Fizetésemelés helyett fizetéscsökkentés az egészségügyben

A kormány megint úgy adott, hogy elvett: fizetésemelés helyett fizetéscsökkentést hajtott végre annál az 500 pályakezdő szakorvosnál, akiknek egy tollvonással megszüntette az ösztöndíját a részleges bérrendezéssel.

A kormány állítólag minden fiatal szakorvost itthon akar tartani. Az ösztöndíjak megvonása brutális, akár több tízezer forintos bérkiesést jelent, ami újabb elvándorlási hullámot indít el, ezért felszólítjuk a kormányt, hogy adja vissza a fiatal szakorvosoknak járó pénzt!

Ideje, hogy a kormány a bukott népszavazása után elkezdjen végre kormányozni. Az emberek többsége, mintegy kétharmada elégedetlen az ellátórendszer állapotával, és a nagy többségük szerint a helyzet az utóbbi években romlott. Ha a Fidesz az elmúlt hónapokban nem a gyűlöletkeltő kampányaira, hanem az egészségügyre költött volna el legalább 20 milliárd forintot, orvosolhatta volna az egészségügyben lévő fizetéshiányt.

Továbbra is követeljük, hogy a fizetésemelés minden egészségügyi dolgozóra terjedjen ki, és óriásplakátok helyett szánjanak pénzt a gyógyításra, a kórházak adósságának eltüntetésére, a múlt századi eszközök cseréjére, és a brutális területi egyenlőtlenségek csökkentésére!- írta szerkesztőségünknek megküldött közleményében az MSZP.