Folytatás Velencén!

kajakTizenhét éremmel, közte nyolc arannyal zárta a poznani sárkányhajó világbajnokságot a magyar válogatott. Kimagaslóan szerepelt a masters korosztáy, de a szeniorok, azaz a felnőtt korosztály tagjai sem tértek haza üres kézzel.

A csütörtöki és pénteki 500 méteren még visszafogottabban szerepeltek a csapataink (4 érem volt a mérleg) a poznani sárkányhajó világbajnokságon, aztán a 200 és 2000 méterek meghozták az áttörést. A szombati rövid távú versenyeken hét, vasárnap a hosszú távú küzdelmek során hat érmet gyűjtöttek legjobbjaink.

Az éremszerzésben a masters korosztáy járt az élen és ez azt eredményezte, hogy csapatunk az előkelő második helyen zárt az éremtáblázaton.

Hogy milyen tapasztalatokat szerzett csapatunk ezen a világbajnokságon?

„Úgy érzem, pozitívan zártuk ezt a világbajnokságot, bár hozzáteszem, a mostani eredményesség megtartása nagyon nehéz feladat lesz. Kiszámíthatatlan, hogy két év múlva Moszkvában ki milyen erős csapattal lesz ott – magyarázta Kovács Gábor szakágvezető, aki szerint fontos szerepet tölt be ez a szakág. – A világbajnokságon szereplő csapat egy része ugyanis hat-nyolc éve egészen más életmódot folytatott, nem volt a sport meghatározó része a mindennapjaiknak. A sárkányhajózás azonban új távlatokat adott számukra, és ma már ők is érmeket szereztek ezen a világbajnokságon. Csapatunk másik része pedig olyan versenyzőkből állt, akik korábban sportolók voltak, és most a sárkányhajózás jelenti számukra a kapcsot az élsporttal, ennek a szakágnak is köszönhetően tudtak és tudnak úgymond a kajak-kenus családban maradni. Ebben a sportágban ez a két sportoló típus találkozik, és közösen alkot egy nagyon eredményes csapatot.”

A csapatok felkészítésében elengedhetetlen érdemei vannak Reményi Péternek, Vaskuti Istvánnak és Horváth Csabának, tőlük minden téren rengeteget tanultak a versenyzők, akik a világbajnokság végeztével még nem teszik le a lapátot, hiszen szeptember közepén folytatódik a magyar bajnoki sorozat.

„Szeptember 13-án és 14-én a Velencei-tavon lesz a sárkányhajó Magyar Nagydíj, amely a bajnoki sorozat záró fordulója. A világbajnokságot megjárt versenyzőknek az itthon gőzerővel készülő vetélytársak ellen kell majd bizonyítaniuk a klubcsapataik színeiben. A Nagydíjon a kezdő csapatok („Friss sárkányok”) és az iskolások (Sulisárkányok) számára is rendezünk futamokat. Érdemes lesz tehát eljönni a versenyre.

Fotó: Vékássy Bálint / canoephotography.com