Fergeteges hangulat, számos partner, nagysikerű megjelenés a 7. Kolozsvári Magyar Napokon

A 7. Kolozsvári Magyar Napok rendezvényen Magyarország turisztikai kínálata külön sátorban mutatkozott be 2016. augusztus 18-21 között a Magyar Turisztikai Ügynökség romániai képviseletének szervezésében. A „Magyarország-élményt” több látványos attrakció, hungarikum termékek és egyéb ínyencségek kóstoltatása tette még különlegesebbé:

Az érdeklődőket turisztikai kincseink mellett minden nap a Rubik Stúdió képviselői avatták be a Rubik-kocka „rejtelmeibe” , naponta többször tartottak bűvös kocka bemutatót. A szegedi  Ne dőlj hátra! – Élménytúrák Segway PT-n! csapata által felépített akadálypályán tehették próbára bátorságukat és ügyességüket az érdeklődők. Airbrush testfestés keretében magyarországi és Tisza-tavi jelképek, állatfigurák felfestésére került sor, melyek kb. 1 hétig emlékeztetnek mindenkit Magyarország és a Tisza-tavi  régió vonzó turisztikai kínálatára.

Bemutató főzés és kóstoltatást tartottunk 2016. augusztus 19-én, pénteken 9-14 óra között a Debreceni töltött káposzta készült Debreceni páros kolbásszal. A bemutatófőzés keretében, Kolozsvár várossá nyilvánításának a 700. évfordulója jegyében 700 adag kerül kóstoltatásra. Az ópusztaszeri Csillagösvény Útvesztő Öko Élménypark szórakoztató és egyben gondolkodtató logikai játékkal várta a lelkes, vállalkozó szellemű látogatókat.

Természetesen nem maradt el a híres Dél-alföldi hungarikum, a Gyulai Kolbász kóstoltatása, a szanki kézzel készített konyakmeggy és alkoholmentes bonbonmeggy kóstoltatása, naponta többször eredetvédett pálinkákat és 100%-os natúr Derecskei almalét kóstoltattunk.

A megjelenést az Észak-és Dél-Alföld, Észak-Magyarország és Tisza-tó Regionális Marketing Igazgatóságok együttműködése és részvétele tette igazán sikeressé. A sátorban  11 turisztikai szolgáltató volt jelen, számos üdülési ajánlattal, üdülési csomagokkal készülve a négynapos kitelepülésre.

A Kolozsvári Magyar Napok rendezvény a Kárpát-medence, elsősorban az erdélyi magyarság egyik legnagyobb kulturális seregszemléje. A rendezvény, a párbeszéd és a nyitottság jegyében, élő kapocsként szolgál a városban és a régióban élő román és magyar közösség számára. A rendezvény népszerűsége évről évre nő, idén mintegy 200 ezer látogatója volt.

A kitelepülés a kelet –magyarországi régiókkal közösen szervezett 2016-os nagyközönségi roadshow része.

Románia több éve Magyarország top 10 küldő piaca közé tartozik, a román vendégéjszakák száma folyamatos növekedést mutat. A KSH utolsó adatai alapján 2015 január – június között a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken 119.444 romániai vendég 226.026 vendégéjszakát töltött el, ami +15,2 % illetve +17,7 %-os növekedést, azaz +34.070 vendégéjszakát jelent a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. A romániai vendégéjszakák 86,23 százaléka, azaz 119.444 vendégéjszaka szállodákban realizálódott.

A román vendégéjszakák eloszlása 2016 január-június időszakban a turisztikai régiók szerint: Budapest –Közép Dunavidék 88.691 vendégéj (+15,1%), Észak-Alföld 44.837 vendégéj (+5,9%), Nyugat-Dunántól 32.880 vendégéj (-20,9%), Dél-Alföld 32.100 vendégéj (+29,1%), Észak-Magyarország 10.413 vendégéj (+23,8%), Közép Dunántúl 7.601 vendégéj (+72%), Balaton 5.286 vendégéj ( +20,9%), Dél-Dunántúl 2.344 vendégéj (+9,6%), Tisza-tó 1.874 vendégéj ( +68,4%)