Felszámolták a kábítószer-kereskedő hálózatot

A megalapozott gyanú szerint kokainnal, amfetaminnal és ecstasy tablettákkal kereskedett a négy gyanúsított.

A Hajdú-Bihar megyei nyomozók a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozóival, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásaival közösen 2015. december 9-én, Budapesten és Kecskeméten egyszerre több helyszínen tartottak akciót kábítószer-kereskedők és fogyasztók elfogása érdekében.

Az összehangolt akcióra azért volt szükség, mert a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozóinak olyan információ jutott a tudomására, hogy egy budapesti nő rendszeresen értékesít kábítószert budapesti, berettyóújfalui és kecskeméti lakosoknak. A gyanú szerint a 24 éves K. Fruzsina kábítószer gyanús anyagot adott át a 20 éves V. Martinnak azért, hogy a férfi Budapesten tovább értékesítse azt, majd a bevétellel elszámoljon felé. A nő a kábítószert Budapesten a 41 éves K. Lászlótól szerezte be. A rendőrök K. Fruzsinát, K. Lászlót és V. Martint Budapesten, míg három másik férfit és egy nőt Kecskeméten fogtak el a bűncselekménnyel kapcsolatban.

A Hajdú-Bihar megyei nyomozók K. László budapesti tartózkodási helyén házkutatást tartottak, amely során digitális mérleget, 2,7 kilogramm amfetamint, 70 gramm kokaint és 50 gramm MDMA-t (ecstasy) találtak és foglaltak le. A három gyanúsítottat a rendőrök a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság 2015. december 11-én elrendelt.

A megalapozott gyanú szerint a Kecskeméten elfogott 44 éves L. István, a 39 éves Sz. Róbert, a 36 éves Zs. Anikó, valamint a 35 éves orgoványi K. Ádám rendszeresen vásárolt kábítószert K. Lászlótól és K. Fruzsinától. Az adatok szerint a helyi és a ballószögi férfi, valamint a szintén helyi nő Kecskeméten létrehozott egy marihuána ültetvényt is, ahol a rendőrök 53 tő kendert foglaltak le. Ellenük kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, a gyanúsítottak az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekeznek.

 

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság „Cívis” Közterületi Támogató Alosztály munkatársai és a Vizsgálati Osztály nyomozói 2015. december 10-én Berettyóújfaluban fogtak el három helyi lakost, akik közül a 25 éves Sz. Péter szintén K. Fruzsinától szerezte be a marihuánát, valamint a speed és ecstasy tablettákat. A kábítószert Sz. Péter tovább adta a 32 éves H. István és a 26 éves F. László részére, akik azt rendszeresen fogyasztották. A három férfit a nyomozók kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, valamennyien szabadlábon védekeznek.

A nyomozás során a rendőrök széleskörű adatgyűjtést végeztek annak érdekében, hogy megállapítsák, kitől szerezte be a kábítószert K. László és K. Fruzsina. Így azonosították a 29 éves K. Zsoltot, akit 2016. április 27-én Budapesten fogtak el a hajdú-bihari nyomozók a BRFK Felderítő Főosztály nyomozóival és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével közösen. A rajtaütés során a lakásban egy másik férfi és egy nő is tartózkodott. A férfi – aki éppen kábítószert vásárolt a gyanúsítottól – a nyomozóknak elmondta, hogy rendszeresen vett kokaint K. Zsolttól. A gyanú szerint a lakásban élő nő K. Zsolt élettársa, aki szintén rendszeresen fogyasztotta a férfitől kapott kábítószert. K. Zsoltot a rendőrök előállították és gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság 2016. április 29-én elrendelt.

A férfi Budapest VIII. kerületi lakásában tartott házkutatás alkalmával a nyomozók 200 gramm amfetamint, 50 gramm kokaint és 50 gramm marihuánát, nagy mennyiségű készpénzt és digitális mérleget találtak és foglaltak le. A gyanú szerint az amfetamint a 29 éves férfi állította elő külföldről származó összetevőkből. A nyomozók az ehhez használt eszközöket és anyagokat lefoglalták.

 

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya K. László, K. Fruzsina, V. Martin és K. Zsolt ellen – igazságügyi szakértők bevonásával – bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást.