Fezen- Hangulatjelentés 1. nap

Portugál metál és mexikói lazulás, internacionális hepaj a FEZEN-en. Durvul a fehérvári helyzet.

Kíváncsian vártuk, hogy az első napon sikerül-e valakinek toppolni a nulladik nap legnagyobb buliját adó Hollywood Rose koncertjét, ugyanis a srácok a nulladik nap utolsó fellépőiként csurig töltötték önfeledten tomboló néppel a Csarnokot. Mi több, sikerült a tribute bandákkal kapcsolatos  némi ellenérzésünket átértékelni, ugyanis az az igazság, hogy a Hollywood Rose sokkal jobb élőben, mint a Guns ‘n ‘Roses manapság.

A Road nyitotta a nagyszínpadot és derekas tömeg gyűlt rájuk össze. Énekelték a szövegeket szépen, minden rendben volt, úgyhogy megnéztük hogy Zana Zoltán még mindig hiteles dzsí-e. Szerintünk igen, hiszen egyáltalán nem próbál meg az lenni, éppen ezért működik a dolog.

A Ganxsta Zolee és a Kartel koncertek hangulata mindig elégedett mosolyt csal arcunkra, most sem volt ez így másként, a Media Markt színpadán. Ezt a mosolyt persze nem sokáig őrizgettük, hiszen a Kalinka Nagyszínpadon a Moonspell mutatta meg, milyen egy kíméletlenül profi show. Minden hang ki volt találva, mesterien komponált bulit toltak a portugál metálosok. Szerzőnk kamaszkori kedvencei (Opium, Vampiria) mellett a Memorial brutalitása, a Night Eternal zord hangulatai és természetesen az új lemez dalai képezték a buli gerincét. Fernando Riberio énekes még mindig az egyetlen olyan csávó a metálvilágban, akit egy paraszthajszál választ csak el a totális modorosságtól, mégsem lépi át ezt a határt soha, mindig lehengerlő előadó marad. Világszínvonalú bulit láthattunk.
A FEZEN tehetségkutató első helyezettje, a The Talking Horse meggyőző 15 percet zúzott a Kalinka Nagyszínpadon, ezután kicsit átmentünk veretni Beat Disre a Cabrioba, ahol a maszták nagy létszáma megdöbbentő volt. Még az is maszta volt a közönségben, aki ezt egyébként nem gondolta volna magáról. De hát ilyen ez a hip-hop szakma.

A nagyszínpadot a Tankcsapda zárta, és nem mondunk új dolgot, ha eláruljuk, hogy a buli végére elég sok fiú ölébe ültek lányok, valamint Lukács László frontember elárulta, hogy melyik házban is lakik, és az hogyan néz ki. A Tankcsapdával nem lehet hibázni, egy intézmény, amelyik mindig hozza az elvárt színvonalat.
Vár ránk a karaoke kifulladásig a No Wave sátorban, attól tartunk ugyan, hogy se Portishead, se Morbid Angel dalok nem lesznek a repertoárban, de ez nem gátol meg minket abban, hogy a közszolgálatiság oltárán feláldozzuk magunkat az Önök érdekében, és ma is egész éjjel toljuk a FEZEN-t. Holnap jövünk!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*