Főszerepben a Mars – 5+1 film, amely a Marson játszódik

2015 októberében mutatták be nálunk a Mentőexpedíció (The Martian) című filmet, amelyben Matt Damon egy Marson rekedt űrhajóst alakít. Mivel ezzel a nagyszabású mozival ismét bővült eggyel azon filmek sora, melyek szomszédos bolygónkkal foglalkoznak, úgy gondoltuk, Itt az idő, hogy elkészítsük a legjelentősebb filmek listáját ebben a témakörben.

 

1. A vörös bolygó (Red Planet) (2000)

Gallagher (Val Kilmer) és társai arra keresik a választ, hogyan tudnák lakhatóvá tenni a Marsot. Eközben, ami csak tönkremehet, az tönkre is megy, és egyre inkább az lesz a fő kérdés, hogyan ússzák meg a marsi-kalandot. A 2000-ben forgatott film még ma is remek szórakozás, sem képileg, sem a trükköket nézve nem tűnik korosnak. A cselekmény végig izgalmas, csavaros. Ezért kissé értetlenül szemléljük, miért van ennyire alulpontozva az IMDB.com-on. Lányok figyelem: a rendkívül sármos és titokzatos Simon Baker (A mentalista) is szerepel a filmben, igaz, elég negatív szerepkörben.

Pontszámunk: 8/10.

 

2. Mars mentőakció (Mission to Mars) (2000)

Egy csapatot visszaküldenek a Marsra, hogy vizsgálják ki, mi okozhatta egy korábbi misszió vesztét. A filmet Brian de Palma rendezte, és Gary Sinise látható a főszerepben. A közel két órás filmben sokkal nagyobb szerepet játszik a misztikum és a szereplők belső vívódása, mint a szintén 2000-ben bemutatott társában. Talán egy picit emiatt vontatottabbnak is tűnik. Ezzel együtt a képi megoldásai és a főszereplő karizmája felértékelik az alkotást.

Pontszámunk: 6/10.

 

3. A Mars szelleme (Ghosts of Mars) (2001)

Valami nem okés a Marson – gondolták ezt az odavezényelt rendőrök, mikor meglátták a tönkretett rendőrőrsöt. Ráadásul furcsa, és rendkívül agresszív „helyiek” is fenyegetik az életüket. Talán valami titkos kórság szállt itt meg mindenkit? John Carpenter filmje az egyik kedvencünk. A 2001-ben bemutatott Mars szelleme ugyanis egyben a 80-as évek szellemét is felidézi: díszletei, ruhái, trükkjei alapján sokkal réggebinek tűnik, mint valójában. Kétségtelen, hogy ebben a filmben megvan a kultfaktor. Akinek pedig es sem lenne elég, az gyönyörködjön Natasha Henstridge-ben (A lény), és az akkor mégcsak 30-as éveit taposó Jason Statham-ben, ahogy elbánnak a zakkant marsiakkal.

Pontszámunk: 7/10.

 

4. Mars – Az utolsó napok (The Last Days on Mars) (2013)

Egy kutatócsoport érdekes felfedezést tesz a Marson: baktériumok formájában élet nyomaira bukkannak. Ám a kecsegtető leletről hamarosan kiderül, veszélyesebb, mint hitték. Liev Schreibernek véleményünk szerint kijárt már egy olyan szerep, ahol végre pozitív oldalát is megmutathatja. Persze ilyen fizimiskával nem csoda, hogy általában más jellegű szerepeket osztanak rá. Ebben a moziban azonban bizonyítja, alkalmas a feladatra, és rokonszenvet tud ébreszteni. A film maga azonban ezt nem mondhatja el magáról: viszonylag jó indulás után hamar egyszerű horrormozivá válik. Ez nem baj, ettől még nézhető, bár többször aligha.

Pontszámunk: 4/10.

 

5. Mentőexpedíció (The Martian ) (2015)

Mark Watney (Matt Damon) egy félresikerült küldetés után egyedül marad a Marson. Miközben társai halottnak hiszik, és elindulnak a Föld felé, Watney megpróbál életben maradni, és bevárni a négy év múlva érkező újabb csapatot. A Mentőexpedícióban az a legjobb, hogy csak és kizárólag a tudományra épít. Pont ezt szerettük az Apollo-13-ban is. Azt lehet megoldani, ami a tudomány mai állása szerint megoldható. Nincs rejtélyes, földöntúli segítség, vagy varázslat. A majdnem két és félórás film végig izgalmas, megható és fordulatos. Rokonítható ugyan a Tom Hanks-féle Számkivetett-tel, de sokkal jobb hangulatú. A fő erénye pedig az, hogy a tudást és a tanulást dicsőíti, amiért simán megérdemel egy plusz pontot is.

Pontszámunk: 9/10.

 

+1. Az emlékmás (Total Recall ) (1990)

Bizony, Schwarzenegger klasszikusa is (részben) a Marson játszódik. Douglas Quaid, az egyszerű melós ugyanis annyira vágyik oda, hogy befizet egy álom-beültetésre. A dolog olyan jól sikerül, hogy kiderül róla, tikos ügynök, és immár Hauser néven akarja lenyomni a gonosz Cohaagen-t, aki a Marsiak felett zsarnokoskodik. Aki még nem látta, gyorsan pótolja, mert alapmű. Csak annyit mondok: három mellű nő. Hajrá.

Pontszámunk: 9/10.

 

Összeállította: Dóka Attila