Február 17-én látogat Magyarországra Vlagyimir Putyin

Február 17-én tesz munkalátogatást Magyarországon Vlagyimir Putyin orosz elnök – jelentette be szerdán Szijjártó Péter

 Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Fotó: www.amdala.hu

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Fotó: www.amdala.hu

külgazdasági és külügyminiszter.

    Az orosz államfő Orbán Viktor miniszterelnök elmúlt évi moszkvai munkalátogatását viszonozza – közölte a tárcavezető a Magyar Rádió 180 perc című műsorában.
Szijjártó Péter elmondta: a megbeszélés témái között szerepelnek majd a kétoldalú politikai és gazdasági kapcsolatok, energiabiztonsági ügyek és az ukrajnai fegyveres konfliktus is.
Mint elmondta: Magyarország szorgalmazza, hogy az ukrajnai fegyveres konfliktus minél hamarabb, tárgyalásokkal véget érjen, mégpedig a krízis rendezését szolgáló minszki megállapodás alapján. Magyarországnak az az érdeke, hogy erős és stabil szomszédja legyen Ukrajna – tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy annál is inkább lesz miről beszélni a munkalátogatáson, mert az Európai Unió által Oroszországgal szemben bevezetett szankciók és az orosz embargós ellenintézkedések jelentős mértékben visszavetették a két fél közötti gazdasági és politikai együttműködést, így a magyar-orosz gazdasági, kereskedelmi együttműködést is.
Példaként említette, hogy az Oroszországba irányuló magyar export több mint 13 százalékkal csökkent az elmúlt időszakban.
Ugyanakkor szóba kerül majd az energiabiztonság kérdése is, ami a Déli Áramlat gázvezeték lemondásával még inkább akuttá vált – sorolta a megvitatandó témákat a magyar diplomácia vezetője.
Kérdésre válaszolva arról is beszélt: nincs késés abban a folyamatban, amelynek során Szemerkényi Réka, Magyarország új washingtoni nagykövete elfoglalja a posztját. Hangsúlyozta, hogy Szapáry György személyében ma is nagyköveti szinten képviselteti magát Magyarország az Egyesült Államokban.
Szemerkényi Réka úgynevezett fogadó nyilatkozatát november végén kérték ki az amerikai külügyi tárcától és az ezzel kapcsolatos eljárás mintegy 2 hónapot vesz igénybe. Az amerikai külügyi tárcától azt a jelzést kapták, hogy hamarosan megérkezik a fogadó nyilatkozat – mondta a miniszter.
Az M1 Ma reggel című műsorában Szijjártó Péter arról beszélt: az Európai Unió külügyminisztereinek hétfői brüsszeli találkozóján egyetértés volt arról, hogy nemzetközi konfliktusok, bizonyos térségekben kialakult instabil viszonyok táplálják a terrorfenyegetettséget. Ezért abban állapodtak meg, hogy fokozzák az együttműködést az észak-afrikai és közel-keleti államokkal a terrorfenyegetettség csökkentése érdekében.
Arról bontakozott ki vita, hogy miként viszonyuljon az EU Oroszországhoz, illetve az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz – ismertette.
Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: hogy az EU-nak és Magyarországnak is az az érdeke, hogy Oroszországgal egy a partnerségen, egymás és a nemzetközi jog tiszteletén alapuló viszony jöjjön létre. Ugyanis a világ krízishelyzeteit sokkal könnyebb megoldani, ha az EU együtt tud működni Oroszországgal – fűzte hozzá.
Arról is szólt, hogy február elején Szófiában összeülnek az európai déli gázfolyosóban érintett országok képviselői és megvitatják a Déli Áramlat lemondása miatt kialakult helyzetet. Hangsúlyozta, hogy ez nem csupán közép-európai, hanem összeurópai kérdés, és az EU-nak részt kell vállalnia Közép-Európa energiabiztonságának erősítésében.
A Déli Áramlat lemondásával a térségnek más lehetőségeket kell felkutatnia, például, hogy miként juttatható el az azeri gáz Közép-Európába, illetve amennyiben csak Törökországig épül ki gázvezeték Oroszországból, úgy onnan hogyan szállítható tovább – mondta Szijjártó Péter.

Forrás:MTI