Felvenni a ritmust

Pénteken a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közgyűlése a Kaposvári Vízügyi SC vezetőedzőjét, Faludy Andrást választotta a szövetség szakmai alelnökének. Az új sportvezetővel készítettünk interjút.

Kezdjük a legfontosabbal: szűk környezetében, Kaposváron hogyan fogadták a hírt?

Nagyon örültek neki, óriási megtiszteltetés ez mindannyiunk számára. Jó érzés, hogy a vidék ezáltal is nagyobb hangsúlyt kap a sportágban – mondta Faludy András. – Bemutatkozóként annyit rólam, hogy 1988-tól kajakoztam Kaposváron, 2002-ben cukorbetegség miatt hagytam abba az aktív sportot, azóta edzőként dolgozom a városban. Természetesen utánpótlásedzőként kezdtem én is, ma már a klub vezetőedzője vagyok, saját nevelésű versenyzőm Horváth Lilla és Környei Mihály, de példának okáért Borhi Zsombor és Szigeti Krisztián is nálam fejezte be pályafutását.

Hogyan vetődött fel a szakmai alelnöki poszt?

A sportágfejlesztési bizottságban betöltött szerepem kapcsán többen megkerestek, gondolkodási időt kértem, hiszen egyeztetnem kellett a családommal, a klubbal és a munkahelyemmel is, mert földrajz-testnevelés szakos tanár vagyok Kaposváron. Mivel mindenki támogatásáról biztosított, így megpróbáltam.

Meglepte, hogy ilyen nagy arányú győzelmet aratott?

Váratlan volt, és jó érzéssel tölt el, hogy ilyen nagy a bizalom irányomba. A parton mindenkivel jó kapcsolatot ápolok és örülök, hogy látják bennem azt a tudást, hátteret és szakmaiságot, amely ehhez a feladathoz kell.

Egy esztendővel a riói olimpia előtt ez nagy kihívás is, nem?

Természetesen az, de Vaskuti István mindenben támogat, segít benne, hogy felvegyem a ritmust. Együttműködünk majd a bizottsági üléseken, és szeretném azt a szakmaiságot továbbvinni, ami az ő nevéhez fűződik.

Az edzősködést most félreteszi?

Nem szeretném feladni. Kaposváron mindig is szoros kooperációban készítettük a versenyzőket. Ha éppen nem érek rá, az edzőtársaim kisegítenek.
(Fotó: www.kapos.hu)