Folyamatosan gyorsultak

„Egyszer Lacinak szólítottam a szakaszon…” – vallotta be Szalay Balázs, amikor arról kérdezték, mennyire nehéz megszokni, hogy állandó navigátora, Bunkoczi László gerincsérülése után a rehabilitációját tölti, s most megint új mitfahrer diktálja neki az itinert – jelesül Vörös Ferenc, aki korábban a versenykamionban navigált Darázsi Zsoltnak.
Komolyra fordítva a szót: az Opel Dakar Team pilótája elárulta, néhányszor utólag érezte, hogy indokolatlanul hosszúra hagyta a fékutat a gyulai országos bajnoki futam, a Várfürdő-kupa szombati napján, de nem bánta, mert ezúttal sem szeretett volna túl nagy kockázatot vállalni. És az, hogy amennyire lehet, megszokják egymást Vörössel.
„Kemény, poros, gyors szakaszokon autóztunk ezen a napon, és abból a szempontból elégedettek lehetünk, hogy folyamatosan gyorsultunk – értékelt Szalay, aki az ötödik helyről várja a viadal záró napját. – Más kérdés, hogy a többiek ezúttal gyorsabbak voltak nálunk. Két apró gondtól eltekintve – mindkét körben lefulladt a motor egy-egy túlcsúszásnál – nagyon élveztük a napot, és a végére a ritmust is felvettük. Vörös Fecán semmi sem múlt, de a bizalom nem alakul ki egyik óráról a másikra, sokszor még el kell hinnem, hogy amit mond, az tényleg úgy van.”
A gyulai viadal szombati napja után egyébként a mezőny legtöbb versenyzője a hőségre panaszkodott, Szalay azonban a sivatagban edződött az elmúlt két hónapban (részt vett az abu-dzabi és az egyiptomi világkupa-futamon), úgyhogy neki és az Opel Mokkának meg sem kottyant a 35 Celsius-fok.
„Kezdek belerázódni a navigálásba, de továbbra is igaz, hogy nagyon gyorsan jönnek a jelek – mondta Vörös Ferenc, aki gyulai lévén hazai pályán versenyez. – A hazai pálya sajnos a terepraliban abszolút nem jelent előnyt, mert navigálás közben csak ritkán van időm felnézni, és akkor egyáltalán nem tudom beazonosítani, hogy hol járunk. Egyébként nagyon élvezem az egészet…”
A csapat másik versenyzőpárosa, az Apáthy Zoltán, Erős Gábor kettős a szombati első szakaszon kiesett a versenyből: egy dobálós szakaszon az autó lecsúszott az útról, és mivel az út mellett mély árok volt, belefordult. Az orra leakadt valamiben, és attól kezdve elkerülhetetlen volt a bukfenc.
A folytatás lehetetlenné vált, a versenyzők azonban szerencsére sérülés nélkül megúszták a bukást.
4. VÁRFÜRDŐ-KUPA, AZ OB 3. FUTAMA, GYULA
Abszolút sorrend 5 szelektív szakasz után: 1. Fazekas Károly, Szenáki László (Fazekas Motorsport, BMW X6) 2:00:23, 2. Fekete, Tóth Gy. (Cargo Racing, Toyota Hilux) 58 másodperc hátrány, 3. Korda, Csató (Eurosol Racing, Mitsubishi) 1:16 p h., …5. Szalay, Vörös (Opel Dakar Team, Opel Mokka) 6:12 p h.