ötödik alkalommal láthatja vendégül a vitorlázás szerelmeseit: ugyanis június 22-én kerül megrendezésre az V. Bavaria – Porsche M5 – Audi Nagyhajós Regatta. A megmérettetés évről évre népszerűbbé vált, idén már most több mint 30 hajó legénysége jelezte a részvételét. És ami a verseny egyre nagyobb súlyát is jelzi, idén már nagyon komoly cégek jelezték részvételüket az egész napos rendezvényen.

Másodszor vesz részt az eseményen a magyar autó-, és motorsport fellegvára, Hungaroring, valamint a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum. Mindkét cég a szárazföldön, valamint a vízen is a lehető legjobbat szeretné nyújtani a hétvégén: a parton felállított standjukon különböző érdekességekkel várják a családokat, míg a vízen a verseny első díjáért szállnak harcba.

„Az egyik csapat tagjaként én is elindulok a versenyen, és szeretném, ha a vitorlázásban is hoznám a formát. Amíg a vízen zajlik a verseny, addig a kollégáim egy komoly KRESZ-parkot építenek fel közvetlenül a part mellett, melyben a család valamennyi tagja megtalálhatja a kedvencét. Elektromos kisautók várják a legkisebbeket, a részeg szemüveg program segítségével mindenki kipróbálhatja, érzékszerveinket mennyire befolyásolhatja az alkohol, illetve kerékcsere-, verseny-, és biztonsági öv szimulátorokkal is kellemesen eltöltheti az időt. Szeretnénk, ha minél több emberhez eljutna a biztonságos közlekedés fontosságáról szóló üzenetünk” – árulta el Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese, aki egyben a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum ügyvezetője.

Természetesen jelentős értékű díjakkal is hozzájárul a két cég a verseny nívójához. A legjobb helyezést elérő Bavaria legénysége a július 28-i Magyar Nagydíjra nyer belépőt, míg a KRESZ-parkban kitöltendő TOTÓ helyes megfejtői között két kurzus sorsolnak ki a helyszínen.

„Számunkra nagyon fontos, hogy minél több fiatal jusson el hozzánk, hogy az itt elvégzett feladatok hatására minél biztonságosabban közlekedjenek az utakon. Így azok között a 21 éven aluli fiatalok között, akik hibátlanul tudnak válaszolni a kérdéseinkre, egy teljes napra szóló ifjúsági kurzust, míg az idősebb korosztályból egy mindenre kiterjedő intenzív kurzust sorsolunk ki, amelyet a szerencsés nyertesek október végéig válthatnak be a Hungaroringen található tanpályánkon” – jelentette ki Barabás Judit, a Groupama Garancia Vezetéstechnikai centrum cégvezetője.

V. Bavaria – Porsche M5 – Audi Nagyhajós Regatta részletes programja

2013. június 21., péntek

16:00–20:00 Nevezés, regisztráció

19:00 Grillterasz és Naplemente Koktél Party zenei aláfestéssel

2013. június 22., szombat

07:30–10:00 Nevezés, regisztráció

10:00 Kormányos értekezlet

10:15 Kihajózás

11:00 Rajt

17:00 Befutási szintidő

18:30 Vacsora

19:00 Eredményhirdetés, díjkiosztó

20:00 Fellép Erdős Csaba motoros kaszkadőr és csapata!

21:00 Bavaria Vitorlásparty humoristákkal, élőzene a Bavaria Band részvételével: Garami Gábor, Németh Gábor (Némó) és Bűdi László!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*