Forgó Gabriella: Szeretném jól érezni magam!

Interjú Forgó Garbriellával a Szeptember 26-án Kiskunlacházán megrendezendő  dragracing.hu gyorsulási verseny előtt.

2015-ben minden versenyen indultál?   – Minden magyarországi versenyen indultam egy kivétellel. Azon nem tudtam indulni, mert egy időben volt akkor két verseny.  Jelenleg hol állsz jelenleg a kategóriádban?

– Az MGYSZ éves összetett kupában jelenleg első helyen, az MNASZ-ben a negyedik helyen.

Még két hétvége van az összes bajnokságban, remélem, hogy legalább tartani tudom a helyezést. Kinek is tudod ajánlani ezt a sportot és miért?

– Elsősorban azoknak, akiknek csak bátorítás kell, hogy merjenek nevezni egy ilyen versenyre, akár csak teszt kategóriában.

Akiknek a fejében megfordult már, hogy “de jó lenne…”

Én is így voltam ezzel, csak bátorítás kellett. Szóval: Hajrá!   Másodsorban a közlekedési lámpáknál startoló srácoknak, hogy igazából kipróbálhassák az autójukat, a gyorsulási technikájukat egy drag pályán is.

Szerinted milyen a pálya Kiskunlacházán?

– Jó!

Tavaly kezdtem a versenyzést, sajnos nem tudom korábban milyen volt.

A tapasztalatom és a többi versenyző visszajelzése alapján egyre jobb.

A rajtnál már vastag a gumi a talajon és a tavalyihoz képest hosszabban is.

Egyre profibb lesz. Mi az, ami az álmod a gyorsulási versenyek terén? – Mi az álmom? Először is jól érezni magam.

Minél kevesebb idő alatt beérni a célba és hogy legyen lehetőségem ezt technikailag véghezvinni.

És persze egy IGAZI drag autót legalább kipróbálni.

Mik a 2016-os versenyzéssel kapcsolatos terveid?

– Szeretném folytatni. Lehetőségeimhez képest apránként fejleszteni, jobb, stabil időket teljesíteni és minden magyarországi, esetleg néhány külföldi versenyre eljutni.

Rengeteg kitartás, türelem és összefogás kell 1 tized másodpercért, amit javítok és ezúton köszönöm a Hugirace másik tagjának, páromnak a segítségét, türelmét, kitartását és minden segítő embernek, akik valamilyen módon lehetővé teszik / tették, hogy OTT lehessek a pályán.

 

Szurkoljunk közösen Forgó Garbriellának /Hugirace/ Szeptember 26-án, a  Kiskunlacházi repülőtéren megrendezendő gyorsulási versenyen!

 

– Hajósi Miklós – www.hajoka.hu