FEJ FEJ MELLETT A HONDA NSX ÉS AZ NSX GT3 EVO

Újfent bizonyította motorsportok iránti elkötelezettségét a Honda. Azt követően, hogy a márka tavaly újfent részt vett a European GT futamain, idén két csapattal is képviselteti magát a Spa 24 órás versenyen. A viadalra a Pirelli International GT Challenge (IGTC) harmadik állomásaként, természetesen a Spa-Francorchamps pályán kerül sor, ezen indul a Honda Team Motul, míg a Jenson Team Rocket RJN a Blancpain GT széria ezüst kategóriájában bizonyíthatja kimagasló tudását.

Honda NSX & NSX GT3 EVO go head to head on track

Az IGTC márciusi Laguna Secában rendezett futamát követően az Acura összemérte a szériagyártású NSX és a 2019-es NSX GT3 EVO tudását. A pályán végrehajtott tesztek során az IMSA GT ismert versenyzője, Trent Hindman ült a volánnál, remekül demonstrálva, hogy a két modell mennyire más irányból közelíti meg a teljesítmény kérdését.

 

Sebességre tervezve

 

A GT szabályai szerint versenygép megjelenésének nagyjából azonosnak kell lennie az alapot adó utcai autóéval, de azért megfigyelhetők különbségek a felhasznált anyagokat illetően, hiszen a közúti modell javarészt alumíniumból és kompozitból, az optimalizált légáramlású GT3 EVO pedig szénszálból épül fel. Mindenesetre az alapok 80 százaléka azonos, ami jól mutatja, hogy az utcai NSX fejlesztésekor is szempont volt, hogy kimagasló teljesítményt nyújtson versenypályán.

 

 

Két erőforrás meséje

Ha mélyrehatóbban szemléljük a duót, két különböző hajtásláncot figyelhetünk meg. A közúti NSX-ben 3,5 literes, dupla turbós V6-os dolgozik, méghozzá a világ egyetlen kilencfokozatú DCT váltójával társítva, ezt fejeli meg a három villanymotort felsorakoztató, összkerekes Sport Hybrid SH-AWD® rendszer, amivel 581 LE-re nő a csúcsteljesítmény és 646 Nm-re a legnagyobb forgatónyomaték.

 

Ezzel szemben az NSX GT3 EVO-ból hiányoznak az elektromos motorok és csupán a hátsó kerekek hajtottak. Mivel a belső égésű motor az utcai kivitelben is rendkívül fejlett, csupán apró módosításokat végeztek rajta, a végeredmény: 557 LE és 644 Nm. Bár a közúti kivitel a menetbiztonsági és kényelmi felszerelések okán valamicskét nehezebb versenyzésre szánt társánál, az elektromos motoroknak köszönhetően álló helyzetből gyorsulva 1,43 másodperccel hamarabb éri el a 100 km/órát.

Ráadásul a többi hibrid szupersportkocsival ellentétben a villanymotorok nemcsak a nyomatékgörbét teszik egyenletesebbé, hanem az úttartást is fokozzák, ugyanis az autó orrában elhelyezett Twin Motor Unit (TMU) egység egymástól függetlenül hajtja az első kerekeket, és pozitív, valamint negatív forgatónyomatékot is képes leadni. Így aztán az NSX messze kimagaslik kategóriájából. Ez az egyetlen modell, amelynél az elektromotorok minden menettulajdonságon javítanak, beleértve a gyorsítást, fékezést és kanyarodást is.

 

Kérjük, tekintse meg a rövidfilmet ezen a linken: https://www.youtube.com/watch?v=tJkR2tIODko

 

Szériagyártású Honda NSX és Honda NSX GT3 EVO – főbb műszaki adatok

 

Műszaki adatok Honda NSX 2019 NSX GT3 Evo
Indulóár 143 950 GBP 465 000 EUR [1]
Erőforrás 3,5 literes, 75 fokos hengerszögű, dupla turbós° V6-os ß
Erőátvitel Kilencfokozatú DCT Hatfokozatú, szekvenciális
Villanymotorok 3
Hajtáslánc SH-AWD® Hátsókerékhajtás
Rendszer csúcsteljesítménye (LE)/forgatónyomatéka (Nm) 581/646 557/644
Gyorsulási 0-100 km/h kb. 2,92 s kb. 4,35 s
Karosszériaszerkezet Alumínium és egyéb ultramodern anyagok ß
Versenykész bukókeret TIG-hegesztéssel, 25 CrMo ötvözetből
Külső karosszériaelemek Alumínium és kompozit Szénszál
Fékrendszer Brembo acéltárcsák

Elöl: 368 mm/hátul: 361 mm

Opciósan: Brembo karbon-kerámia

Elöl: 381 mm/hátul: 361 mm

Brembo acéltárcsák

Elöl: 390 mm/hátul: 355 mm

Kerekek Kovácsolt alumínium

Elöl: 19”x8,5”/hátul: 20”x11”

Középcsavaros, kovácsolt alumínium

Elöl: 18”x12”/hátul: 28”x13”

Abroncsok Continental Sport Contact 6

Elöl: 245/35 R19/hátul: 305/30 R20

Opciósan: Pirelli Trofeo R

Versenysorozatonként változó

Elöl: 315/46 R18/hátul: 325/48 R18

Tengelytáv 2630 mm ß
Hosszúság 4470 mm 4612 mm
Szélesség 2217 mm (tükrökkel) 2040 mm (tükrök nélkül)
Első nyomtáv 1655 mm 1715 mm
Hátsó nyomtáv 1618 mm 1687 mm
Tömeg 1759 kg 1240 kg

 

[1]JAS Motorsport