Franciaországban csaknem hétszázra emelkedett a súlyos betegek száma

A koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében a franciák kedd déltől megkezdték az olaszországihoz és spanyolországihoz hasonló, legalább két hétre szóló általános karantént, amelynek elsődleges célja az egészségügyi ellátórendszer túlterheltségének elkerülése, és a fertőzöttek száma hirtelen emelkedésének megakadályozása.

    A kedd este közzétett hivatalos adatok szerint 699 fertőzöttet kezeltek súlyos állapotban intenzív osztályokon, miközben vasárnap este még csak négyszázan voltak, s a súlyos tünetekkel kezeltek mintegy fele 60 év alatti volt. A 7730 diagnosztizált fertőzött közül – akiknek száma mintegy ezerrel nőtt 24 óra alatt – 2579-en voltak kórházban, a többiek az otthonukban lábadoztak vagy már meggyógyultak. A halálos áldozatok száma egy nap alatt 27-tel 175-re emelkedett, közülük 7 százalék volt 65 év alatti – közölte a Facebookon megszervezett virtuális sajtótájékoztatóján Jérome Salomon, az egészségügyi tárca járványügyi felelőse, aki ismételten hangsúlyozta, hogy a betegek 98 százaléka meggyógyul.
    A franciák kedd déltől csak igazolással és halaszthatatlan ügyben hagyhatják el a lakhelyüket, ha munkába, bevásárolni vagy orvoshoz mennek.
    Christophe Castaner belügyminiszter a keddi kormányülés után arra kérte a franciákat, “legyenek szövetségesek a háborúban”, és tartsák tiszteletben, hogy “életet ment, aki otthon marad”. Megerősítette, hogy 100 ezer rendőr és csendőr ellenőrzi az utcákon és a köztereken, hogy ki miért hagyta el az otthonát, de a kedden elsősorban a városközpontokban járőröző rendőrök még nem büntették meg az igazolás nélkül az utcán tartózkodókat.
    Miközben az általános karantén beállta előtt az emberek tömegesen vásároltak vagy menekültek el a nagyvárosokból, hogy vidéken vészeljék át a vesztegzár időszakát, délután Párizs utcái már kihaltak és csendesek voltak. Az élelmiszerboltok nyitva tartanak és a polcokat is feltöltötték az előző napi vásárlói rohamok után, de az üzletekben csak keveseket lehetett látni.
    Az egészségügyi hatóságok bejelentették, hogy szerdától korlátozzák a fertőzés tüneteinek kezelésére javasolt paracetamol tartalmú gyógyszerek árusítását. A koronavírussal nem fertőzöttek egyszerre csak egy dobozzal, a betegek kettővel vásárolhatnak az ilyen termékekből, és az internetes árusítást felfüggesztik, jóllehet a gyógyszergyártók francia szövetsége azt állítja, hogy jelenleg nincs hiány gyógyszerből.
    Olivier Véran egészségügyi miniszter szerint a “kollektív karantén” legalább két hétig fog tartani, miután köztudott, hogy ennyi idő szükséges a vírus terjedésének megakadályozásához, de a francia kormány készen áll meghosszabbítani a kijárási korlátozásokat a kórházak túlterheltségének enyhítésére. A tárcavezető elismerte, hogy bár Párizsban és környékén van a legtöbb, mintegy kétezer beteg, “nagyon feszült” a helyzet Elzászban, ahol a hadsereg megkezdte egy tábori kórház felállítását Mulhouse közelében, s a betegeket jelenleg helikopterrel szállítják az ország azon részeibe, ahol a kórházak kevésbé túlterheltek.
    A karantén első napján bombaként robbant Agnes Buzyn korábbi egészségügyi miniszter nyilatkozata, ő egy hónapja hagyta ott a tárcát, s jelöltette magát a párizsi főpolgármesteri posztra. A volt tárcavezető a Le Monde című napilapnak azt mondta: január elején riasztotta a kormányt és Emmanuel Macron államfőt az új típusú koronavírus veszélye miatt.
    “Tudtam, hogy cunamiszerű jelenséggel lesz dolgunk” – fogalmazott Agnes Buzyn, aki azt állítja: jelezte a kormánynak, hogy a Covid-19 fertőzés miatt lehetetlen lesz megtartani márciusban az önkormányzati választásokat.
    “Január 11-én üzenetet küldtem a köztársasági elnöknek a helyzetről. Január 30-án figyelmeztettem a miniszterelnököt, hogy a választásokat valószínűleg nem lehet megtartani” – mondta a korábbi tárcavezető, aki miniszteri kinevezése előtt hematológusként dolgozott.
    Az önkormányzati választások első fordulóját múlt vasárnap megtartották nagyon alacsony, 44 százalékos részvétel mellett, a második fordulót viszont határozatlan időre elhalasztotta az államfő. Agnes Buzyn a harmadik helyen végzett az első fordulóban Párizsban a jelenlegi polgármester, a szocialista Anne Hidalgo és jobbközép Rachida Dati korábbi igazságügyi miniszter mögött, s hétfőn bejelentette, hogy a járvány miatt felfüggeszti a második forduló előtti kampányát, s mostantól ismét orvosként szeretne dolgozni.
    Édouard Philippe miniszterelnök kedd este a France2 közszolgálati televízióban megerősítette: Agnes Buzyn “januárban jelezte, hogy ami Kínában történik, azt komolyan kell venni”. Ezért döntött úgy a kabinet, hogy hazaszállítja és karanténba helyezi a kínai Vuhanban rekedt franciákat. A választások megtartásáról a kormányfő azt mondta: az ellenzéki pártok vezetőivel való egyeztetés után és az egészségügyi szakemberek ajánlásai alapján hozta meg a döntést a kabinet.

Forrás:MTI