Főjegyzői találkozó biztonsági kérdésekről Prágában

Árvízvédelem és energiaellátás volt a fő témája a múlt heti prágai főjegyzői találkozónak, amelyen Budapest is részt vett. Az öt közép-európai főváros magisztrátusi vezetője 2005 óta tart megbeszéléseket.

Ljubljana és Bécs után Prágában találkozott 2014. június 11-12-én Rastislav Gajarsky pozsonyi, Sárádi Kálmánné budapesti, Jozka Hegler ljubljanai, Radovan Kostál prágai valamint Erich Hechtner bécsi főjegyző, hogy árvízvédelemmel és energiaellátással kapcsolatos kérdéseket vitasson meg. A kommunális válságmenedzsment lesz a témája annak a nemzetközi konferenciának is, amelyet ősszel tartanak Bécsben, és amelyen az öt közép-európai főváros mellett más európai nagyvárosok képviselői is jelen lesznek.

Bécs, Budapest, Ljubljana, Prága és Pozsony főjegyzője 2005 óta tart rendszeres találkozókat, amelyek során tapasztalatot cserélnek, együttműködési lehetőségekről tanácskoznak és közös álláspontot dolgoznak ki a városok érdekeinek hatékonyabb képviseletére az Európai Unióban.