Fővárosi Ítélőtábla: kevesebb ügy, Médiaklub és imázsfilm

Patinás környezetben, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) szervezésében létrejött bíróságtörténeti kiállítás kulisszái között, a Polgári és Közigazgatási Kollégium Werbőczy-termében számolt be 2017. évi eredményeiről, ügyforgalmáról, médiastratégiájáról a Fővárosi Ítélőtábla.

Kép1

A sajtó képviselői igen alapos tájékoztatást kaptak a Fővárosi Ítélőtábla (FIT) tevékenységéről, egyúttal az új Polgári Perrendtartásról és az új büntetőeljárási törvényről is beszámoltak az előadók. Dr. Ujvári Ákos, a Fővárosi Ítélőtábla Bűntető Kollégiumának kollégiumvezetője, sajtószóvivő kiemelte: a polgári, a gazdasági, a bűntető és a katonai ügyszakban mind a peres, mind a nemperes ügyek tekintetében elmondható, hogy 2017. október 31. napján kevesebb ügy maradt folyamatban, mint egy évvel korábban.

Egriné dr. Salamon Emma, a Fővárosi Ítélőtábla elnökhelyettese a bíróságtörténeti kiállítás gazdag anyagát mutatta be elsőként. Mint elmondta, a tárlat az ország valamennyi törvényszékén és ítélőtábláján végig „vándorol”, így a Fővárosi Ítélőtábla Werbőczy-termében most látható kiállítás folyamatosan bővül; helyi tárgyi emlékekkel is ki fog még egészülni. A vándorkiállítás Budapestre 2019. július 15-én tér majd megint vissza – az 1896. évi IV. törvénycikk hatálybalépésének 150. évfordulóján. E törvény rendelkezése alapján vált el egymástól a közigazgatás és az igazságszolgáltatás.

A 2018. január 1-től hatályos Pp. lényegére, legfontosabb változásaira is kitért. Alapelvei közé tartozik, hogy a feleknek a peranyag időszerű szolgáltatásával, a bíróságnak pedig aktívabb pervezetéssel kell segítenie az eljárás hatékonyságát, minél gyorsabb befejezését. Új a perkoncentráció elve is: az eljárás kezdeti szakaszában egyértelműen rögzül a jogvita lényege és későbbi menete, hogy elkerülhető legyen a rosszhiszemű, perelhúzó magatartás, és lehetőség szerint már az első érdemi tárgyaláson megszülethessen az elsőfokú döntés. Ennek jegyében az új Pp. január 1-jétől a jelenleginél lényegesen részletesebb, szigorúbb szabályokat ír elő a keresetindításra, illetve a másik fél védekezésére azokban a perekben, ahol a felek jogi képviselővel járnak el.

Az új büntetőeljárási törvényről már Dr. Ujvári Ákos, a Fővárosi Ítélőtábla Bűntető Kollégiumának kollégiumvezetője szólt. A 2017. évi XC. törvény 2018. július 1. napján lép életbe. – A törvény megőrzi a kontinentális jogrendszeren alapuló magyar eljárásjogi hagyományokat – rögzítette a kollégiumvezető. Újdonságok azonban így is lesznek, például teljesen új jogintézményként jelenik meg a fellebbviteli eljárásban a hatályon kívül helyező végzéssel szembeni fellebbezés lehetősége.

Ujvári a Fővárosi Ítélőtábla médiastratégiájának lényeges elemének nevezte az idén indult Médiaklub-kezdeményezést, ahol rendszeresen hasznos, praktikus segítséget igyekeznek adni az újságíróknak. Legközelebb „A tanuk jogai a peres eljárások során” címmel tartanak majd háttérbeszélgetést. Jövőre a FIT imázsfilmje is elkészül.